Adni magamból másoknak: ez a szeretetnyelvem – Bemutatjuk a Székesfehérvári Egyházmegye újmisését

Arany Ferencet gyermekkorában egy általános iskolás osztálytársa hívta el hittanra. A családja nem járt templomba, távol álltak a vallástól, hitbeli kérdések otthon soha nem kerültek szóba. Ferenc szerint a szülei látták, hogy a plébánián jó helyen van a gyerekük, értékelték a közösséget, neki pedig tetszett a hittan, jól érezte ott magát. „Hamar szerves része lettem a közösségnek, minden vasárnapi szentmisén ott voltam, végig, a középiskolás évek alatt is” – mondja. Ferenc szerette, hogy a plébános és az egymást váltó káplánok sokat foglalkoztak velük. Önszorgalomból megtanult orgonálni, a liturgiákon el tudta látni a zenei szolgálatot. „Ez is közelebb vitt az oltárhoz. Érettségi után a műszaki egyetem gépészmérnöki karán folytattam a tanulmányaimat, de nyugtalanított, hogy éreztem, nekem más a hivatásom. Kiss János plébános atyával megbeszélve konkurzuson vettem részt, majd Spányi Antal püspök úr felvett a papnövendékek közé, és Esztergomba küldött.”

Ez tizennyolc évvel ezelőtt, 2004-ben történt. Ferenc akkor egy évet végzett el a szemináriumban, azután megszakította a tanulmányait. Így mesél arról, hogy miért: „Karácsony környékén megmagyarázhatatlan dolgok történtek velem. Többször hetekre ágynak estem, holott korábban alig voltam beteg. Ekkor elhatároztam, hogy a tanévet még befejezem, de aztán nem folytatom a szemináriumot, mert valószínűleg nem ott van a helyem. Később helyreállt az egészségem. Amikor püspök úrnak elmondtam a döntésemet, azzal búcsúztam, hogy még nem zártam le a hivatásom kérdését.” Ez az átmeneti állapot aztán körülbelül tíz évig tartott. Ferenc ezalatt elvégezett egy vegyész alapképzést, s közben a székesfehérvári Jézus Szíve-plébánián dolgozott mint sekrestyés és kántor. Majd vasárnaponként Bodajkon kezdett kántorkodni, mellette a fehérvári kórházban betegkísérőként dolgozott. „Bodajkon úgy éreztem, tárt karokkal fogad a Szűzanya. Talán ez volt, ami bizonyosságot adott, és megerősített abban, hogy mégis a papság az én utam. Mórocz Tamás atya várakozásra intett, így telt el egy év. Közben a kórházban megtapasztaltam, hogy tudok segíteni az embereknek. Nagy hatással volt rám ez a munka a szépségeivel és a nehézségeivel együtt.”

Ferenc végül Budapesten, a Központi Szemináriumban kezdte újra a tanulást. Több mint tízévi önálló élet után nem volt könnyű hozzászoknia a bezártsághoz és a határozott napirendhez. „Az idők során azonban minden átalakult bennem, a szigorú külső rend lassan belsővé vált. Már nem éreztem, hogy kívülről kényszerít ez az életmód, belső igénnyé lett. Tudom, a papi pályámon ez lesz majd az egyik megtartó erő.”

Budakeszin végezte a diakónusi gyakorlatát. „Nagyon jól éreztem magam. Szakmailag sokat tanulhattam Filó Kristóf atyától gyakorlati és elméleti dolgokban egyaránt. Úgy gondolom, az egyházmegye egyik legműveltebb papja mellé kerültem. A feladataim közül kiemelném a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban tartott imaalkalmat.”

Gyakorlata alatt Ferencnek sokat jelentett, hogy mozgalmas, gazdag közösségi életet ismerhetett meg a plébánián, amelyhez egy közel háromszáz fős cserkészcsapat is kapcsolódik. Ferenc megszerette a feladatait, és rengeteg tapasztalatot szerzett a kapcsolatépítés terén.

Szent Páltól vette papi jelmondatát: „Mindenkinek mindene lettem.” Így vall a hivatásáról: „Adni magamból másoknak – ez a szeretetnyelvem. Öröm számomra, ha adhatok másoknak az időmből, az energiámból. Ez hajt engem.”

*

A Székesfehérvári Egyházmegye másik idei újmisés papjának, Ébner Vilmosnak a portréja ITT olvasható.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 3-i számában jelent meg.