Az Eucharisztia ajándék, a lábmosás feladat – Szentmise az utolsó vacsora emlékére egyházmegyéinkben

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a Szent Anna-székesegyházban mutatta be nagycsütörtökön a szentmisét, amelyen jelen volt Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános és Tóth László diakónus, püspöki titkár is.

Az esti liturgia az „első szentmisét”, az Oltáriszentség alapításának az ünnepét, vagyis az Utolsó Vacsorát és Jézus elárultatását, elfogatását tárja elénk. Utolsó Vacsorán adja tanítványainak Jézus a legfőbb parancsot: „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34).

A szertartás elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. Megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek”. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.

Palánki Ferenc megyéspüspök csütörtök esti homíliájában visszatekintett az egész napra,: „Ennek a napnak gazdag tartalma van. Délelőtt az egész egyházmegyében egyetlen egy szentmise volt. A társzékesegyházban az egyházmegye papjaival közösen mutattuk be a szentmisét és szenteltük meg a szentségekhez szükséges olajat. Az egyházmegyénk majdnem minden papja részt vett a közös ünneplésben. Örültünk egymásnak, a hivatásunknak, Jézusnak, hogy megajándékozott bennünket azzal, hogy a színe előtt állhatunk és szolgálhatunk neki. Hálát adtunk az Eucharisztia és a papság ajándékáért, amelyet Jézus alapított meg.”

„A világban akkor van rend, ha a szívünkben béke, szeretet uralkodik, és ez kisugárzik a közösségeinkre, családjainkra, nemzeteinkre. Amíg belül nincs rend, addig önzés, szeretetlenség, bosszú lesz és bosszúvágy” – mutatott rá a főpásztor.

„Azt gondoljuk, hogy Isten a mi emberi létünket azzal igazolja, hogy velünk jó dolgok történnek. Az életünkben adódó nehézségeket, szenvedéseket Isten büntetésének tekintjük. Jézus történetét nézve láthatjuk, hogy hajléktalanként született, már csecsemőkorában menekülnie kellett, nehéz fizikai munkát végzett egész életében, és amikor tanítani kezdett sokan elutasították Őt. Majd a tanítványai is gyáván elfutottak, volt, aki elárulta, a főapostol háromszor is megtagadta, aztán kigúnyolták, keresztre feszítették, megölték. A mennyei Atya mégis igazolta Őt a feltámadással. Jézus nem magának akart jót, azért jött el erre a világra, hogy velünk történjen valami nagyon jó, a megváltás, amely révén elindult bennünk az isteni élet. Ennek lehetőségét a keresztségkor kaptuk meg, és Jézus ezt egy csodálatos ajándékkal táplálja bennünk, amikor az Eucharisztiát, Önmagát odaadja – magyarázta Palánki Ferenc.

Szükségünk van az Eucharisztiára, az élet kenyerére, arra, hogy az isteni életet maga Jézus Krisztus táplálja bennünk

– emlékeztetett a főpásztor, hozzátéve: mindannyian, akik magunkhoz vesszük Őt, a személyes szeretetét fogjuk föl, mert mindenkinek külön-külön ajándékot ad: saját magát.

Mindenki másként, a saját élethelyzetének megfelelően fogadja be az évről évre ismétlődő ünnepeket, amelynek hangulatát sokszor külső körülmények is befolyásolják. Az elmúlt években a bezártság akadályozta meg a közös ünneplést, most a szomszédos országban dúló háború nyomja rá a bélyegét az ünnep hangulatára. „Azok az emberek, akik egymással háborúznak, nem értették meg, hogy Jézus milyen rendet akar tenni. Nem fogadták be az életükbe, szívükbe az isteni élet rendjét, azt, hogy szeretni kell a másikat.

Hogyan kell válaszolnunk Isten szeretetére? Gondoljuk át ezt a kérdést a jelen élethelyzetünkben!

Jézus meghívott, megajándékozott bennünket saját magával és azt akarja, hogy ez a fogyhatatlan élet felragyogjon bennünk”

– zárta nagycsütörtöki homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

A homília után a lábmosás szertartása következett, amelyben az egyházmegye főpásztora 12 férfi lábát mosta meg. A szertartás végén az asszisztencia csendben vonult ki, majd a közösségek virrasztást tartottak a székesegyházban.

A szertartásról a teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

*

Egri Főegyházmegye

Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét nagycsütörtökön este, április 14-én az egri bazilikában. A főpásztor – Jézus szolgáló szeretetét felidézve – tizenkét ember lábát mosta meg a szertartásban.

A mai este azt üzeni, hogy Jézus Krisztus eljött közénk szolgai alakban, hogy megmossa lábunkat. Megtisztít bennünket, hogy így üljünk az eucharisztikus asztalhoz – fogalmazott az érsek szentbeszédében. – Mély kapcsolat van a szentgyónás és a lábmosás között. Az evangéliumban értelmezést is kapunk erre; világossá teszi, hogy Jézus alázatos tettének oka tanítványai iránt érzett szeretete, mely emlékeztet arra, hogy Isten a bűnbeesés után sem hagyja magára az embert. Megértettük, hogy a szeretet nem érzelem, nem lelkesedés, hanem konkrét cselekedetekben megmutatkozó kiállás.

Jézus a lábmosás után azt mondta: tiszták vagytok, de nem mindannyian. A visszautasítás sötét misztériuma Júdás történetében válik jelenvalóvá, éppen azon a napon, amikor Jézus önmagát adja nekünk. Amikor Isten szeretete a legmagasabb szinten mutatkozik meg, amikor a szeretet nem ismer határokat, az emberi gonoszság akkor süllyed a legmélyebbre. A szeretet misztériuma mellett jelen van a gonoszság misztériuma is. Az ember képes arra, hogy határt szabjon Isten szeretetének: azzal, hogy visszautasítja; amikor nem akarja, hogy szeressék, és nem akar viszontszeretni.

Kérjük tőle, hogy amint ma vízzel mossa meg a lábunkat, úgy holnap vérével tisztítsa meg a lelkünket, hogy méltók legyünk Örök országában is asztalához ülni”

– hangzott el Ternyák Csaba egri érsek nagycsütörtöki homíliájában.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Szent István Televízió/Federics Róbert, Vozáry Róbert

 *

Győri Egyházmegye

Az utolsó vacsora emlékére április 14-én, nagycsütörtökön Reisner Ferenc általános püspöki helynök mutatott be szentmisét a Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Jézus önként, szeretetből adta életét minden emberért, értem is – hangzott el Veres András megyéspüspök szentmisében felolvasott homíliájában.

„Jézus annyira szerette apostolait, hogy szeretetének még egy utolsó jeleként övéivel együtt akarta elfogyasztani a húsvéti vacsorát.” János evangéliumában olvasható, hogy Jézus a húsvéti vacsora közben mondta el búcsúbeszédét, amely meghatározta apostolainak egész további életét. „Jézus először a hálaadás imádságával kezdte beszédét, s egy adott pillanatban – valószínűleg ezekkel a szavakkal meg is lepte az apostolokat – azt mondta a kenyér megtörése közben: »Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre« (Lk 22,19). A vacsora végén pedig fogta a kelyhet, és azt mondta: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik« (Lk 22,20). A világtörténelemnek nincs még egy olyan eseménye, és nincsenek olyan kimondott szavai, mondatai, amelyek (...) annyiszor elhangzottak volna.” De vajon értjük-e ezeket a szavakat?

A szentmise minden emberi értelmet meghaladó ajándék. „Az Egyház nemcsak emlékezni hív, hanem cselekvő magatartást kíván kialakítani bennünk. Azt akarja, hogy a szentségek által mindnyájan újjászülessünk Krisztusban, és egyre aktívabb istengyermeki életet éljünk az Egyházban, amelyet Krisztus alapított. (...) Minden szentmisén azzal a vággyal vegyünk részt, hogy a szeretet és az élet teljességét egyre inkább megismerjük, szívünkbe fogadjuk, s így tudjuk élni életünket a másokért való teljes önátadásban” – hangzott el a főpásztori homíliában.

A homília felolvasása után a lábmosás szertartása következett; Reisner Ferenc általános püspöki helynök a győri székesegyház képviselőtestületi tagjainak lábát mosta meg.

A szentmise végén az Oltáriszentséget a főoltárról őrzési helyére, a Szent István-hajóba vitték. A főoltárt megfosztották díszeitől, emlékezve Jézus elfogatására és szenvedésére.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Ács Tamás

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben a lábmosás szertartása nélkül végezték a nagycsütörtöki Szent Liturgiát templomainkban. Idén az Attila téri főszékesegyházban Kocsis Fülöp metropolita, ahogyan azt egykor Jézus is tette, megmosta tizenkét férfi lábát.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye papsága is hivatalos volt erre a napra Debrecenbe, hogy együtt emlékezzenek az Egyház születésére.

A főpásztor szentbeszédében többek között kiemelte: a Getszemáni kertben Jézus nagyon vágyott arra, hogy ne legyen egyedül, hogy tanítványaival imádkozhasson, de mindenki magára hagyta.

„Félreértették vagy félre akarták érteni Jézus szavait. Ez a mi történetünk.  Ne gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk, hogy mi másként bánnánk Istennel. Isten nem csak azokért az emberekért halt meg, akikért imádkozott. Jézus értünk is imádkozik az Atyához, ez az Ő imádsága, az önfeláldozása, mert nem tudják mit cselekszenek” – Kocsis Fülöp metropolita szerint azért kell átgondolnunk ezeket a történeteket, azért kell itt lennünk, a fájdalom, a szenvedés szertartásaiban, hogy minél inkább értsük meg ezt az üzenetet, értsük meg ezt a történetet. Ha szégyen is, de szembesüljünk vele; nem azért, hogy szégyenkezzünk, hanem azért, hogy megértsük a történetet, annak magvát.

A történetben el van rejtve ugyanis egy olyan mag, titok, amely átível az egész emberiség történelmén. „A helyeket fel lehet keresni, de nem kevés áldozatba kerül elzarándokolni a Szentföldre, ahol meg lehet nézni az olajfák hegyét, de valami sokkal élőbb magról beszélek, amiért nem kell elmenni Jeruzsálembe, nem kell visszagondolni a történelembe, mert itt van jelen az, amit Jézus ebben a történetben apostolainak és nekünk adott: a Szent Eucharisztia, a kenyér és a bor” – hangsúlyozta a főpásztor.

Az Eucharisztia az, ami összeköt bennünket ezzel a történettel, nem a szégyellni való bűneink.

Az Egyház mindig megemlékezik az utolsó vacsoráról, nemcsak nagycsütörtökön, hanem mindegy eucharisztikus liturgiában. A Megváltó, mielőtt odaadta volna eledelül testét és vérét a kenyérben és a borban, letérdelt és megmosta az apostolok lábát. Ezt is ránk hagyta, mint az Eucharisztiát – mondta Fülöp metropolita.

Az Eucharisztia ajándék, a lábmosás feladat, amelyet nekünk kell élővé tennünk.”

Ebben az utolsó vacsorában alapította meg Jézus a papság rendjét is, akikre rábízta az Eucharisztiát, és akik azóta is átadják a megkeresztelteknek – mondta a főpásztor.

Kocsis Fülöp örömét fejezte ki, hogy együtt imádkozhatott paptestvéreivel ezen a szertartáson, hiszen a papság lényege, hogy szolgáljon és odaadja magát, ahogyan Jézus tette. Elmélkedésének végén arra szólította fel a papságot, hogy ne felejtsék el, milyen sokat bízott rájuk az Isten: a titkot és az ő népét. Ha jól végzik feladatukat, más lesz az élet: az Egyház átalakítja a világot a szolgálat és az Eucharisztia által. 

A szertartás végére a szentély előtti térben a paptestvérek és szolgálattevők helyét civil emberek vették át. Ekkor kezdődött el a lábmosás szertartása, közben Nyirán János fődiakónus olvasta fel az erről szóló evangéliumot.

Fülöp metropolita megjelenítette az abban hallottakat: Krisztust utánozva levetette felső ruháját, derekára kendőt terített, kezébe kancsót vett, és sorra letérdelt az emberek elé, megmosta és megcsókolta lábukat.

Részletesebb beszámoló olvasható ITT.

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Nagycsütörtökön este mutatta be a kalocsai főszékesegyházban az utolsó vacsora emlékmiséjét Bábel Balázs kalocsai érsek.

A főpásztor szentbeszédében kiemelte: az Eucharisztia, melyet Jézus ránk hagyott az utolsó vacsorán, összefoglalja az üdvösségtörténetet. Az Eucharisztiát hinni, élni kell. Nem egyszerű, hogy egy falat kenyérben és egy korty borban ott van valóságosan Jézus. Jézus követői is nehezen fogadták el. Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk? – kérdezték, sőt el is pártoltak tőle. Az Eucharisztiához hit kell, amit kérni kell, de amit megad az Úr.

Az utolsó vacsoráról gondoskodott az Úr. Jézus előkészített helyre irányította övéit. Az Egyház ezért bátran meri vállalni, hogy az Eucharisztia titkának ünnepléséhez hozzátartozik a szépség, az összeszedettség – hangsúlyozta Bábel Balázs érsek.

A főpásztor megemlékezett azokról az észak-afrikai keresztényekről, akik császári tilalom ellenére vasárnap hajnalban megünnepelték az Eucharisztiát; amikor elfogták és kérdőre vonták őket, csak ezt mondták: „Sine dominica non possimus”, vagyis: vasárnap nélkül nem tudunk élni. A vasárnapot az Eucharisztiával azonosították. Az Eucharisztia nélkül nem tudtak élni. Jó lenne, ha ez velünk is így lenne.

A szentmise végén a főpásztor elvégezte az oltárfosztás szertartását, majd virrasztó imaóra következett.

Fotó: Koprivanacz Kristóf

*

Kaposvári Egyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsora és az Eucharisztia alapításának emlékére mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén újra felhangzott a hamvazószerda óta elmaradt Dicsőség az orgona, a harangok és csengőszó kíséretében, melyek hangjai a könyörgést követően elnémultak, s csak húsvét vigíliáján szólalnak majd meg újra.

A szent háromnap tele van olyan eseménnyel, amely Isten szeretetének megnyilvánulása – mondta prédikációjában a főpásztor. – A szeretet nemcsak akkor és ott, hanem napjainkban is meg nem értett szeretet. Péter és a többiek nem értik, hogy Jézus miért akarja megmosni a lábukat. Nem értik, mit tesz. Nem értik, hogy miért engedi, hogy elárulják, s hogy árucikket csináljanak belőle harminc ezüstpénzért; nem értik, hogy miért nem talál ki menekülési útvonalakat, s hogy miért nem védi meg a követőit, vagy saját magát. A tanítványok számára is, és sokszor számunkra is érthetetlen, meg nem értett szeretet az Isten irántunk való szeretete. Különösen akkor, amikor rajtunk a sor. Amikor mi kerülünk krízisbe, vagy a szeretteink szenvednek. Nem értjük az Istent. Miért engedi meg? Miért nem lép közbe? Miért nem történik csoda?

Jézus megmosta a tanítványok lábát; azt a testrészüket mosta meg, amely a legközelebb van a földhöz, azt, ami sebzett. És Jézus nemcsak egyszerűen vizet csorgatott a lábukra, hanem letérdelt. Isten ott térdelt a bűnös tanítványok előtt, azok előtt, akik el fognak szaladni, akik meg fogják esküvel tagadni őt. Érthetetlen Isten alázata, szeretete. Példát adott.  Isten annyira szeret, hogy közösséget akar vállalni velünk. És nemcsak az értelmünkkel, a jócselekedeteinkkel, a tiszta dolgainkkal vállal közösséget.

Hajlandó elénk oda is térdelni; az Isten hajlandó letérdelni és mosni  bennünk azt, ami szennyezett, ami sebzett, ami földies, azért, hogy meg tudjunk végre tisztulni és szabadulni. Minden tettével közösséget akar vállalni velünk.

Közösséget vállal velünk, és azt kéri, hogy mi is tegyünk hasonlóképpen. Még nem értettük meg Isten szeretetét, ha nem egymás lábát, hanem fejét mossuk. Újra és újra számon kérünk, felrójuk a rosszat a hozzánk legközelebb állóknál. Nem akarunk lábmosó szeretetet gyakorolni, közösséget vállalni a mellettünk, velünk élő bűnös testvérünkkel, társunkkal; inkább oktatjuk, számon kérjük, mossuk a fejét. Nem értjük Isten szeretetét, s azt, hogy mit és miért tett velünk.

Szemléljük Isten szeretetét, s engedjük meg, hogy elérje a szívünket, hogy képesek legyünk megváltozni! – hangsúlyozta a megyéspüspök prédikációjában.

A szentmise végén a főpásztor csendben végezte el az oltárfosztást, mely Jézus ruháitól való megfosztását szimbolizálja.

A főpásztor homíliája meghallgatható és a teljes beszámoló elolvasható ITT.

Fotó: Kling Márk

*

Nyíregyházi Egyházmegye

A szent vacsora titkának és az egyházi rend alapításának ünnepén Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök végezte Nagy Szent Bazil Liturgiáját vecsernyével és lábmosással a Szent Miklós-székesegyházban. Az ambon előtti körszőnyeg körül április 14-én tizenkét paptestvér: esperesek, elöljárók, nyugalmazott és rangidős áldozópapok, helynökök, valamint egy ötödéves papnövendék foglalt helyet.

„Te, Uralkodónk, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik, mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve, kedvedben járhassunk életünk minden napján és színed előtt kegyelemre találjunk” – imádkozott a főpásztor, aki szentbeszédében hangsúlyozta: a tanítványok – s így utódaik is, a papok, püspökök is – mindannyian az Úristen kegyelméből lettek apostolok, mert a nagy titokra, amelyet Krisztus gyarló emberi kezünkbe helyezett, mindannyian méltatlanok vagyunk. „Ez nem a magunk érdeme, hanem Krisztus kitüntető szeretete hívott meg minket.”

A papságra is vonatkozik a saját korának mindennemű megpróbáltatása, hibája, gyengesége, bűne: „egyikünk sem kivétel” – vallotta meg. A papok is szélsőségek között csaponganak, s a kortárs lelki atya, Pavle (Pál apostol) megboldogult szerb pátriárkával együtt gondolhatják: az Úristentől kapott feladathoz szükséges száz talentumból csupán egyet kaptak – idézte Ábel püspök a szerb elöljárót. A pátriárka szavai nem csak a papokra, szolgálattevőkre vonatkozik: mindannyian elmondhatnánk, több talentumra lenne szükségünk, mint amit kaptunk.

De az elégedetlenség helyett a pátriárka arra tanít, hogy az egy talentumot az Úr Jézusra és az egyház gondjaira bízzuk, mert magunk erejéből nem tudjuk kamatoztatni, gyengék vagyunk. Ha azonban az egyházra bízzuk, amink van, s úgy végezzük a feladatot, amelyet kaptunk, akkor az Úr azt az egyet 99 talentummal egészíti ki. Ha a papok így állnak az oltár mellé, s teszik oda a kenyeret, „az Úr – Krisztus és az egyház erejéből többszörösen – megsokasítja” – zárta prédikációját Ábel püspök.

A teljes beszámol ITT olvasható.

Fotó: P. Tóth Nóra

*

Székesfehérvári Egyházmegye

„A nagycsütörtöki szentmise más, mint a többi, egészen különleges, hiszen lélekben elkísérjük Jézust, az utolsó vacsora termébe, ott vagyunk, hogy megtapasztaljuk, amiről Szent János evangéliumában azt írta: ekkor adta nekünk szeretetének legnagyobb jelét. Ezen az estén megrendült lélekkel vagyunk tanúi Jézus szenvedése kezdetének. Szeretnénk hozzá, egészen bensőségesen kapcsolódni, hogy alakítsa és formálja lelkünket, gondolkodásmódunkat, alakítsa életünket.” – mondta az utolsó vacsora emlékére tartott szentmise kezdetén Spányi Antal püspök, a székesfehérvári Szent Imre-templomban.

A főpásztor szentbeszédében arról elmélkedett, hogy az Eucharisztiában Jézus maga marad velünk, erőnk forrásává, lelkünk táplálékává válik. Az Oltáriszentség azonban nincs papok nélkül, akik Jézus nagycsütörtöki kegyelmi ajándékai nyomán a helyes Isten- és emberszeretetet adják tovább a híveknek. Emlékeztetett, aki készül a földi élet elhagyására, annak el kell rendeznie mindazt, ami utána marad. Ha van mód a szeretetteljes elbúcsúzásra, elköszönésre, a családtagok mindig visszaemlékeznek az utolsó szavakra, amelyek hátralévő életüket elkísérik. Így volt Jézus életében is. Ő, aki hordozta emberi természetünket, elérkezve az utolsó vacsorához, amit tanítványaival töltött, úgy búcsúzott el, hogy szeretetének legnagyobb jelét adta. Három ajándékot adott az apostoloknak és nekünk is ezen az estén, hogy erőt és kitartást kapjunk az Ő útján járni. „Megmosta az apostolok lábát, és ezzel a szeretetnek olyan jelét adta nekik, amelyet egész életükön keresztül őriztek szívükben. Megértették, hogy nemcsak egy szolgai lábmosásról van szó, hanem egy új parancsról, amelyet Jézus ad mindannyiunknak. Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek Titeket.

Ez a szeretet nem hangulat, érzelem, hanem nagyon következetes és alázatos, szolgáló szeretet. Aki Jézus nyomában akar járni, annak ezzel a szeretettel kell felebarátja és minden ember felé fordulni. Nem zárhatunk ki ebből senkit, ezt a szeretetet – ahányszor csak módunk van rá – gyakorolni kell.”

„Ezért ezen az estén, a lábmosás után az Úr egy másik ajándékot is adott nekünk, az Oltáriszentséget, vagyis saját magát. Itt maradt közöttünk kenyérben és borban, hogy mindig tudjunk vele találkozni, amikor érezzük, hogy szükségünk van rá: amikor meg akarjuk kérdezni életünk egy-egy helyzetében, hogy Ő mondja meg, hogy mit kell tennünk; amikor szeretnénk, hogy a tanítása világosan kirajzolódjon előttünk, és hozzá fordulunk a templom csendjében, a szentségimádás békéjében, az imádság örömében is. Hiszen az Oltáriszentségben itt van közöttünk, mindörökké velünk van, hogy tápláljon bennünket, hogy Ő legyen erőnk, aki elveszi a bűneinket, aki sebeinket begyógyítja. Jézus mindig megújító erőt ad, segít, hogy ne a magunk erejével cselekedjünk, hanem bízzuk rá magunkat” – mondta Spányi Antal.

Ebben a találkozásban pedig segítenek bennünket az egyház papjai is. „Nézzük Jézust és tekintsünk rá megrendült lélekkel, aki a szeretet megélésének útját tanítja. Önmagát adja nekünk erőnkül, maga helyett pásztorokat, papokat ad nekünk, hogy az utunkat végigjárjuk. Maradjon Jézus mindig bennünk, legyen lelkünk örök vendége, hogy szeretetének jelét mindig megtapasztalhassuk, megoszthassuk, és teljesíteni tudjuk a főparancsot, a szeretet parancsát.” – zárta beszédét a püspök.

A homília után a főpásztor az utolsó vacsora eseményeire emlékezve megmosta a város képviselőtestületeiből érkezett 12 férfi lábát. A lábmosás szertartása Jézus szolgáló szeretetét idézi elénk, amelyet parancsával megerősített: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34), odaadással és elfogadással. Ezen az estén az Oltáriszentség áthelyezése, az oltárfosztás, a templomban kialvó fények, és a virrasztás már Krisztus szenvedéstörténetének kezdetére emlékeztettek.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Kovács Marcell

*

Veszprémi Főegyházmegye

Az esti szentmise az utolsó vacsorát hozza a jelenbe. A mise Glóriájára megszólal az orgona, a harangok, a csengők, hogy azután a gyász jeléül elhallgassanak, egészen húsvét éjszakájáig. A templomba érkezők, a liturgiába bekapcsolódók egy családként ünneplik együtt a szent vacsorát. A veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban Udvardy György veszprémi érsek mutatta be a szentmisét, koncelebrált Takáts István általános érseki helynök és Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, plébános.

„Megértettétek-e, mit tettem veletek? Megértettétek-e, amikor a bűn és a szolgaság házából kiszabadítottalak benneteket? Megértettétek-e, amikor mindent odaadva önmagamra mondtam; testem és vérem, vegyétek és egyétek? Megértettétek-e, amikor lehajoltam, s megmostam lábatokat? – Szeretnénk megérteni” – hangzott el a főpásztor szentbeszédében.

„Jézus, vállalva a mi emberi létünket, emberi sorsunkat körüljár jót cselkedve. Tanít, csodát tesz, vitatkozik, megosztja a kenyeret.

Mindent oda akar adni, és ezért kimondja saját magára: testem és vérem, vegyétek, üdvösséges eledel, a kiengesztelődés eledele, a remény táplálója, tisztaságotok záloga. Vegyétek, egyétek, vegyétek, igyátok, hogy élet legyen bennetek.

S amikor emlékezni akartok, amikor erőt akartok meríteni, amikor csak élni akartok napról-napra, vegyétek és egyétek, mert aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak élete van, s feltámasztom az utolsó napon. Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek?

Szeretnénk érteni az üdvösségünket, emberi létünket, a szenvedést és a halált, az elveszítést és a megnyerést, de leginkább Jézus lelkületét. Krisztus lelkületét akarjuk magunkra ölteni. Aki a kereszten teljes egészében, végérvényesen mindent átad az Atyának. Nemcsak önmagát, hanem az Ő gesztusában bennünket is: gyengeségeinket, bűneinket, korlátainkat, félelmeinket, de reményeinket is. Mindent odaad.

Meg akarjuk érteni mit tett értünk, mit tett velünk, mit tett bennünk. Ezért vagyunk most itt. Ezért akarjuk méltó tisztelettel magunkhoz venni az Eucharisztiát. Ezért akarunk méltó módon emlékezni, s ezért akarunk vele lenni a mai estén imádságban, mert érteni akarjuk. Nem az értelem értésével csupán, hanem a lét elköteleződésével, létünk egészével. Érteni akarjuk a Fiút. Érteni akarjuk az Atyát. Érteni akarjuk önmagunkat” – mondta homíliájában Udvardy György érsek

A szentmisét követően zenés áhítatot tartottak. Az Oltáriszentség jelenlétében, melyet a szentmisét követően a főpásztor helyezett ki, elhangzott Joseph Haydn Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című műve a Mendelssohn Kamarazenekar előadásában; vezényelt Kováts Péter hegedűművész, közreműködött Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.

A nagycsütrötöki szertartásról ITT , a hangversenyről pedig ITT olvashatnak bővebben.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egri Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Nyíregyházi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír