38 évesen elhunyt Bakonyi János plébániai kormányzó

Hazai – 2018. május 17., csütörtök | 12:11

Hrabóczki József Sándor megemlékezését adjuk közre Bakonyi János váci egyházmegyés papról, aki május 15-én közlekedési balesetben vesztette életét.

Tragikus hirtelenséggel 38 éves korában közlekedési balesetben halt meg Bakonyi János, Kóka és Tápiószecső plébániai kormányzója, korábbi veresegyházi káplán. Szerény emberként a tárgyak, eszközök csak annyira érdekelték, amennyiben munkáját segítették. A focit és a filmeket szerette. Jézust követve önmagát adta az embereknek. Egyik szolgálatából a másikba sietett, amikor a tragédia megtörtént. Néhány személyes élménnyel emlékezünk meg róla, búcsúzunk el tőle.

Odafigyelt a másik emberre. Engedte, amit püspöke mindig kér papjaitól: „Engedjétek, hogy az emberek belétek kapaszkodjanak.” János atya biztos kapaszkodó volt. A „nem érek rá”, a „nincs időm” ismeretlen fogalmak voltak számára.

Három évig volt gyóntató papom. Bár sokkal fiatalabb volt nálam, mégis igazi atyaként tudtam felnézni rá. Egy gyónásom után penitenciaként Szent Ágoston vallomásait nyomta a kezembe.

– Olvasgasd, amikor ráérsz.
Amikor áthelyezték Veresegyházról, visszavittem neki a könyvet.
– Tartsd csak meg – mondta szeretettel.
– És ha szükséged lesz rá az új helyeden?
– Akkor majd kerítek egy másikat, ez ne a te gondod legyen.


Bakonyi János a szentelési miséjén, 2008-ban

Beer Miklós váci megyéspüspök így emlékszik rá: „Már teológusunk volt, amikor megismertem. A központi szemináriumban tanult. Kistarcsáról hozta Somlai József atya, aki sok papot indított útra a ministránsai közül. Szerény, kissé zárkózott ember volt, de komoly gondolkodású és elveihez következetes jó papunk. Puritán módon élt. Barátaitól tudom, hogy fiatalabb korában jó focista volt.”

„Természetesen a legélénkebb emlékem az utolsó találkozásunk a tápiószecsői bérmáláson. Nagyon komoly, felkészült fiatalok elköteleződésének lehettem tanúja. A ministránsok, énekesek, énekkar és a jelenlévő hívek »együtt voltak«. A bérmálás után az egyik bérmálkozó családjánál ebédeltünk. Onnan ő vitt autóval Aszódra, a következő bérmáláshoz. Útközben jót beszélgettünk. Onnan sietett vissza Kókára egy esküvőre. Jó volt közelről látni mint fiatal papot, aki felelősséget érez a rábízottakért. Tíz évvel ezelőtt szenteltem pappá.”


Újmisésként 2008-ban

Molnár Zsolt, Veresegyház plébánosa mellett közel négy évig szolgált káplánként János atya. Zsolt atya így gondol most rá: „János atya mély lelkű, intelligens, szerény, egyszerű életvitelű ember volt. A szegény családokat segítette anyagilag; szeretett kirándulni, mindenhová szeretett gyalog menni, pap testvéreivel időt tölteni; kapcsolattartó, közösségi ember – nehéz kimondani – volt. Sok idejét ajándékozta másoknak, személyes találkozásokra, személyes kapcsolatok építésére. Nagyon jószívű és önzetlen volt, nagyon egyszerűen élt, és ha valamije volt, azt is gyakran továbbajándékozta.”

„Arra emlékszem, hogy valami miatt a plébánián át kellett költöznie egy másik lakásba: az valójában abból állt, hogy tényleg csak néhány személyes holmiját összeszedte, és gyakorlatilag szinte percek alatt megvolt a költözés. Készült arra, hogy szerzetes legyen, de a szegénység, egyszerűség lényegében már életformája volt. Nagyon szerette és tisztelte a liturgiát, odafigyelt, és úgy tanított, hogy a hívők is értsék, ami történik, és ennek megfelelően szépen, méltósággal végezzék. Szenvedélyesen szerette Istent, és órákat tudott beszélni arról, hogyan szeret minket Isten; ő maga nagyon hűséges volt Jézus követésében és a papságban. Halálhíre nagyon megdöbbentett mindenkit. Reményünk szerint már Isten országában van, amelyet ő szavaival és életével is hirdetett.”

Fotó: Váci Egyházmegye; Lauer Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria