A kereszten át a fénybe – Hatvan éve hunyt el Virág Ferenc pécsi püspök

Kultúra – 2018. március 2., péntek | 15:33

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagy formátumú püspöke.

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a honlapján olvasható írással és képgalériával idézi fel a főpásztor életművét, akinek püspöksége idején, főként a két világháború között, virágkorát élte a vallási élet az egyházmegyében. Egymás után alakultak különböző katolikus egyesületek, imatársulatok, a Karitász is ezekben az időkben kezdett működni. Két szerzetesrend, a pálosok és a kármeliták is az ő közbenjárására alapítottak kolostort Pécsen.

Olyan templomok építése fűződik Virág Ferenc nevéhez, mint a Pius-templom, a pálos templom, a pécs-gyárvárosi és a pécs-kertvárosi templomok; de építtetett templomot Mohácson, Komlón, Dombóváron és az egyházmegye számos kisebb településén is. Ő szentelte fel 1939-ben az egykori bencés apátság romjain épült Szent Vér-kegytemplomot is Bátán.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria