„Kukucskáló” honlap készült az újpesti Szent János Apostol Általános Iskola leendő elsőseinek

Nézőpont – 2021. január 28., csütörtök | 9:00

A Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda nevelőtestülete közös munkával új honlapot hozott létre a leendő elsősöknek és szüleiknek, hogy a mostani helyzetben, ha digitálisan is, de betekintést nyújtsanak az iskolába a kukucskalo.szentjanos.hu oldalon keresztül. A honlapról és a beiratkozási időszak kihívásairól Käfer György iskolaigazgató számolt be nekünk.

Már az idei tanévre való felvétel is nehéz volt, hiszen az iskolák teljesen be voltak zárva tavasszal a járványhelyzet miatt – idézte fel az igazgató. Egy „normál” évben már októberben tudnak nyílt napot tartani, melyen a szülők és a gyerekek bepillanthatnak az iskolába, novembertől pedig iskolalátogató foglalkozásokat tartanak az érdeklődőknek, hiszen a szülők ősszel, legkésőbb tél elején elkezdik keresni gyermeküknek a megfelelő oktatási intézményt. De a korlátozások idején vajon milyen eszközei vannak az egyházi általános iskoláknak, hogy elérjék a jelentkezőket?

Az intézmény óvodájába járó gyerekek nagy része a Szent János-iskolában kezdi tanulmányait, de máshonnan is várnak diákokat az induló osztályokba. Mivel a szokásos őszi alkalmak a korlátozások miatt az idén elmaradtak, karácsony előtt megszületett a gondolat, hogy egy olyan honlappal mutatják be az iskolát, mely a fiatal szülők érdeklődését felkeltheti. A 21. században a vizuális élmények erősebben hatnak, mint a leírt szövegek, ezért igyekeztek minél több képet, videót feltölteni az új felületre, melyet jelenleg is folyamatosan bővítenek. „A jó pedagógus a szünetben is dolgozik – fogalmazott némi öniróniával az igazgató –, így a honlap tervezése és kivitelezése már a karácsonyi szünetben megkezdődött.”

„A rendszergazdánk hozta létre az új honlapot, de a kollégák is lelkesen együttműködnek: a tanítónők felveszik egymás óráit, gondosan betartva az adatvédelmi szabályokat; a gondnokunknak operatőri végzettsége is van, ő vágja meg az anyagokat, így 15-20 perces összefoglalók készültek a tanórákról; a tervezésben pedig a két képzőművész rajztanárunk vesz részt, nekik köszönhetők a szóróanyagok és a plakátok is.” Egy magával ragadó drónfelvétel is készült az iskoláról és a focipályáról, sajnos a diákok nélkül, viszont az igazgatóval a kukucskáló oldalra készülő beszélgetés hátterében látszik, hogy tanulók játszanak az udvaron, fociznak, mások rohannak a folyosón: élet van az iskolában.

Az új honlapon bemutatják a leendő tanítókat, a két osztályfőnököt, a napközis tanítókat és a hitoktatót. Néhány idézet az ismertetőkből: „Nagyon fontos, hogy a gyermekek számára az iskola könnyen befogadható, élményszerű legyen. Sok dicséret, pozitív megerősítés, a sikerélmények, a gyermekek önbizalmának növelése hozzájuttatja őket ahhoz, hogy megszeressék a tanulást.” „Ma is jó játszani, játékosan tanulni mindazt, amit csak lehet.”  

Az elmúlt évekbeli iskolai programokról számtalan fotó tekinthető meg a képcsarnokban: többek között az adventi lelkinapról, a lovagi tornáról, az ökumenikus imareggelről, lelkinapokról, ünnepélyekről, kápolnabúcsúról, erdei iskoláról, a húszéves jubileumi ünnepségsorozatról, farsangokról. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok könnyen letölthetők a felületről, mellettük hasznos információk is olvashatók a menüpontok alatt, ismertetik az iskolaérettséghez szükséges kritériumokat, és a leendő elsősök tanszerlistáját is.

A honlapról megtudhatjuk azt is, hogy bemutatkozó programot terveznek a szülőknek február 18-ára, ezt a korlátozás miatt valószínűleg online formában kell majd megtartani. Márciusra is terveznek három iskolába hívogató alkalmat, ezek korábban úgy valósultak meg, hogy az elsőn családrajzot készíttettek az érdeklődő gyerekekkel, a másodikon egy Bibliával kapcsolatos foglalkozást tartottak a leendő tanítónők, a harmadikon pedig egy játékos sorversenyt. Az elmúlt években a gyerekek, a szülők és a tanítók személyesen megismerhették egymást. A programok arra is lehetőséget adtak, hogy kiderüljön, melyik gyermek visszahúzódóbb, kezdeményezőbb, esetleg bujtogatóbb, és ezek alapján könnyen össze tudták állítani a leendő osztályokat – persze a szülők maguk is kérhették, melyik pedagógust szeretnék gyermeküknek.

A tanítónők előjegyzésbe vették a jelentkezőket, így egyszerűen értesíthettük őket a programokról, volt kivel kapcsolatot tartani, láttuk, hányan érdeklődnek az iskolánk iránt. Mivel ez nem történhetett meg a korlátozások miatt, ködben tapogatózunk

– mondta az igazgató. – Az elmúlt húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy száz érdeklődő gyerek közül 60-70 hozzánk jön. A mostani márciusi alkalmaknál remélhetőleg kedvez majd az időjárás, hogy szabadtéren találkozhassunk személyesen a gyerekekkel és szüleikkel, de még nem lehet tudni, milyen korlátozó intézkedések lesznek akkor érvényben.”

A honlapon található egy olyan dokumentum is, melynek aláírásával kifejezik a szülők, hogy együttműködnek az iskolával, és azonos nevelési elveket alkalmaznak. Mivel katolikus értékrendben nevelkednek itt a gyerekek, a pedagógusok nem szeretnék azt, hogy egy diák gyökeresen eltérő értékrendeket lásson, és nyolcadikos korában döntenie kelljen az otthoni és az iskolai minta között. Az iskolai nevelő hatás is akkor tud érvényesülni, ha az az otthonira épül. „Vannak nekünk is elvárásaink, hogy katolikus, de legalább keresztény szellemben nevelje a család a gyermeket.

Nem attól katolikus egy iskola, hogy imádkozunk vagy hetente két hittanórát tartunk (természetesen attól is), hanem sokkal inkább attól, hogy katolikus keresztény családok gyermekei járnak ide. A gyerekeket nem tudjuk egyedül nevelni – közösen neveljük őket.

Vannak alapvetéseink, de vajon ebben a mostani helyzetben eljutnak-e azok az érdeklődőkhöz?” – fogalmazta meg aggodalmát az iskolaigazgató. Käfer György arról is beszélt, hogy bár vannak szigorúbb tanárok, a szabályszegések szeretetben, jó légkörben rendeződnek el.

Fontos, hogy mielőbb tájékoztassák a normákról a szülőket, hiszen nekik se jó, ha az utolsó pillanatban kell szembesülniük velük. Sokan azért hozzák egyházi iskolába gyerekeiket, mert szeretetteljesebb, szalonképesebb légkört várnak tőle. A hagyományos felvételi eljárásban az igazgató találkozott ősszel az iskolabemutató alkalmakon, majd tavasszal az elbeszélgetés során az egész családdal, akár a karon ülő kisbabával is, így ezeket a kölcsönös elvárásokat könnyen lehetett egyeztetni. A beszélgetéseket húsvét előttre szervezték eddig, hogy a család az ünnepre már tudhassa, melyik intézménybe jár majd szeptembertől a gyermek. Az idei felvételi eljárás sok bizonytalanságot rejt magában: hogy mi valósítható meg, és mi nem, azt sokszor csak az utolsó pillanatban lehet látni.

Két osztályt indít az iskola, de ha több a jelentkező, akkor a fenntartó, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye engedélyével akár három osztályt is tudnak indítani. A 20-22 fős osztálylétszámokat preferálják, hiszen emellett tudnak a pedagógusok megfelelően foglalkozni a gyerekekkel. „Gondoljuk csak el! Van harminc gyerek egy osztályban, mindenki olvas egy percet, ami egyáltalán nem sok, leesik a tolltartója, és akkor már nem lehet semmi mást csinálni azon az órán” – mondta tapasztalatból az igazgató. Harminc gyereket, illetve akár különleges engedéllyel 31-et is felvehetnének, de akkor az oktatás minősége romlana.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye húsz intézményt működtet a területén, általános iskolákat, óvodákat és zeneiskolákat is. Ezek nem körzeti beiskolázási kötelezettségű intézmények. „Az újpesti iskola nagyon szerencsés helyen van, hiszen a 110 éves iskolaépülethez közel található a Kanizsai Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium, egy református iskola, a baptista imaház, az evangélikus templom, a mi óvodánk egy külön épületben, de ötszáz méterre van a katolikus templom is. Igazi ökumenikus légkör alakult ki ezen a környéken” – mondta végül az igazgató.

Az iskola új honlapja ITT érhető el.

Fotó: Kukucskalo.szentjanos.hu; Lambert Attila (archív)

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria