A tevékeny szeretet lerombolja a közöny korlátait – Imádság a kislétai gyilkosság évfordulóján

Tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 2-áról 3-ára virradóra kislétai házában álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. Hetvenöt éve annak, hogy 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.

A Sant’Egidio közösség évről évre megrendezi az imádságot a megsebzettekkel való közösség iránti vágyból, küzdve a gyűlölet és a közöny ellen, kérve az Urat, hogy szője újra az emberség erőszakkal felszakított szövetét. Az idei alkalomnak Horváth Zoltán terézvárosi plébános adott otthont. A testvéregyházakat Gáncs Péter evangélikus püspök, Aaron Stevens skót presbiteriánus lelkész, a zsidó közösséget Radnóti Zoltán főrabbi képviselte. A püspökön kívül az oltár mellett szolgált Horváth Zoltán terézvárosi plébános; Dúl Géza, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense; Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára; Michels Antal józsefvárosi plébános és Szőcs László, Nyergesújfalu plébánosa. Szőcs László nem egyedül érkezett: hatvan roma gyereket hozott aznap budapesti városnézésre Nyergesújfaluból, Csobánkáról, Bajótról; közös programjuk zárásaként vettek részt az imádságon, majd zenéltek, énekeltek az udvaron rendezett agapén. Az imádságon jelen volt Vecsei Miklós társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszteri megbízott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke; és üzenetet küldött a résztvevőknek Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke.

Az évente megrendezett megemlékezés különleges szeretettel várt vendégei a cigánygyilkosság-sorozat áldozatainak családtagjai. Idén is eljött a tatárszentgyörgyi Csorba család és Kislétáról Balogh Aranka rokonai. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük, hűségük az emlékezéshez tanúság az imádság vigasztaló erejéről. „Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Cserépedényben hordozzuk drága kincsünket…” – ahogyan a közösség szép énekében hangzott a gyertyagyújtás alatt.

„Amikor egy nép vagy egy csoport elkezd egy másikról előítéleteket táplálni, egy identitással szemben a magáét különbnek gondolni, akkor bekövetkezhet az az állapot, amelyről Márai Sándor írta 1938-ban: »Még nincs háború, de már béke sincs.«… Isten a béke Istene. Ő nem elégszik meg azzal, ha nincs háború… A békéhez nem elég nem gyűlölni, de szeretni kell. A békét a szívünkben kell építeni mindennap” – ezekkel a szavakkal vezette be az ökumenikus imádságot Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti vezetője.

Beöthe Anna, a közösség égisze alatt szerveződött Fiatalok a békéért mozgalom tagja, aki szabadidejében monori cigány gyerekeknek tart foglalkozásokat, tanúságot tett arról, hogy a fiatalok egy falak nélküli világban szeretnének élni, ahol az emberek segítik, befogadják a gyengébbeket, a szenvedőket.

Az irgalmas szamaritánus történetének evangéliumi szakaszát megrendítő felsorolás követte: a gyilkosságsorozat áldozatainak neve, története. A józan ész és az együttérző szív számára felfoghatatlan, fájdalmas történetek. Minden történet után a béke Urához imádkoztak, és gyertyát gyújtottak az áldozatokért, majd a cigány holokauszt és minden fajgyűlölet áldozataiért. Ezt követően minden résztvevő meggyújthatta az emlékezés gyertyáját az oltár előtt.

Mohos Gábor püspök homíliájában hangsúlyozta, hogy a Teremtőre Atyaként tekintünk, és ez azt is jelenti, hogy mindannyian egymás testvérei vagyunk. Ha teret engedünk magunkban az önzésnek, az megnyitja az utat az előítéletek, az erőszak felé. Jézus ismeri az emberi világot, és példát hoz elénk arról, hogyan viszonyulunk egymáshoz. A félholtra vert ember bármelyikünk lehetne. A példabeszédben használt felebarát szó sok nyelvben azt jelenti: az az ember, aki ott van mellettem. Hogyan viselkedünk egymással? – tette fel a kérdést a püspök. – A pap és a levita szíve zárva marad, mintha nem lenne közük a félholtra vert emberhez. Amikor az ember szívében félelem van, kerüli az olyan helyzeteket, ahol szerencsétlenség van, nem látja meg, hogy az erőszakot szenvedett ember a puszta létével, szavak nélkül is segítségért kiált. A példabeszédben egy idegen szíve megrendül: a felebarát az, aki irgalmasságot gyakorol, aki meglátja a másikban az embert társadalmi helyzettől, bőrszíntől, vallástól függetlenül. Jézus válasza az erőszakkal teli világra, hogy van kiút, a nyitott szív, a tevékeny szeretet, ami lerombolja a közöny korlátait. Jézus szavai nekünk is szólnak: „Menj, és tégy te is hasonlóképpen.”

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír