A sötéten túl nem a semmi van – Előadás betegségről, gyógyulásról a gyergyószentmiklósi plébánián

A szervezők úgy látták, hogy a járvány miatti kényszerszünet után nem kerülhető ki a vírus témája. Tervük az volt, hogy olyan személyeket hívnak meg, akik hitelesen tudnak a világjárványról beszélni és példájukkal a félelmet oszlatni. László Attila főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa kendőzetlenül, videóbejátszásokkal kísérve osztotta meg betegsége történetét, megéléseit, tapasztalatait.

Tavaly az október 6-i megemlékezésen érezte, nincs rendben az egészsége. Estére belázasodott, s mivel légcsőasztmával, cukorbajjal küzd, másnap székelyudvarhelyi háziorvosához utazott konzultációra. Covid-tesztje pozitív lett, kórházba került, és hosszú hónapok teltek el, míg azt mondhatta, nagyjából egészséges.

A kórházi lét első húsz napjában tovább romlott az állapota, húszperces, félórás köhögési rohamok törtek rá, nehéz volt levegőt vennie, a legkisebb mozgás is kifárasztotta. Mindkét tüdejét megtámadta a vírus.

Előadásából részleteket idézünk:

„Injekció, infúzió, marék gyógyszer mindennap… és nem lettem jobban. Két hét után kicsi vizet magamra engedtem, szappant nem mertem használni, féltem, nem lesz erőm lemosni. Akinek könnyebb volt, adjon hálát Istennek! Harminc ápoló vett körül, dupla védőruhában.

Csak szemeket láttam. Tudják, mennyi szeretet van két szóban, abban, hogy »most szúrok«?

Azt éreztem, ember vagyok, rám figyel. Ő most ennyit tud tenni értem, és azt megteszi. Az adott erőt, amit tőlük kaptam. Ezért biztatom önöket, akinek van egészségügyis ismerőse, kérdezze meg, hogy van, imádkozzon érte, mert ők abból tudnak erőt adni a betegeknek, amit tőlünk kapnak!”

„Húsz nap után értem el a határhoz. Három napig imádkozni sem tudtam, zavart a Mária Rádió is. Reménytelen napom nem volt, de egy nap meginogtam. Elfáradtam. Eljutottam addig a pontig, hogy csak sötétség vett körül. Azért tudtam csak hálát adni, hogy nem félek. Isten jelenlétét nem éreztem, csak tudtam, hogy van. Tudtam, hogy a sötéten túl nem a semmi van. Ott van az Isten.

Kezdtem hálát adni azért, ami volt az életemben. A fokozódó légszomj arra volt jó, hogy mindent, ami volt, megköszönjek.”

„Az élet olyan rövid, hogy nem szabad rosszul csinálni. Főleg az emberi kapcsolatokat nem. Ha harag van bennem egy másik ember iránt, lehet kapni az üzletben jó bort, meg kell venni, el kell menni hozzá, s kibékülni. Haragra nincs időnk. Nem szabad arra pazarolni energiát, hogy valakivel nem vagyok jóban, mert akkor borzasztó lesz, ha ilyen helyzetbe kerülök. A napjainkat, kapcsolatainkat megélni csak jól szabad. Félni nem érdemes.”

„Oxigénes gépre kapcsolva jöhettem ki a kórházból, és egy hónap kellett, hogy templomba mehessek. Még mindig fáradok, délre úgy elhagy az erőm, hogy azt érzem, nem vagyok ember, le kell feküdnöm. Nem tudom, miért történt ez velem, nem látom még az értelmét, de azt megtapasztaltam, hogy milyen sokan szeretnek.”

„Beoltattam szüleimet és magamat is, mert azt gondolom, ha ezáltal húsz százalékkal enyhébb lesz a következő fertőzés, akkor már megérte. Vegyük komolyan! Bele fogunk dögleni, ha nem.

Tartsuk be az utasításokat, mert vesztett az a háború, ahol a közkatona dönt a tábornok helyett. Imádkozzatok, ne féljetek, és ne nyugodjon le a nap a ti haragotokkal! A sötéten túl nem a semmi van.”

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír