A kilencvenéves Keczely Károly nyugalmazott plébánost köszöntötték Kétújfaluban

Hazai – 2026. február 26., csütörtök | 15:47

Február 24-én este megtelt a Baranya megyei Kétújfalu Szent Mihály-temploma: a közösség Keczely Károly nyugalmazott plébánost köszöntötte 90. születésnapja alkalmából. Varga László kaposvári megyéspüspök szentmisét mutatott be hálából Károly atya életéért és odaadó szolgálatáért.

„Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” – idézte Jézus szavait a főpásztor prédikációja elején.

A mi szeretetünk mércéje nem a környezetünk elvárása; nem is a neveltetésünk vagy a saját elképzelésünk.

A szeretetünk mértéke és mércéje az értünk életét odaadó, értünk meghaló Krisztus szeretete

– hangsúlyozta Varga László püspök.

Hogyan valósulhat meg bennünk Jézusnak ez a kérése, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket? Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, először is meg kell ismernünk Jézust. Attól, hogy megkeresztelkedünk, imádkozunk és gyakoroljuk a vallásunkat, még nem következik egyértelműen, hogy ismerjük az Úr Jézus Krisztust. Nem csak úgy kell ismernünk, ahogyan megismerünk egy tananyagot vagy elsajátítunk néhány igazságot.

Sokkal mélyebb ismeretet kér tőlünk a Szentírás. Meg kell ismernünk Jézus szavait.

Mennyire ismerjük mi, katolikus keresztények az evangéliumokban elhangzott szavakat? Van-e olyan Jézus tanításában, ami megmozgatta a szívünket, ami betöltött bennünket örömmel? Mennyire ismerjük Jézus tanítását és személyét?

Ha valakit szeretünk, azt nagyon szeretnénk megismerni. Minél jobban szeretünk valakit, annál jobban meg akarjuk ismerni, s ez érvényes az Úr Jézus Krisztusra is.

Az ismeretünk forrása tehát nem elsősorban az intelligenciaszintünk, hanem a szeretet intelligenciája.

Olyan mértékben ismerjük Krisztust, amilyen mértékben szeretjük,

hiszen emberek között is igaz, hogy ha meg akarom ismerni a másikat és szeretem, akkor ő elkezdi feltárni az életét, a belső dolgait. Ez érvényes az Úr Jézus Krisztusra is.

Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat – mondja Jézus. Ahhoz, hogy úgy szerethessük egymást, ahogyan Jézus szeretett minket, ismerni és szeretni kell őt. Azonban nem elég csak ismerni és szeretni; mivel ő Isten Fia, ezért hinnünk is kell benne. Nemcsak olyan mértékben, hogy elhisszük, amit mondott, és igaznak tartjuk az értelmünkkel.

Az igazi kaland akkor kezdődik, amikor nemcsak elhisszük és igaznak tartjuk Jézus szavait, hanem rátesszük az életünket azokra az igazságokra, melyeket ő nyilatkoztatott ki. Akkor tudjuk igazán szeretni egymást úgy, ahogyan Jézus szeretett minket, ha erre a hitre törekszünk.

Aki ismeri, szereti és hisz benne, az tettekre fogja váltani Jézus tanítását és az örömhírt. Ha ezt hűségesen tesszük, akkor az egész életünk örömhírré fog átalakulni. Erről a Szentlélek gondoskodik, akit Jézus elküldött az Atyától. Adjunk hálát a hit ajándékáért, és kérjük a Szentlelket, hogy egyre mélyebben ismerhessük, szerethessük és követhessük a mi Urunkat, Jézus Krisztust – zárta prédikációját a főpásztor.

A szentmise végén Koszoru Péter nagydobszai plébános köszöntötte a közösségek nevében Károly atyát, majd bemutatta az ünnepi alkalomból publikált keresztúti elmélkedést, melyet az elmúlt hónapokban írt a nyugalmazott plébános.

„Kedves, hűséges barátom! Hálát adok a Jóistennek, hogy megmaradtál a szeretetében kilencven éven át, s azért imádkozom, hogy a hátralévő években is megmaradj az ő szeretetében” – köszöntötte Varga László kaposvári megyéspüspök Károly atyát.

A szentmise záróáldása után az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel folytatódott.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria