Ausztrália vezetője és az Ausztrál Munkáspárt elnöke, Kevin Rudd kihívójával, Tony Abbott-tal folytatott televíziós vitában ígéretet tett, hogy megválasztása esetén bevezeti az azonos neműek házasságát – erről számolt be, ausztrák forrásokra hivatkozva, a KNA német katolikus hírügynökség.
A konzervatív beállítottságú Liberális Párt tagja, a katolikus Abbott nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Abbott szerint fontos téma, több más kiemelt téma között, az azonos neműek házassága. Ő azonban nem erre tenné a hangsúlyt, hanem a létfenntartási költségeket csökkentené. Ausztrália szeptember 7-én választ új parlamentet.
Évek óta megosztott viták folynak a homoházasság bevezetéséről. Az elmúlt két évben öt törvényi kezdeményezés bukott meg, melyek meg szerették volna nyitni a házasság intézményét az azonos neműek felé. Kevin Rudd az első az ausztrál miniszterelnökök között, aki kiáll a homoházasság mellett. A már korábban miniszterelnökként kormányzó Rudd 2006 decemberétől egészen 2010-es bukásáig elutasította a homoházasságot. Döntését katolikus hitével indokolta.
Májusban Rudd gyökeres fordulatot tett. Egy munkatársával folytatott mély beszélgetéssel magyarázta akkoriban történt pálfordulását, de a politikust nem kívánta megnevezni. Azóta a kritikusok opportunizmussal vádolják.
Magyar Kurír/KNA