Aki megfestette „a világ első reggelét” – Norberto Proietti művészetéről

Norberto Proietti – vagy közismertebb nevén: Norberto – az olaszországi Spellóban született 1927. szeptember 18-án, egy ötgyermekes család legidősebb gyermekeként. Az általános iskolát szülővárosában végezte, és már korán nagy érdeklődést mutatott az építészet, valamint a természet jelenségei iránt.

Mindössze tizenkét éves volt, amikor 1939-ben Rómába költözött, hogy nagybátyja szabóságában dolgozzon a Trastevere negyedben. Bár a mesterség elsajátítása minden bizonnyal komoly figyelmet és erőfeszítéseket igényelt, Norberto mindvégig megőrizte művészi érdeklődését. A második világháború kitörése után, nehéz tapasztalatokkal maga mögött 1942-ben visszatért Spellóba.

Ezek az évek az intenzív belső fejlődés időszakát hozták el: új szemmel, érettebben kezdte szemlélni szülőföldjét, s tudatosan kezdte figyelni szűkebb pátriáját és az embereket, akik közel álltak hozzá. Alaposabban tanulmányozni kezdte Assisiben, a Szent Ferenc-bazilikában Giotto freskóit, aki későbbi művészetének egyik legfontosabb ihletőjévé vált. Mély figyelemmel fordult a spellói Santa Maria Maggiore-templom Pinturicchio által festett freskói felé is.

A háborút követően szabóként folytatta munkáját nagybátyja mellett Bergamóban, miközben a város művészeti emlékei – a Palazzo della Ragione, a Santa Maria Maggiore-bazilika és különösen a gazdagon díszített Colleoni-kápolna – magával ragadták. 1950-ben még saját szabóműhelyt nyitott, azonban ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy mindez már kevés lelke számára: a művészet hívása erősebb volt, ő pedig engedett ennek a hívásnak. A következő évben megfestette első képét, 1961-től kezdve pedig kizárólag a festészetnek szentelte életét.

Művészete az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején talált igazi elismerésre, 1971-ben pedig elnyerte a Suzzara-díjat Cesare Zavattini, az olasz naiv művészet befolyásos támogatója közbenjárására. Norberto hamarosan Olaszország egyik legismertebb naiv festőjévé vált, akit leginkább a középkori tájak – leggyakrabban az idillien ábrázolt umbriai vidék – előterében megfestett apró szerzetesek tettek ismertté.

Vittorio Sgarbi művészetkritikus így írt róla: „A középkor fizikai, időbeli és lelki háttérként szolgál a művész festményeihez. Nem történeti vagy filológiai értelemben vett középkorról van szó, hanem a lélek kategóriájáról: (…) elérte az ember, Isten és a természet tökéletes egyensúlyát. Norberto metafizikai középkora a lehető világok legjobbika.”

„Ismeretlen számára a jelen szorongása, amely megfertőzi a szívet és a gondolatokat. Égboltjai mindig ragyogó kékek, sohasem esik – fogalmaz róla írt életrajzában Gianni Raviele. – Még amikor a természet déli pompáját ontja, akkor sem fordul esőfelhőbe vagy viharba. Norberto havának álomszerű, varázslatos minősége van. Köpenye nyugodt takaró, tele meglepetéssel és elhagyatottsággal. Szele sosem pusztít vagy rázza meg erőszakosan a világot. Legfeljebb játszik a ruhákkal és a tetőkkel. Amikor a fákat lecsupaszítja, a levelek aranyszirmokként lebegnek. (…) A művész palettája (…) nem ismeri a sötét színeket.”

Aki egyszer is látta festményeit, soha többé nem téveszti el őket: megismételhetetlen stílusban ábrázolt umbriai tájakat és éjszakai jeleneteket, búzamezőket és olajfaligeteket, Assisit és Spellót, csendéleteket és fogócskázó ferenceseket. „Ilyen lehetett a világ első reggele” – írja a fent idézett biográfia.

Számos műve kötődött Assisihez és a ferencesekhez: képei megjelenítik a Poverello szülővárosának jellegzetes tereit és a Szent életének eseményeit – így például a Szent Ferenc-bazilikát vagy a grecciói karácsony jelenetét.

Lelkületében is ferences volt: az alázatosság, a testvériség és a teremtett világgal megélt harmónia mind ott vannak művészetének alapvonásai között. Naiv stílusa ugyancsak összhangban áll Assisi Szentje szellemiségével: képeinek ereje nem monumentalitásukban, mint inkább a bensőséges atmoszférájukban és harmóniájukban rejlik.

Norberto élete utolsó éveiben is fáradhatatlanul dolgozott. Az őt ismerők úgy nyilatkoztak róla, mint aki inkább hallgatásáról, mint beszédéről volt ismert, inkább szerénységéről, mint nyilvános megszólalásairól. 2009. augusztus 9-én, 81 éves korában hunyt el Spellóban. Művei jelentős részét egy tiszteletére megnyitott múzeum gazdag gyűjteménye őrzi és mutatja be a látogatóknak.

Szöveg: Kámán Veronika

Forrás és fotó:
Norberto Proietti / Wikipédia
Gianni Raviele: Norberto’s Biography (sanfrancescoarte.info)
Norberto Biography (emporiumart.com)
Ferences Média

Magyar Kurír