Aggódnak az egyházak az egyszázalékos felajánlások miatt

Hazai – 2017. április 5., szerda | 21:29

Aggódnak a történelmi egyházak, hogy azok az adózók, akiknek az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallásukat, elmulasztják felajánlani adójuk egy százalékát az egyházaknak.

Erdő Péter bíboros az MTI megkeresésére április 5-én, szerdán úgy fogalmazott, tapasztalataik szerint mindannyiszor, amikor változik az adóbevallás és az adó egy százalékának felajánlási módja, sokan elbizonytalanodnak, és nem tudják, hol nézzenek utána az ezzel kapcsolatos teendőknek.

A bíboros szerint az, hogy az „interneten keresztül egyetlen gombnyomással intézhetjük ügyeinket, egyszerre áldás és nehézség is”, így a hívek tájékoztatása idén több figyelmet igényel, mint a korábbi években.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke egy újságíróknak tartott szerdai sajtóbeszélgetésen jelezte aggodalmát, hogy csökkenni fog az egyszázalékos felajánlások száma, ha az adóhatóság készíti el az szja-bevallásokat. Kiemelte: miközben fontos szempont a pénz, az egy százalék felajánlása ennél többet jelent, hiszen aki felajánlja jövedelemadója egy százalékát, közösséget vállal azzal az egyházzal, szervezettel, amelynek javára rendelkezik, és jelzi, hogy egyetért céljaival és tevékenységével.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: azt szeretnék, ha az egyház-finanszírozás nem függne a gyakran változó adószabályoktól. Megjegyezte: megoldás lehetne az a több más országban működő rendszer, hogy elég egyszer rendelkezni az egy százalék felajánlásáról, hiszen az emberek többsége nem változtatja évről évre felekezeti hovatartozását. Hozzátette: az adózóknak természetesen joguk lenne megváltoztatni is a döntésüket.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint két-három év a tanulási időszak egy-egy változtatás után. Hozzátette: az új rendszer sokkal egyszerűbb, mint a korábbi, ugyanakkor az egyszerűbb rendszerre áttérés is tanulást igényel.

A református püspök nem lát más utat, mint hogy az egyházak az egyszázalékos kampány során ne csak azt kérjék híveiktől, hogy ajánlják fel adójuk egy százalékát, hanem a felajánlás módjáról is tájékoztassanak. Úgy fogalmazott: „reménykedünk, hogy azok, akik évek óta odafigyelnek a felajánlásra, idén is meg fogják ezt tenni”.

Felhívjuk a kedves Olvasóink figyelmét, hogy idén is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával támogassuk Egyházunkat.

Kérjük Olvasóinkat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, és az adóbevalláskor rendelkező nyilatkozatukkal támogassák a Magyar Katolikus Egyházat.

Kérjük, hogy az is, aki az adókedvezmények miatt nem fizet személyi jövedelemadót, a második egy százalékról, ami az egyházak számára felajánlható rész, mindenképpen rendelkezzen, mert a „0 Ft-os” felajánlásokat is regisztrálják, és figyelembe veszik az egyházak állami támogatásának megállapításánál.

A Magyar Katolikus Egyháznak felajánlható támogatásról bővebben a www.johelyrekerul.hu honlapon olvashat.

Az emberben, mindannyiunkban ott van a nyitottság, a lehetőség arra, hogy jót tegyünk, örömet okozzunk. Az egyik legszebb, legemberibb cselekedet az ajándékozás. Vannak olyan ajándékozható dolgok, amelyek mindenki rendelkezésére állnak: a mosoly, az egymásra figyelés, egy jó szó, a biztatás.

Sok olyan helyzet is adódik azonban, amikor anyagi eszközökre is szükség van a hatékony segítséghez. Ehhez Ön is hozzá tud járulni, ha fizet személyi jövedelemadót – még ha ez a kedvezmények miatt csökkentett is –, mert lehetőségében áll ennek 1 százalékát felajánlani. Ez Önnek semmilyen többletköltséget nem jelent. Sokunk kis ajándéka összeadódva viszont komoly segítséget jelent másoknak, így ez az összeg jó helyre kerül. Az Egyház hitéleti szolgálatával, karitatív segítségnyújtással és más szociális tevékenységgel is a segítségre szoruló embertársaink mellett áll.

Forrás és fotó: MTI; MKPK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria