A vészhelyzetben nincs hátrányos megkülönböztetés – Bagdad érseke az iraki helyzetről

Kitekintő – 2020. június 5., péntek | 17:22

Louis Raphaël Sako bagdadi érsek és káld katolikus pátriárka szerint a koronavírus-járvány újraindította az egyéni és társadalmi szolidaritást a közös otthonunkért folytatott küzdelemben. A keresztények szolidaritást tanúsítanak a muszlimok iránt, és segítséget nyújtanak nekik, vallási megkülönböztetés nélkül. A káld katolikus egyházfő jókívánságait küldte az iszlámhitűeknek a ramadán kezdetén.

A koronavírus okozta vészhelyzetben Irakban is hatalmas segítségnyújtás és szolidaritás valósult meg a keresztények és a muszlimok között – nyilatkozta Luis Raphaël Sako, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik előadója is, az AsiaNews hírügynökségnek. „Vészhelyzetben, amikor valaki segítségért kér, nincs hátrányos megkülönböztetés – mondta a káld katolikus egyházfő a világjárvány kapcsán. – Egymás támogatása elősegítette a valláshoz, még inkább a hithez való visszatérést. Szükség van Istenre, a természetfeletti segítségre, az élet és a világ értelmének magyarázatára. Ez hozzájárul a szellemi értékekhez való visszatéréshez.”

Noha Bagdad kormánya lazított a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseken, továbbra is félelem él az emberekben, és kerülik a másokkal való érintkezést. Sako érsek szerint sokan „az ösztönükre hallgatva otthon maradnak, és az internet, mobiltelefon segítségével tartják a kapcsolatot. Főként híreket olvasnak, követik a liturgiákat, például a misét, amelyet minden este megünneplünk és továbbítunk a káld katolikus egyház Facebook-oldalán”. Családok ezrei csatlakoznak és követik a szertartást: „Az otthonok valódi egyházakká váltak, megerősödött a lelkiség és a kapcsolat a káld diaszpórában.”

Az internet, a szociális hálók lehetővé tette a közösségek számára, hogy fenntartsák kapcsolataikat országszerte. „Húsvétra sok levelet és jókívánságot kaptunk, többek között a muszlim vallási vezetőktől és politikai hatóságoktól, beleértve az iraki elnököt és az új miniszterelnököt is. A sok üdvözlet közül az egyik különösképp meglepett. Az egyik muszlim vallási vezetőtől kapott köszöntőben a »feltámadás ünnepe« kifejezés állt, és azt üzenték, hogy »Krisztus valóban feltámadt«. Le voltam nyűgözve.”

A koronavírus okozta vészhelyzet „megváltoztatja a valóságot. Új rendet kell keresnünk, erősítenünk kell a szolidaritást, és tiszteletben kell tartanunk az életet. Gondoskodnunk kell a környezetünkről, küzdeni kell légszennyezés ellen, meg kell óvni a közös otthonunkat” – folytatja Sako pátriárka. „Meggyőződésem – tette hozzá –, hogy a jövőben nem a különféle vallások és civilizációk fognak egymással háborúzni, hanem gazdasági jellegű konfliktusok lesznek”. Ezért van szükség „nagyobb társadalmi igazságosságra, a nemzetek közötti egyenlőségre és a szegények felkarolására”.

Végezetül az iszlám vallás híveit szólította meg az érsek a Ramadán böjti hónap kezdetén. „A vallásnak üzenete van, Istentől származik, és a középpontjában az ember áll, akinek tiszteletben és méltóságban kell élnie. Elég az erőszakból, a szektás összecsapásokból. Minden polgárhoz méltó társadalmat kell építeni. Ez a szeretet és a kegyelem ideje, nem pedig az erőszaké. Keresztények, zsidók, muszlimok... a vallási üzenet nemcsak egy adott csoportnak szól, hanem mindenkinek. Minden embernek mély lelki életet kell élnie Istennel.”

Fordította: Tóth Franciska

Forrás: Iec2020.hu/Asianews.it

Fotó: Asianews.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria