A komáromi ökokorridor – A Győri Egyházmegye természeti értéke

A Duna komáromi ökológiai folyosóját könnyebb talán úgy elképzelni, ha az autópályákhoz hasonlítjuk. Ahogy egy autópályát az ország minden részéről mindenféle rendeltetésű és márkájú gépjármű használ, úgy a Duna komáromi szakaszán is megjelennek különböző élőhelyekről származó, különböző életmódú halak. Itt találkozik például a hegyvidékről származó dunai galóca az alföldi eredetű pontyokkal, a sodráskedvelő márnák és paducok a halvilág ragadozóival, a harcsával és a süllővel. Maga a Duna Gibraltárja (a komáromi erődrendszer – a szerk.) is átmeneti élőhely a Szigetköz, illetve a Csallóköz élőhelyei között. Persze a halak nemcsak vándorolnak itt, hanem mint ahogy az autópályáknak is vannak pihenőhelyeik – ahol hosszabb-rövidebb ideig megállhatnak az utasok –, úgy a Dunának ezen szakasza is bővelkedik télen vermelőhelyekben. Itt vermel a szilvaorrú keszeg, a dévér-, a bagoly-, a karikakeszeg, valamint a bodorka, a ragadozó halak közül pedig a kősüllő, a csuka, a süllő és a harcsa, amely különösen a kőszórásos részeket kedveli.

A kőszórásos részek emberi beavatkozással váltak az élőhely részeivé. Abból a célból, hogy a partot megerősítsék (eredetileg homokos és löszös magaspartja volt itt a Dunának) nagyobb zúzott köveket, sziklákat terítettek szét a parton, és szórtak a vízbe még a 19. században. Ezzel megtörték a sodrás és a hullámzás erejét, vagyis csökkentették az eróziót. A kőszórással a folyómedret is stabilabbá tették, ezen keresztül pedig a hídlábakat, az erődpartot, a rakpartot és más műtárgyakat a terepen. A halak (főleg a kövi csík, a vágó csík és a küllőfajok) számára a kövek búvóréseket kínáltak, de nemcsak a halaknak, a rákféléknek is, meg úgy általában a vízi élőhelyek táplálékláncának alján elhelyezkedő alacsonyabb rendű gerincteleneknek. A kövek közé bújás még nem vermelés. A vermelés nagyjából a szárazföldi állatok téli hibernációjának felel meg: egyes halfajok télen oxigéndús vizű, mélyebb gödröket keresnek, és ott csoportosan összebújnak az iszaptakaró alatt, és általában nem mozdulnak tavaszig. A Duna komáromi (koppánymonostori) szakasza a vízmélység miatt (helyi viszonylatban itt a legmélyebb a folyó) igen alkalmas hely a vermelésre. Nem minden esetben igaz (mivel a folyó szélessége mellett a vízhozam, a part keménysége, a hordalékmennyiség és a mederszabályozottság is számít), de ahol keskenyebb a folyó, ott mélyebb is, mivel az összeszorult víz vájni kénytelen a medret. Itt pedig a Szent Pál-sziget és a Magaspart között megszorult a víz.

A Magaspart geológiája amúgy sem engedte szélesedni a Dunát, melyet a 19. században még szabályoztak is, s ez tovább erősítette a szűkületet. A szűk folyó gyorsabban sodor, mélyebb medret váj. Egyes források a folyó ezen szakaszát a Duna legkarakteresebb, legvadregényesebb szakaszának tartják és a Magaspartról nyíló panorámát sokan a Dunakanyar látképéhez hasonlítják.

Autópályán utazva számos tényező van hatással a forgalomra. Ugyanígy az ökokorridoron haladó halak viselkedését is befolyásolja a környezet vagy valamilyen esemény.

1. Árvíz esetén egyszerű a képlet: több víz = több hal.

2. Aszálykor éppen az ellenkezője történik.

3. Ha a víz felmelegszik a nyári kánikulában, a halak viselkedése agresszívabb lesz a stressz miatt.

4. Ha az iszaphordalék túlteng, a halak oxigénhiányban szenvednek, ívóhelyeiket pedig nem tudják használni, mivel az iszap eltömíti a gödröket.

5. Amikor az emberek beleavatkoznak a hidromorfológiába (folyamszabályozások révén), a halfajok eloszlása és mennyisége is megváltozik.

6. A kőszórások átalakítják az áramlási mintázatokat azzal, hogy új élőhelyeket hoznak létre, de a régiek sokszor eltűnnek emiatt.

7. Amikor olyan inváziós fajok jelennek meg, mint az ezüstkárász vagy a Komáromra még jellemzőbb busa, az őshonos és a védett fajok (magyar és német bucó, botos kölönte, halványfoltú küllő, leánykoncér) visszaszorulnak.

8. A klímaváltozás pedig eltolja az ívási időszakokat, oxigénhiányos időszakokat hoz létre, gyakorivá teszi az alacsony vízállást, és szélsőségessé a hőingadozást.

Az autópályát elhagyva – de még mindig a közlekedés allegóriájánál maradva – beszélni kell a Vág turbulenciájáról. A Vág a Duna jobb partján közvetlenül Koppánymonostornál ömlik a Dunába. A Duna lassú, a Vág gyors. A vize hidegebb és oxigénben gazdagabb, mint a Duna stabilabb vízrétegjei. Ez a keveredési zóna új élőhelyeket hoz létre és megváltoztatja az áramlást, ennélfogva a halak vonulási irányát is. Azok a halfajok, amelyek tömött rajokban vándorolnak, itt szétszóródnak, majd újra összeverődnek. A látási viszonyok rosszabbak, a manőverezési lehetőségek gyérebbek, így ez a zóna az a hely, ahol a nagy hal meg tudja enni a kis halat. Nagyjából – de tényleg csak nagyjából – a turbulenciához érő halak valami olyasmit élnek meg, mint az autós, amikor a közlekedési lámpánál araszol vagy a körforgalomhoz érkezik. A hasonlat azonban mégiscsak sántít, mivel a halak azért hátrányosabb helyzetben vannak, mint az autósok. Mert a körforgalomnál egy idő után rutint lehet szerezni: az adott csomópontok ugyanúgy „működnek” ma, mint tegnap. Más lenne a helyzet, ha a sofőrnek mindennap egy újabb és újabb útvesztővel kellene megbirkózni a körforgalom helyén, mivel a turbulencia nem egy szabályos kör, hanem sok egymásba kapcsolódó örvény szövevénye. Tehát a halaknak nem szabályos körben vagy vonalon kell mozogniuk, hanem érzés alapján folyamatosan változtatva irányukat. Ez sok stresszel és energiaveszteséggel jár, amit a ragadozóhalak jelenléte csak fokoz.

Hogy e folyószakaszon belül melyik élőhelyeknek mi a szerepe az itteni halfajok életében és hogy milyen fajok lakják be, egy táblázat segítségével mutatják be, ami ITT tekinthető meg, a cikk végén.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szöveg: Bors Imre

Fotó: Zöld Komárom

Magyar Kurír