Gabriel Calvo atya, a MÉCS Napok lelkigyakorlatos programok kezdeményezője hitt abban, hogy a társadalom megújítása a családok megújításán, a családok megújítása pedig a házaspárok megújításán múlik. A MÉCS küldetése abban áll, hogy a Szűzanyán keresztül elvigyék Jézust a családokhoz.
Dévényi Norbert és Bernadett, a MÉCS magyarországi családközösségek vezetői elmondták, hogy 130 közösség működött az országban a covid előtt. Most szeretnék felmérni, hol vannak jelenleg aktív közösségek, és szeretnék megismertetni küldetésüket minél több emberrel, így a Miskolc környéki családokkal is.
Július 29-én az Avas-déli templomban Bakos Rafael kármelita szerzetes, pap mutatott be hálaadó szentmisét a közösség jubileuma alkalmából.
Prédikációjában kiemelte, hogy a családi élet, a házaspárok egymás iránti szeretete nem pusztán szerencse következménye, hanem a köztük való Krisztus jelenlétének köszönhető.
Nemcsak fizikailag a szentáldozásban kell magunkhoz venni Jézust, hanem lelkileg is be kell fogadnunk őt. Lázár feltámasztásáról szóló példabeszédből Márta, Mária és Jézus kapcsolatát alapul véve a szentmise szónoka rámutatott, hogy az őszinteség, egymás tiszteletből fakadó tanítása és a türelem gyakorlása minden kapcsolat alapja. Nemcsak Jézus örömében, hanem a bűn miatt megtapasztalt sötétségből, Jézus fájdalmában is részesülünk. Jézus felszólítása, hogy Lázár sírja elől vegyék el a követ, felhívás ma mindannyiunk számára, hogy saját lelkünkbe, életünkbe engedjük be őt.
A kő jelképezi azt, ami elválaszt bennünket Istentől.
Ha csak olyan dolgokat viszünk Jézus elé, amiért dicséretet várunk, akkor nem vagyunk őszinték vele. Jézus azért jött a földre, hogy osztozzon bűneinkben, fájdalmunkban és magával vigyen minket az Atya szeretetébe.
Mi tesszük a követ Jézus és saját életünk közé, nekünk kell elvenni azt, és engedni, hogy élő kapcsolatot, erőt, örök életet adjon számunkra. Mindannyiunk küldetése, hogy ezt az örömhírt terjesszük családunkban és minden embertársunknak – zárta szavait Bakos Rafael.
A MÉCS háromnapos országos találkozóján a közös programokon – szentmisék, szentségimádás, dicsőítés, táncház – túl három korosztályos csoportban zajlottak a foglalkozások.
A felnőtteknek Frankó Tamás, Bakos Rafael és Székely János püspök a MÉCS karizmájáról, szegénygondozásról, önkéntességről, jegyesoktatásról tartott előadást; a középiskolás korosztály kirándulás és játék mellett Holló Gábor és Marosi Balázs atyák vezetésével kerülhetett közelebb Istenhez; a legkisebbek pedig játékos foglalkozásokon vehettek részt.
Forrás: Egri Főegyházmegye / Pap Ildikó
Fotó: Szent István Televízió / Federics Róbert
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria