„...szegény emberek voltunk, kétkezi munkával sokszor véget nem érő fáradsággal dolgoztunk” – írja második levelében az idős házaspár. A náluk tett látogatásról György Mária Angéla a Gyulafehérvári Caritas honlapján számol be.
Egy bálban ismerkedtek meg, több mint 65 éve táncolják át magukat az élet örömein és nehézségein.
„Szegény emberek voltunk, nem gazdagok. Egyéni pásztor voltam, kollektívbe’ dolgoztam. Mi tudjuk ketten, hogy milyen volt. Sokat szenvedtünk…” – eleveníti fel János bácsi, azon a széken ülve, amelyről Rózsi néni tizenhét éven keresztül árulta a kakast a Szent Anna-tónál.
„Az öregember olyan, ha valamit kap, megörvend neki. Ez biztos. S pláne, mikor két öreg ennyi időt leél. Ő 87 éves, s én 85” – veszi át újból a beszélgetés fonalát János bácsi, mivel felesége 32 éves korában hallássérült lett. Felcsillan a szemük, összenéznek, és elmosolyodnak, amikor újból szóba hozom a meleg ebédet. „Mindent szeretünk, nem válogatunk (....) Köszönjük a jóságikot, hogy készen idehozzák az ételt. Nem kellett sehova sem menni, még a kapuba sem kellett kiállni, Mártika készen béhozta. Két napra az elég volt nekünk, bőven.
Isten fizesse, hogy nem felejtettek el öregségünkre, s ellátnak ennivalóval. S adja a jó Isten, hogy még sokáig küldjék, mert szeretem”
– mondja János bácsi, aki szerint „a túrós puliszka a legjobb étel.”
„...ezt a jóságot nem lehet elfelejteni” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Rózsi néni is, aki csak akkor érzi jól magát, ha a kapott segítséget valamilyen formában viszonozni tudja.
„Lázárfalvi otthonukban két órát töltöttem, de egy időtálló leckét tanulhattam meg tőlük: az élet táncparkettjén a jóság és a szerénység legyen állandó társunk” – fogalmaz beszámolójában György Mária Angéla.
Az idősek meleg ebédje és az ételek elkészítésében segédkező fogyatékkal élő dolgozók munkahelye került veszélybe, mert a román állam nem kívánja tovább folyósítani az idősek ebédjére szánt összeget.
A Gyulafehérvári Caritas „Meleg ebédet időseknek” elnevezésű programját ITT lehet támogatni.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Gyulafehérvári Caritas
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
