​Tomáš Halík: II. János Pállal néztem, ahogy összeomlik a kommunizmus

Nézőpont – 2014. március 30., vasárnap | 18:10

A berlini fal ledöntése előtti este Tomáš Halík, az idei Templeton-díj nyertese, éppen II. János Pálnál járt vendégségben. A tévében a berlini tüntetéseket mutatták, és a pápa odafordult Halíkhoz: „Ez a kommunizmus vége” – mesélte Halík az Ed Westnek, a Catholic Herald újságírójának adott interjúban.

Halík azt felelte: „Szentatyám, elnézésedet kérem, de azt gondolom, a pápai tévedhetetlenség nem működik a politika világában. Most jön az öt év peresztrojka.” De II. János Pál azt mondta: „Nem-nem, tíz napon belül vége.” És neki lett igaza. Másnap ledőlt a berlini fal, és kilenc nappal később Prágában is összeomlott a kommunista rezsim.


Azon a héten kanonizálták Prágai Szent Ágnest, és Tomáš Halík, aki egyszerre volt pap, filozófus és tudós, és annyi idős volt, mint maga a kommunista állam, ezt a szentté avatást egy prófécia beteljesítésének érezte, mely így szólt: amikor Ágnest szentté avatják, akkor jön el a szebb jövő Csehország számára.

Most, negyedszázaddal később, mikor maga II. János Pál lép hamarosan a szentek sorába, Halík már nemzetközi ismertségnek örvend, művei számos nyelven láttak napvilágot, világszerte előadásokat tart vallásfilozófiai és valláspszichológiai témákban, és több díjat kapott, mint amennyi meleg vacsorában többségünknek részünk volt – összegzi frappánsan Ed West.

Amint azt korábban megírtuk, a „vallási Nobel-díjnak” is nevezett Templeton-díjjal Halík a szovjet megszállás alatti, vallásszabadságért folytatott küzdelmét jutalmazták. Az amerikai Templeton Alapítvány évente egy személynek ítéli oda a világ egyik legnagyobb anyagi elismeréssel járó díját, olyasvalakinek, aki munkásságával „kivételes módon járul hozzá az élet spirituális dimenziójának felmutatásához”. A díjat 2013-ban a Nobel-békedíjjal is kitüntetett dél-afrikai érsek, Desmond Tutu, 2012-ben pedig a Dalai Láma kapta. Az első kitüntetett 1973-ban Teréz anya volt.

Talán meglepő, de Halík maga hitetlen családban nőtt föl, teljesen vallástalan környezetben, egy ateista társadalomban. Édesapja irodalomtörténész volt, a cseh értelmiségi elit tagja. „A szekuláris humanizmus légkörében nőttem fel – emlékezett vissza Halík –, megtartottuk a keresztény ünnepeket, de soha nem mentünk templomba. A Biblia a műveltség részének számított, csakúgy, mint a görög mítoszok.”

Napjainkban a Cseh Köztársaságban a legalacsonyabb a hívők száma Európában, ami nem csupán a kommunizmusnak köszönhető, hanem a vallásreformerek hosszú sorának is, mely Husz Jánossal kezdődött. Rendkívül erős az antiklerikális hagyomány – magyarázta Halík. „Ez megnyilvánult már az első köztársaság idején is [a két háború között], és talán emiatt választották a kommunisták pont Csehszlovákiát a társadalom teljes vallástalanításának kísérleti terepévé.” Szemben Lengyelországgal, ahol rendkívül erős volt a katolicizmus, és ezt a rezsim kénytelen volt bizonyos mértékben elfogadni. „Ugyanakkor a cseh gondolkodásmód is közrejátszott, amelyre jellemző, hogy mindig a gyengék oldalára állunk – ez is hozzájárult, hogy az én generációm számára vonzóvá vált a katolicizmus, hiszen a templomba járás politikai tiltakozásnak számított.”

Halíkot fiatalkorában „a katolikus kultúra vonzotta, később az intellektuális hatás” – különösen megérintette az angol katolicizmus. „Apám irodalomtörténész volt. Ő szerkesztette Karel Čapek műveit, Čapek pedig nagyon közel állt Chestertonhoz. Úgyhogy apám könyvtárában minden megvolt Chestertontól.” Chestertont nagyon megszerette, majd Graham Greene-t és John Henry Newmant is. Az, hogy Newman a lelkiismeretre helyezi a hangsúlyt, egybevág a cseh hagyománnyal – emelte ki Halík.

1968-ban Wales-be ment vallásfilozófiát tanulni. Majd jött a szovjet bevonulás, s döntenie kellett: marad vagy hazamegy. „1969-ben Jan Palach felgyújtotta magát a Vencel téren. Szerveztem a gyászmisét, és úgy döntöttem: otthon maradok. Nehéz döntés volt, mert nagyon szerettem a brit kultúrát. Nagyon jól éreztem magam Angliában. De mikor Palach feláldozta magát, azt gondoltam: 'Többet kell kezdenem az életemmel. Nem élhetek csak a karrierért, a pénzért. Valami értékesebbnek kell szentelnem az életemet. Azt hiszem, ez volt az egyik első lépés afelé, hogy a papság mellett döntsek.”

Titokban tanult teológiát és titokban szentelték pappá 1978. október 21-én Kelet-Németországban. Az első papszentelések egyike volt II. János Pál pápasága alatt, és amikor nézte a német tévében a lengyel pápa beiktatását, arra gondolt: egy nap talán találkozhat majd vele.

Illegális szemináriumokat tartott magánházaknál és szamizdat anyagokat terjesztett. Minden püspöki palotát lehallgattak – Halík nevetve idézi fel az interjúban azt az esetet, amikor a müncheni érsek meglátogatta a prágai érseket, és megkérdezte: „Itt nyíltan beszélhetünk?” Mire a prágai érsek azt válaszolta: „Igen” – de közben nemet intett a fejével.

A kommunista rendszer bukása egy csapásra mindent megváltoztatott: Halík egyik pillanatról a másikra közellenségből az új elnök, Václav Havel barátjává lépett elő. A barátságuk 1967-ben kezdődött, amikor Havel elkezdett járni Halík apjához az értelmiségi vitakörbe. Átcsempésztek vendégeket Nyugatról, hogy előadjanak. Később Havel hívta meg a vitakört a nyaralójába. „Hős volt” – összegzi Halík.

Halík távol tartotta magát a politikától, ehelyett a Károly Egyetemen végzett plébánosi teendőire koncentrált, ahol a hívők száma – az Európában általános tendenciákkal szemben – egyre nő. Eddig ezer fiatalt keresztelt meg, és csak „idén 105 katekumenünk van, a templomaink pedig tele vannak”. A dolog nyitja szerinte az, hogy élő egyházat kell nyújtani, sok lelki programmal, lelkigyakorlatokkal, elmélkedésekkel – és a nem-hívőknek ugyanúgy, mint a katolikusoknak. És úgy tűnik, ez működik – szögezi le Ed West –, a kommunizmusnak vége, a kereszténység viszont felemelkedőben van Csehországban.

Magyar Kurír
(vn)