Az óvoda játszóudvarának megáldásakor Orosz Atanáz püspök Máté evangéliumából idézve – „ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3) – azt az elgondolást fogalmazta meg, hogy a gyermekek önfeledt játéka lehet maga a mennyország elővételezése.
Az Angyalkert Óvoda 2011-ben került egyházi fenntartásba, azóta több lépcsőben bővült, szépült az épület. Hosszas várakozás, álmodozás, tervezgetés előzte meg az új és korszerű játszóudvar kivitelezését. Felújítása, kialakítása a magyar kormány országos óvodafejlesztési programjának keretén belül valósult meg, mely átfogó program a Miskolci Egyházmegyében is több helyszínen tette lehetővé a fejlesztéseket. A kazincbarcikai óvoda udvarán hintákat, mászóvárat, kültéri mászófalat alakítottak ki, amelyek a sport, a mozgásfejlesztés és a szabad játék lehetőségeit biztosítják az odajáró gyermekek számára.
Színesek nemcsak a játékok, hanem a terület egy részét borító gumiburkolat is. A játszóudvar többfunkciós: a gyermekek változatos fejlesztését teszi lehetővé a szabadban. A sokoldalú mozgásformák végzése mellett a kerti ülőkék és füves részek más jellegű foglalkozások szervezésére is alkalmas teret biztosítanak, a tankert ismeretek szerzését teszi lehetővé, sőt a városi gyermekek számára szokatlan élményt biztosít az úgynevezett mezítlábas tanösvény.
A játszóudvar ünnepélyes átadásán megjelent vendégeket, Demeter Zoltán országgyűlési képviselőt, Makkai Orsolya alpolgármestert, a társintézmények vezetőit, szülőket, gyermekeket Nagymáthé Sarolta köszöntötte a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója (MEKIF) nevében.
Kovács Erika, az óvoda vezetője arról biztosította a jelenlévőket, hogy az új játszóudvar az odajáró gyermekek javát fogja szolgálni.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria