„Igen, a kábítószer öl: nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a tragédiát és sok másikat sem, melyek nap mint nap megtörténnek. Mélyen megrendültünk a fiatalok és felnőttek halála miatt, amit a kábítószer-fogyasztás okozott, családjaikkal és barátaikkal együtt sírunk a fájdalom és a tehetetlenség miatt, imáinkkal kísérjük a küzdelmeket és közel állunk az érintettekhez” – olvasható a Buenos Aires-i régió püspökei által kiadott üzenetben. A lelkipásztori régióhoz tizenegy egyházmegye, a katonai ordinariátus, valamint négy keleti rítusú katolikus egyházmegye tartozik.
A Fides nemzetközi hírügynökség által összegyűjtött információk szerint az elmúlt napokban több mint húszan meghaltak és nyolcvannál is többen kerültek kórházba szennyezett kokain fogyasztása miatt, amelyet Buenos Aires egy északi külvárosában árusítottak. Buenos Aires tartomány egészségügyi minisztériuma felszólította a szerhasználókat, hogy ne fogyasszák el a napokban vásárolt drogot; akik ezt megtették, és álmosságot vagy légzési nehézséget tapasztalnak, azonnal menjenek kórházba. A rendőrség több mint 20 ezer adag szennyezett kokaint foglalt le és számos letartóztatást hajtott végre.
A Katolikus Egyház és más keresztény felekezetek most megerősítették elkötelezettségüket a szenvedélybeteg emberek segítése mellett, és ismételten elítélték a drogkereskedelmet.
Függőség: egy sikoly! Kiáltás a fájdalom miatt, és segítségért, mert a kábítószer-függőség terjed, mélyül és egyre összetettebbé válik.”
Ezért a püspökök arra buzdítottak, hogy az emberek tegyék magukévá ezt a fájdalmat. Rámutattak: mivel ezt a kérdést nem lehet elodázni, mihamarabb szükség van egy „vészhelyzeti törvényre” a témában. Sok anya és apa szenved gyermeke függősége miatt,
a drogfogyasztási problémákkal küzdő család egy szétesett, de nem legyőzött család, Isten a gyengék erőssége, és a szükségben mindig megmutatkozik egy nyitott és együttérző szív”.
Azoknak válaszolva, akik a kábítószerek legalizálását tartják megoldásnak az úgynevezett hamisított drogok okozta problémákra, a püspökök nyilatkozatukban megismételték, hogy „a fogyasztás dekriminalizálása, a szerek legalizálása csak több fogyasztáshoz és a probléma háttérbe szorulásához vezet”.
Figyelmeztetve arra, hogy a szenvedélybetegségek sokszor társadalmi problémák miatt alakulnak ki, melyeket idővel elhanyagolnak vagy elfelejtenek, a püspökök kiemelték, hogy „az emberi jogok megsértése meg kell hogy mozdítson minket, és mozgósítania kell bennünket: nem lehetünk közömbösek, kapcsolódjunk újra másokhoz, hallgassunk a szívünkre”. A Buenos Aires-i lelkipásztori régió püspökei ismét együttműködésre kérték az egész társadalmat a szenvedélybetegségek megelőzésében. Rámutattak, több teret kell biztosítani a kápolnák, klubok és iskolák számára, helyet adni azoknak, akiknek nincs hova menniük, és támogatni kell a befogadóközpontokat, a gyógyítást és a társadalmi reintegrációt segítő intézményeket.
Ne fáradjunk bele abba, hogy kérjük az állami hatóságokat, hogy minden szinten küzdjenek a korrupciós mechanizmusok ellen, melyek táplálják a drogkereskedelmi hálózatot, ami oly sok városrészt, közösséget, családot, testvért pusztít el.”
Argentína csaknem 46 millió fős lakosságának 79,6 százaléka vallja magát kereszténynek – 62,9 százalék római katolikusnak, 15,3 százalék protestánsnak, 1,4 százalék más keresztény felekezethez tartozónak.
A dél-amerikai országban egyre nagyobb méreteket ölt az illegális drogfogyasztás. Buenos Airesben és agglomerációjában (az úgynevezett Nagy-Buenos Aires területén) különösen magas a kokainfogyasztás, a jelentések szerint naponta 200 ezer adagot adnak el a mintegy 15 milliós lakosság körében.
(Forrás: Wikipedia.org; Theguardian.com)
Fordította: Szalontai Anikó
Forrás: Fides
Fotó: Vatican News; Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

