A szertartást Galambvári Péter rektor végezte Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, a főiskola nagykancellárja és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök jelenlétében.
A rektor beszédében hangsúlyozta: a hagyománytisztelet nem jelent maradiságot, sem konzervativizmust. A Szent Keresztről szóló tanítás nagyon könnyen összefüggésbe hozható a görögkatolikus hittudományi főiskola szellemiségével, az itt tanuló hallgatók gondolataival, hogy mit vár az intézmény tőlük, és mit várnak ők tőle.
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” – mondja Jézus (vö. Mt 16,24). Ehhez kapcsolódva Galambvári Péter úgy fogalmazott: „Aki főiskolánkra jár, bármilyen szakon vagy tagozaton tanul, Krisztust követi. Ha valaki a teológiával foglalkozik, akkor Krisztust követi. Ahogy Jézus mondja, akarnunk kell őt követni. Akarnunk kell minél inkább krisztusivá válni a teológia és a hittudomány által.”
A főiskola rektora emlékeztetett: nem elég Krisztust követni, önmegtagadásra is szükség van. Mit jelent ez? Azt, hogy
nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem valaki más.
Ehhez ki kell üresítenünk önmagunkat, „hogy be tudjuk fogadni a Krisztusról szóló tanítást, és be tudjuk fogadni azt, amire oktatnak és nevelnek minket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a keresztet is fel kell venni, ahogyan Jézus fölvette a sajátját mindannyiunkért. „Mert teológiát, hittudományt nem lehet öncélúan tanulni. Főiskolánkra nem csupán azért járnak a hallgatók, hogy diplomájuk legyen. Hanem mert szeretnék ezzel a diplomával a másik embert szolgálni.”
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán a „Tanítsunk Magyarországért!” mentorprogram keretében a 2025/2026-os tanévben szabadon választható kurzusként meghirdették a mentorhallgató-képzést, amely nyitott bármely szakos hallgató részére, és amelynek célja a hallgatók mentorszerepre való felkészítése. A program során a mentor kompetenssé válik elsősorban 7–8. osztályos tanulók segítésére.
Aki ezt a programot elvégzi, lehetőséget kap arra, hogy a legkisebbekkel foglalkozzon, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket segítsen. Segítsen abban, hogy megtanuljanak tanulni, sikeresen eljussanak a középiskolába és a munka világába. „Ez a program lehetőséget kínál arra, hogyan állítsuk a főiskolán megszerzett tudást a másik ember szolgálatába, és ez nagyon könnyen összhangba hozható a kereszt teológiájával, illetve hittudományi főiskolánk szellemiségével” – mondta Galambvári Péter.
„Az új tanév elején azt kívánom mindnyájunknak: akarjuk fölvenni a keresztünket, akarjuk Krisztust követni, tagadjuk meg önmagunkat, hordozzuk egymás terhét, hogy életünk végén eljussunk az örök üdvösségbe!” – mondta a görögkatolikus hittudományi főiskola rektora.
A vecsernyét követően Kocsis Fülöp metropolita Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök köszöntését is közvetítette a hallgatóságnak, aki azért nem tudott a tanévnyitón részt venni, mert éppen Belgiumban, a chevetogne-i bencés apátságban tartózkodik, amely alapításának századik évfordulóját ünnepli.
A kereszt, amellyel a hajdúdorogi érsek-metropolita a szertartás alatt áldást osztott a jelenlévőknek, a rajta található szöveg szerint arról tanúskodik, hogy az első niceai egyetemes zsinat 1600. évfordulójának emlékére készíttették a nyíregyházi görögkatolikus hívek.
Az éppen százéves kereszt egyidős a chevetogne-i monostorral. A Niceai Zsinat 1700. évfordulóját ünneplő egyházunkban is sok fordulat és előrelépés történt.
A Szent Atanáz-főiskolán nemcsak tanulás, hanem kutatómunka is folyik, ami a tanárokra és a hallgatókra is vonatkozik. „Ennek szellemében azt a buzdítást viszem tovább és erősítem, hogy akarnunk kell továbblépni, és akkor különleges dolgokat fogunk találni: Isten ajándékait” – zárta gondolatait Kocsis Fülöp atya.
Ezután főiskola nagykancellárja hivatalosan is megnyitotta a 2025/2026-os tanévet.
Bővebb beszámoló IDE kattintva olvasható.
Forrás: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Fotó: Zadubenszki Norbert
Videó: Farkas Friderika
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





































