Az Eucharisztia tisztelete 170/11i

Folytatva a Redemptionis Sacramentum dokumentuma fölötti elmélkedésünket, felismerjük, hogy a papi rend szentségének alapjai – minthogy a papi rend az Eucharisztia szolgálatára és ünneplésére rendeltetett – az Eucharisztia misztériumának abban a kijelentéséből fakad, melyben az Úr önmagát adja az embernek: „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá.” (Jn 6,51; vö. Jn 6,55–56; 1Kor 10,16) 

Amikor az Egyház megtöri a kenyeret és áldást mond a kehely fölött, nem pusztán jelképes cselekedetet végez. Ebben a cselekményben felismerjük a mély valóságot, hogy Krisztus maga van jelen a szent színekben.

A kenyér az ő teste, a kehely az ő vére; ezért az Eucharisztia az Egyház minden lelki kincsének forrása. A hívő ember nem csupán tanítást kap egy múltbeli eseményről és annak megjelenítéséről, hanem találkozik és egyesül az élő Úrral, aki bennünk akar lakozni, hogy mi is benne maradjunk.

Ez a jelenlét a húsvéti misztériumból fakad. Az apostol szavai – „Krisztus, a mi húsvéti bárányunk, feláldoztatott” (1Kor 5,7; vö. Mt 26,26–28) – feltárják az Eucharisztia mélységét. Az utolsó vacsorán elhangzó szavaiban Jézus nem egyszerűen emlékezést alapít, hanem a keresztáldozat szertartásos, szentségi jelenvalóvá tételét. Ezért az Egyház minden eucharisztikus ünneplése húsvét misztériumába kapcsolódik be:

a Bárány, a feláldoztatott (átadott – tradetur), most is eledel népe számára. 

Ezért mondja az Úr határozottan: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53–54 vö. Jn 6,57). Az Eucharisztia nem pusztán jel, hanem az isteni élet kinyilatkoztatása. Aki ezt a kenyeret eszi, az Krisztus életéből él, és így már most részesedik az örök élet ígéretében.

De az Eucharisztia nemcsak befogadás, hanem átalakulás (transformatio).

Aki Krisztus áldozatából él, azt az Úr bevonja önátadásába.

Ezért szólít fel az apostol arra, hogy testünket adjuk „élő és szent áldozatul” (Róm 12,1; vö. 1Pt 2,5). A hívő ember munkája, öröme és szenvedése így Krisztus áldozatához kapcsolódik, és lelki áldozattá válik az Atya előtt. Az egy kenyérből való részesedés egyúttal az Egyház egységének forrása. Pál apostol tanítása szerint sokan vagyunk, mégis egy testté válunk, mert mindnyájan ugyanabból a kenyérből részesedünk. Az Eucharisztia tehát nemcsak Krisztussal egyesít, hanem egymással is, és így építi fel az Egyházat mint Krisztus élő testét (vö. 1Kor 10,17; 12,27; Ef 4,15–16).

Nem véletlen, hogy az ősegyház életének középpontjában a kenyértörés állt. Az apostolok tanítása, a testvéri közösség és az imádság mind ebből a forrásból merítette erejét. Az Eucharisztia így valóban a keresztény élet csúcsa és forrása lett (vö. ApCsel 2,42). Végül a keresztény beavatás egész útja erre a találkozásra irányul. A hitre jutó ember Krisztushoz közeledik, és amikor részesedik az Eucharisztiában, megtapasztalja az Úr ígéretét: „Aki hozzám jön, nem éhezik.” Az Egyház ebben a szentségben találja meg legmélyebb identitását, mert itt az Úr nemcsak tanítja népét, hanem önmagát adja neki az élet kenyerében.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír