A remény és a küldetés ünnepe – Szentmise Urunk mennybemenetelének ünnepén Munkácson

Külhoni – 2026. május 19., kedd | 18:10

Urunk mennybemenetelének főünnepén, május 14-én Lucsok Miklós munkácsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Tours-i Szent Márton-székesegyházban. Koncelebrált Hortobágyi Arnold OSB.

Bevezető gondolataiban Lucsok Miklós püspök úgy fogalmazott: Jézus mennybemenetelét ünnepelve tudatosítjuk, hogy bár a Megváltó felment a mennybe, ma is közöttünk van, hiszen ígérete szerint: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

Jézus bennünk él. Ez egy misztérium – hangsúlyozta a főpásztor. – Azért gyűltünk össze, hogy megtapasztaljuk Jézus jelenlétét, hallgassuk szavát, hozzá forduljunk, és befogadjuk őt a szívünkbe. Kérjük a Szentlelket, hogy vezessen el minket a hit és az Istennel való kapcsolat mélységére, ahol valóban felismerjük és megéljük Jézus jelenlétét.

Szentbeszédében a munkácsi megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy

Krisztus mennybemenetele nem az eltávozás szomorúságát jelenti, hanem a remény és a küldetés ünnepe.

Jézus fontos utasításokat hagyott ránk, amikor felment a mennyekbe – mondta Lucsok Miklós OP. Felidézte a tanítványokhoz intézett szavait: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Jézus arra hív bennünket, hogy hirdessük az örömhírt – emelte ki az evangélium szavaihoz kapcsolódóan a püpsök.

De mi is ez az örömhír? „Jézus köztünk van, ne félj! Ő legyőzte a halált, a bűnt és az ördögöt.” Küldetésünk, hogy tanítsunk másokat, segítsük őket a Jézussal való találkozásban, hogy az ő tanítványaivá váljanak, és megtartsák mindazt, amit Jézus tanított nekünk – buzdított a szentmise főcelebránsa.

Urunk mennybemenetelének ünnepe a keresztények reményforrása: megerősít bennünket abban a hitben, hogy Krisztus ma is élő módon jelen van Egyházában. Ő előttünk jár az örök élet útján, és arra hív, hogy tekintetünket az ég felé emeljük, miközben földi feladatainkat felelősséggel és szeretettel végezzük. Az ünnep arra ösztönöz bennünket, hogy életünket reménnyel és bizalommal éljük, hiszen Krisztus megnyitotta számunkra a menny kapuját.

Forrás: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Kiss Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria