A LEVÉL – Üzenet Földünkért – Magyarországon is bemutatják a Laudato si’ enciklikáról szóló filmet

Kultúra – 2023. március 25., szombat | 15:21

Április 19-én 17.30-tól Budapesten, a Párbeszéd Házában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Faludi Ferenc Jezsuita Akadémiája szervezésében bemutatják a The Letter (A LEVÉL) – Üzenet Földünkért című dokumentumfilmet.

A Laudato Si’ Mozgalom és az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma együttműködése alapján született meg a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilm Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájáról, melyet 2015-ben írt a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról. A Szentatya a körlevélben kifejezte óhaját, miszerint „mindenkivel párbeszédet” szeretne kezdeni erről a témáról.

A filmkészítők a világ négy különböző pontjáról hívtak meg olyan egyszerű, de felelős embereket, akik az addig méltatlanul elnyomott „hangokat” közvetítették a Földünk sorsát érintő kérdésekben. A Szenegálból, az Amazonas vidékéről, Indiából és Hawaiiról érkező szereplők eddig példa nélküli párbeszédet folytattak Ferenc pápával, képviselve a klímamenekültek, az őslakosok, a fiatalok és a természet szempontjait. A dokumentumfilm a Rómába vezető útjukat és az ott lezajlott rendkívüli élményeiket követi nyomon, tele megindító személyes történetekkel, valamint a bolygónk válságáról, illetve annak természetre és emberekre gyakorolt hatásáról szóló fejleményekkel.

A 2022. október 4-én Rómában bemutatott The Letter (A LEVÉL) című filmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Faludi Ferenc Jezsuita Akadémiája közös szervezésben 2023. április 19-én mutatják be Magyarországon, magyar felirattal.

Szeretettel hívunk mindenkit a filmbemutatóra, majd az azt követő kerekasztal-beszélgetésre, valamint vegetáriánus fogásokból álló kóstolóra. Az esemény része lehet a pápalátogatásra való lelki felkészülésnek.

A Facebook-esemény ITT található. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely IDE klikkelve tehető meg. A szabad helyek száma korlátozott a terem befogadóképessége miatt.

A vetítés támogatói: Naphimnusz Egyesület, Pannonhalmi Főapátság, Szent István Magyar Szalézi Tartomány, a Fokoláre Mozgalom EcoOne munkacsoportja, Hetvenkét Tanítvány Mozgalom, Magyar Cserkészszövetség, Mária Rádió, Magyar Kurír, Katolikus Pedagógiai Intézet.

Ferenc pápát tíz éve, 2013. március 13-án választották meg Szent Péter utódának, Krisztus 266. helytartójának. Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatójának a jubileum alkalmából készült, A bizalom tanúságtevője – Laudato si’ pápája című írását IDE klikkelve olvashatják el.

Forrás és fotó: MKPK Caritas in Veritate Bizottsága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria