Szent helyről jött, szent helyre ment – A zeleméri romtemplomnál

Kultúra – 2020. augusztus 30., vasárnap | 15:03

A Tiszántúl, közelebbről Hajdú-Bihar megye egyik Árpád-kori templommaradványáról, a herpályiról már írtam a közelmúltban. Most – történetesen a 2020-as év talán legmelegebb napjának korai óráiban – a helyiek által csak csonkatoronynak nevezett, nem mindennapi szépséget, nyugalmat és reménységet sugárzó zeleméri romtemplomhoz látogattunk el, amelyről jó ideje a Bodaszőlőért Egyesület gondoskodik.

A Hajdúböszörménytől délkeletre, 10,5 km-re, Debrecen (Józsa) és Böszörmény között álló romhoz úgy lehet eljutni, hogy a 35-ös főútról letérünk Bodaszőlő felé. A templomdomb – egy kunhalom (amely lehetett temetkezési hely vagy hadászati megfigyelőállás, de akár szakrális hely is a mi nagy magyar Alföldünkön), valamint a rajta és körülötte látható szépségek – most még úgy közelíthetők meg, hogy a szintén romos Zelemér feltételes vasúti megálló állomásépülete előtt parkolva átbóklászunk a síneken, és kárpótlásul ott találjuk magunkat a Hajdúság, de túlzás nélkül Európa egyik legszebb emlékhelyén.

Az egykori falut, amely a 16. század végéig eleven és temploma révén nevezetes település, sőt kegyhely volt, a Zeleméry család birtokolta. Ezt a családnevet, Zelemérré rövidítve megtaláljuk Szabó Magda Abigél című regényében, az egyik „matulás” diáklány neveként. Aligha véletlenül: a környék múltját jól ismerő, művelt szülők nyilván beszéltek a kislányuknak erről a nevezetes faluról és a kegyúri családról.

A 15. században rácok laktak Zelemér környékén. A források szerint itt élt Brankovics György szerb fejedelem is, aki a törökök elől menekült az országba. A monda szerint a középkorban Zeleméren a templom mellett állt egy vár is, melyben egy Vaszil nevezetű gazdag rác élt a lányával, a szép Maricával. Egy idősödő rác vezér, Daniló, Vaszil barátja, a lány szépségét érkezett megcsodálni. Marica már jegyben járt, ez azonban nem zavarta Danilót, aki egy őszi este, amikor Vaszil a bökönyi határon portyázott, szerelmet vallott a vár bástyaszerű építményének legmagasabb csúcsán éneklő lánynak. Marica visszautasította Daniló közeledését. A vezér erre vadul rátámadt a védtelen lányra, és dulakodni kezdett vele. Marica érezve a vesztét, hogy tisztességét megőrizze, inkább a halált választotta, és magával rántotta a vágytól megvadult vezért a hegyes karókkal, éles kövekkel megrakott mély árokba. Marica azonnal szörnyethalt, Daniló azonban csak a lábát törte. Nem sokkal később az öreg Vaszil és Marica jegyese is megérkeztek, és elszörnyedtek a látványtól, ami fogadta őket. A lány holttestét zöld gallyakból rögtönzött nyugágyon vitték a vár dísztermébe, majd a hold fényénél eltemették. Vaszil szörnyű bosszút állt a gyilkoson: egy három öl magasságú (majd hatméteres) kihegyezett tölgyfa karóba húzatta elevenen, miközben rőzsefát, szalmát, forgácsot rakatott alá, majd meggyújtotta a rögtönzött máglyát, és megsütötte a rác vezért. Másnap az öreg Vaszil leromboltatta az egész várat, elégettette a bútorait, beolvasztatta minden aranyát, ezüstjét, utoljára leborult Marica sírjára, aztán martalócaival együtt eltűnt a vidékről. A legenda szerint a szép Marica halálának évforduló éjjelén több éven keresztül két magas, fehér árny jelent meg a zeleméri templomtorony aljában, akik nyugtalanul kerestek valamit. (Galánffy Lajos elbeszélése alapján)

A templom első változata István királyunk vonatkozó törvénye szerint (minden tíz falu állítson egy istenházát) a középkorban épült, és olyan kicsiny volt, hogy a miséken csak 25-30 ember fért el, állva. Későbbi, sokkal nagyobb és pompázatosabb, gótikus utódát először a tatárjárás, majd a törökdúlás tette tönkre. Védett emlékhellyé 1981-ben nyilvánították, de igazi virágkorát a már említett Bodaszőlőért Egyesület szárnyai alatt kezdte élni. Itt 2014 óta hangulatos szentivánéjeket, augusztus 19-én Szent István-ünnepségeket szoktak tartani, ahová Debrecenből is, Hajdúböszörményből is sokan, több felekezetből érkeznek. Böszörménynek amúgy is fontos szerepe van az emlékhely lelki és tárgyi gazdagodásában, hiszen Reiz András neves, fával dolgozó erdélyi szobrászművész nem akármilyen alapanyagból remekelte Istán király másfélszeres életnagyságú, minden látogatóra, szemlélőre atyaian visszanéző szobrát. 2010-ben ugyanis egy, a maiakhoz hasonlóan heves zivatarnak áldozatául esett a hajdúböszörményi református templomkert egyik fája. Ebből lett ez a maradandó, a gótika nyomait őrző templomromhoz és az egykor itt állt templomok méltóságához, szépségéhez illő alkotás. Ahogyan Dombi Imre, a város és a gyülekezet egyik fáradhatatlan „pillérembere” – civilben önkormányzati képviselő – mondta az ő javaslata nyomán végül méltó módon feltámadt templomkerti fa sorsáról: „Szent helyről jött, szent helyre ment.”

Zelemér falu 16. század végéig tartó hétköznapjai és a ma már Böszörményhez csatolt Bodaszőlő egykori, nevéből is kiolvasható szőlősgazdálkodásnak szentelt „míves napjai”, illetve ünnepei tehát tovább élnek ezen a megújult emlékhelyen. Ez a jelentőségéhez képest ma még (főleg fekvése és a megközelítés nehézségei miatt) országosan nem igazán közismert helyszín az emlékezés mellett az emberi kapcsolatok ápolásának, a találkozásoknak is teret ad. Ráadásul harapni valóan tiszta levegőn, Isten tágas ege alatt. Lobbanjon bár szentivánéji tűz, vagy hangozzanak fel – ahogyan immáron hatodik éve – imádságok és hitvalló énekek, ott érezzük magunk mellett az első, még csak maroknyi hívő közösséget, az őstemplom első imádkozó, térdet-fejet hajtó látogatóit.

Fotó: Wikimedia Commons; Petrőczi Éva

Petrőczi Éva

Magyra Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 23-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.

#egyháztörténet #épített örökség

Kapcsolódó fotógaléria