A romániai katolikus oktatás jövőjéről tanácskoztak Nagyváradon

Külhoni – 2026. október 13., kedd | 11:33

Október 8–10. között a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye adott otthont a romániai katolikus oktatásért felelős személyek országos találkozójának, amelyet „Új térképek a reményteljes jövő felé: a katolikus iskola a közösség és a nevelés szolgálatában” mottóval rendeztek meg.

A találkozón a katolikus oktatásért felelős egyházmegyei megbízottak, a katolikus oktatási intézmények igazgatói, valamint pedagógusok vettek részt, hogy közösen keressék az oktatás és nevelés fejlesztésének lehetséges irányait, összhangban a keresztény értékekkel és a mai iskola követelményeivel.

A rendezvényen részt vett Aurel Percă bukaresti érsek-metropolita, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke, valamint Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyéspüspök, a találkozó házigazdája.

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszönetét és bátorító üzenetét küldte a nagyváradi rendezvény valamennyi résztvevőjének. A megyéspüspök jelenleg Rómában tartózkodik, a keleti katolikus egyházak elöljáróinak és a püspöki konferenciák elnökeinek „Tíz évvel az Amoris laetitia után: az evangélium hirdetése a mai családokkal együtt” témájú találkozóján.

A nagyváradi találkozó ünnepélyes megnyitóját október 8-án, csütörtökön tartották a görögkatolikus szeminárium dísztermében, a házigazda Alexandru Stoica, a nagyváradi Don Orione Líceum igazgatója volt. Az egybegyűlteket Aurel Percă bukaresti metropolita érsek, Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyéspüspök, valamint Alin Serafim Ștefănuț, Bihar megye főtanfelügyelője köszöntötte.

Az eseményen jelen volt Vakon Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye irodaigazgatója, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, Marilena Georgia Serte, a Bihar Megyei Pedagógusok Házának igazgatója, valamint Florin Negruțiu, a vallásoktatásért felelős tanfelügyelő.

Az első előadást Nicoleta Marțian egyetemi docens, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatója tartotta. Előadásában a nevelés és oktatás aktuális kihívásaira, valamint az iskolai oktatás fejlesztésének lehetséges irányaira irányította a résztvevők figyelmét, értékes szempontokat kínálva a közös gondolkodáshoz.

Az első nap a nagyváradi Iuliu Maniu Görögkatolikus Líceumban tett látogatással folytatódott, mely a helyi felekezeti oktatás egyik meghatározó iskolája, egyben Nagyvárad első román tannyelvű iskolája. Az intézményt Călin Sabău igazgató, Cristian Varna igazgatóhelyettes, illetve Iulia Tănescu és Mihaela Olau tanárnők mutatták be. A résztvevők találkoztak Florin Birta nagyváradi polgármesterrel is, aki szívélyesen köszöntötte a vendégeket, és a helyi önkormányzat nevében elismerését fejezte ki a felekezeti iskolák pedagógusainak áldozatos munkájáért, elkötelezettségéért és szakmai felkészültségéért. A program zárásaként a vendégek bejárták a líceumot.

Október 9-én, pénteken a nap programja a görögkatolikus szeminárium templomában bemutatott szentmisével kezdődött, majd szakmai tanácskozásokkal és nagyváradi oktatási intézmények meglátogatásával folytatódott. A résztvevők ellátogattak a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumba is, ahol Konrád Erzsébet-Katalin igazgatónő ismertette az intézmény történetét és tevékenységét, majd a vendégek megtekintették az iskola tantermeit.

A délután a Don Orione Líceumban elsőként Alexandru Stoica igazgató mutatta be az intézmény történetét és bevált pedagógiai módszereit, majd Francisc Lăcătuș, a Don Orione-közösség elöljárója az iskola sajátos arculatát és nevelési küldetését ismertette, végül Ioana Drugaș pszichológus vezetésével interaktív műhelyfoglalkozásra került sor.

A program zárásaként a résztvevők bejárták a líceum épületét, megtekintették a tantermeket, betekintést nyerve az intézmény hétköznapjaiba.

A találkozások lehetőséget kínáltak a konkrét oktatási és nevelési tapasztalatok megismerésére, a bevált pedagógiai gyakorlatok megosztására, valamint a romániai katolikus iskolák közötti kapcsolatok és együttműködés megerősítésére. A résztvevőknek alkalmuk nyílt résztvenni a Nagyváradi Állami Filharmóniában rendezett hangversenyen is, amely esmény a kultúra és a művészet szerepét emelte ki a fiatalok teljes emberré formálásában.

A találkozó tanácskozásai arra irányultak, hogy rámutassanak a katolikus iskola sajátos küldetésére, hogy előmozdítsa a keresztény értékeken, az emberi méltóság tiszteletén és a szolidaritáson alapuló nevelést. A gyors változásokkal és újabb nevelési kihívásokkal szembesülő társadalomban a katolikus iskola arra hivatott, hogy a párbeszéd, a befogadás, valamint az értelmi, emberi, erkölcsi és lelki nevelés színtere legyen, ahol a tudás megszerzése szorosan összekapcsolódik a felelősségvállalással és a felebarát iránti gondoskodással.

A nagyváradi találkozó választott témájával ismételten hangsúlyozza a katolikus oktatási intézmények közötti kapcsolat, valamint az Egyház, a család és az iskola közötti együttműködés fontosságát, illetve olyan új cselekvési irányok keresésének szükségességét, amelyek elősegítik a keresztény értékekhez hű, színvonalas, a fiatal nemzedékek igényeire és szükségleteire érzékenyen válaszoló nevelést és oktatást.

A találkozó szombaton a görögkatolikus szeminárium templomában szentmisével folytatódott. Az utolsó szakmai tanácskozásokat követően a résztvevők megfogalmazták a találkozó zárónyilatkozatát, mely annak reményében ért véget, hogy a megosztott gondolatok, tapasztalatok és bevált gyakorlatok hozzájárulnak egy egységesebb, az együttműködésre még nyitottabb katolikus oktatási hálózat kialakításához és megerősítéséhez Romániában, a diákok és jövőjük szolgálatában.

Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala/Romkat.ro

Fotó: Eugen Ivut; Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria