Vádat emeltek a gödöllői templomrongáló ellen

Hazai – 2022. január 20., csütörtök | 17:29

Vádat emelt az ügyészség a gödöllői görögkatolikus templomot tavaly megrongáló és felgyújtó férfi ellen – tudatta a Pest megyei főügyész január 20-án az MTI-vel.

Szabó Ferenc főügyész – idézve a vádiratot – közölte, 2021. március 15-én a kora esti órákban a gyanúsított elhatározta, hogy tüzet fog gyújtani, ezért egy sporttáskába égetett szeszes italt, motorolajat és falfestéket pakolt, majd ezekkel elindult gödöllői otthonából a templomhoz.

A közlemény szerint miután betörte a templom ajtaját és behatolt az épületbe, a szeszes üveget összetörte a padlón, a motorolajat szétlocsolta a templom hátsó padsorain és begyújtotta a folyadékokat. Ezután a padok között felállított egyik ikont felborította és a falfestékkel töltött vödröt a templom szentélye felé dobta, feldöntve az ott elhelyezett ikonosztáz egy részét; a festék a képekre fröccsent. A férfi ezután elhagyta a helyszínt.

A főügyész jelezte, a tüzet a templom plébánosának sikerült eloltania, de így is csaknem másfél millió forintos kár keletkezett.

A gödöllői rendőröknek alig egy héttel a cselekmény után sikerült elfogniuk az elkövetőt, aki ellen a Gödöllői Járási Ügyészség „templom megrongálásával elkövetett rongálás” bűntette miatt emelt vádat.

A tett országszerte felháborodást keltett, de egyben széleskörű összefogást is elindított: az egyik keresztény portál olvasóinak felajánlásából a teljes felújítást fedezni tudták.

Forrás: MTI, Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó (archív): Gödöllő/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria