Alabama után Missouri államban is az élet mellett döntöttek

Kitekintő – 2019. május 16., csütörtök | 20:59

Missouri állam szenátusa is az élet mellett döntött, szigorú abortusztörvényt szavazott meg május 16-án, csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy Alabamában a kormányzó aláírta az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét.

A középnyugati Missouriban a republikánus többségű szenátus csütörtök reggel 24:10 arányban fogadta el az abortusztörvényt. A helyi képviselőháznak még voksolnia kell róla.

Amennyiben a képviselők is megszavazzák és Mike Parson republikánus kormányzó is aláírja a törvényt, az a terhesség hatodik hetétől – a magzat első szívdobbanásának idejétől – minden művi magzatelhajtást megtilt, nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés után bekövetkező terhesség esetében sem. Csakis akkor engedélyezi majd a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van.

Az abortuszt végző orvosokat 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják majd. Az abortuszt elszenvedő nőt azonban nem terheli büntetőjogi felelősség.

A kormányzó már jelezte, aláírja majd a törvényt. Közleményében Parson leszögezte: Missouri „az ország egyik legerőteljesebben életbarát állama lesz”.

Az állam szenátusa közleményben fejezte ki elégedettségét. „Nincs abortusz az első szívdobbanás után, nincs abortusz, amikor a baba már érezheti a fájdalmat, az abortusz törvényen kívül lesz helyezve, miután a Roe/Wade-döntést eltörlik” – fogalmaztak a törvényhozók.

A Roe/Wade döntést 1973-ben hozta a szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be.

A döntés biztosította a nőknek a jogot az abortuszhoz. Az Egyesült Államok sok tagállamában egyre jobban erősödő életpárti mozgalmak és politikusok azt szeretnék elérni, hogy a Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh főbírák kinevezésével konzervatív többségűvé vált legfelsőbb bíróság semmisnek mondja ki az 1973-as döntést.

2019-ben már 21 azoknak a tagállamoknak a száma az Egyesült Államokban, ahol ellenzik a művi terhességmegszakítást (2000-ben 4 ilyen állam volt).

A kérdéssel foglalkozó legújabb kiadványunk, Grzegorz Górny Gyilkosság és orvostudomány című kötet megvásárolható a Szent István Könyvhéten, az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig), illetve megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás: MTI

Fotó: Family Council

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria