Átadták az oktató-nevelő munkát elismerő Kunszt József-díjat Kalocsán

Hazai – 2023. május 15., hétfő | 19:06

A 2001-ben alapított Kunszt József-díjjal tiszteleg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a munkájukat kiválóan végző pedagógusok előtt. Az elismeréseket május 15-én a díjalapító főpásztor, Bábel Balázs érsek adta át Kalocsán, az Astriceum Érseki Múzeumban.

Idén huszonegyedik alkalommal ítélték oda az oktatás, nevelés és tudomány bőkezű mecénásaként ismert Kunszt József (1790–1866) érsekről elnevezett díjat, melyet minden évben kalocsai érsekké történt kinevezésének évfordulóján adnak át.

Az egybegyűlteket – a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és Kalocsa város iskoláinak képviselőit, a díjazottakat, családtagjaikat, a korábbi kitüntetetteket, valamint több, a főegyházmegyéhez tartozó település polgármesterét – Bábel Balázs érsek köszöntötte. Az érsek a múltba tekintett, Jézus és Kunszt József alakját állította a középpontba. Jézus a Tanító, aki mind az egyes embert, mind a tömeget tanítani tudta, mégpedig azzal, hogy előélte a példát. Kiemelte Kunszt József iskolaalapító és kultúrateremtő tevékenységét.

Bábel Balázs utalt a jelen problémáira. „Az iskolaügy társadalmi problémákkal van körülvéve, e küzdelemben általunk nem vállalható szélsőséges dolgok is felmerülnek. Hangsúlyoznunk kell, hogy megfelelő módon kell küzdeni a pedagógusok jogaiért, és bizonyos megnyilvánulási formákkal nem vállalhatunk közösséget, mert kötelez hivatásunk, a pedagógia értékőrző feladata. Öröm és remény, de félelem és aggódás is van bennünk, ha a jövő felé tekintünk. Azok a fiatalok, akiket iskoláinkban nevelünk, várhatóan meg fogják érni a 22. századot. Egy olyan fejlődésben kell megtalálni útjukat, melyben félő, hogy a mesterséges intelligencia dominanciája veszélyezteti a személyes kapcsolatokat, melyek hiányában elembertelenedik a világ. Remény a pedagógusainkban és az iskoláinkban van, hogy oktató-nevelő munkájukkal a személyes kapcsolatokat erősítik, és ők azok, akik a szeretet civilizációját tudják építeni.”

Az ünnepi alkalom szónoka Tóth Tamás pápai káplán, címzetes apát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt. Először is köszönetet mondott az egybegyűlteknek oktató-nevelő munkájuk mindennapjaiért: „Őket ünnepeljük ma.” Mint az MKPK titkára kiemelte, a felelősséget, kihívást, amit az Egyház mint fenntartó számára jelent az, hogy kétszeresére növekedett a katolikus iskolahálózat. Tóth Tamás a pápalátogatás hatása alatt gondolatait Ferenc pápa és az ifjúság találkozása köré építette. „Különleges helyet kapott a látogatás programjában a fiatalokkal való találkozó. Öröm, hogy a Papp László Sportaréna kicsinek bizonyult, 11 ezer fiatal töltötte meg, de még több ezer szeretett volna résztvevő lenni.”

Tóth Tamás szerint a Szentatya és a fiatalok rendkívül gyorsan egymásra hangolódtak, a pápa gondolatai megmozgatták őket, s ezek a gondolatok a pedagógusoknak is szólnak. Így foglalta össze: „Hogyan lehetünk nyertesek az életben? Tűzz ki magas célokat, és eddz, Jézussal párbeszédben. Mindenkiben megvan a tehetség, figyelemmel, sokszor megfeszített munkával bontakoztatható ki. Ebben kell nekünk, nevelőknek segítenünk.” Az istenképmás mivoltában rejlik az emberben lévő jó, melyet felszínre hozva jobbá tehető a világ. Ennek szolgálatára biztatta a pedagógusokat Tóth Tamás.

A tapasztalt, kiváló szakmai felkészültségű, eredményes, a gyermekekkel és a kollégákkal jó kapcsolatot ápoló, példás életű díjazottak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye részéről bronz emlékplakettet, intézményük fenntartója részéről pedig egyhavi bérnek megfelelő pénzjutalmat vehetnek át.

Idén Kalocsa város részéről Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium igazgatója munkáját ismerték el. A díjazottat Filvig Géza polgármester méltatta.

A főegyházmegye területén működő szerzetesi fenntartású katolikus tanintézmények pedagógusai közül Talmácsi József, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda gimnáziumi tanára kapta az elismerést, munkáját Mikulás Domonkos intézményvezető méltatta.

A főegyházmegye fenntartásában működő alapfokú katolikus oktatási-nevelési intézmények részéről Keresztes József, a mélykúti Szent Tamás Katolikus Általános Iskola igazgatója munkáját ismerték el, laudációját Vojnics-Rogics Antalné intézményvezető-helyettes mondta.

Bollerné Kiss Márta, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola intézményvezető-helyettese munkáját is díjazták, laudációját Papp Zsolt igazgató mondta.

A főegyházmegye fenntartásában működő középfokú katolikus oktatási-nevelési intézmények részéről Pap Andrea, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanára vehette át az elismerést. A díjazott munkáját Téglás László igazgató méltatta.

Az ünnepségen közreműködtek a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei. Felkészítő tanáruk Lukácsné Haránt Eszter néptáncoktató és Magyariné Oltványi Katalin énektanár voltak.

Kunszt József-díj

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 2001-ben, az érsekség alapításának millenniuma alkalmából hozta létre a díjat, néhai elődje, a közművelődésért és a kultúráért sokat tevő Kunszt József (1790–1866) kalocsai érsek emlékére, aki az oktatást tartotta a legfontosabb nemzetnevelő feladatnak. Ennek jegyében a város arculatát jelentősen meghatározó intézményeket telepített Kalocsára.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria