Az Eucharisztia ünneplése 156.

Az úrnapi zsolozsma második esti dicsérete során a 110. (109.) zsoltárt imádkozzuk elsőként, pontosabban annak 1–5.7 verseit. A zsoltárt keretező antifóna az imaórák liturgiájában: Az Úr Krisztus, aki pap örökké Melkizedek rendje szerint, kenyeret és bort ajánlott fel. Énekelt formában: Sacerdos in æternum (I. módus) kezdetű antifóna, amelynek szentírási forrásai: Ter 14,18–24; Zsolt 109,4; Zsid 7,17.

Zsoltárunk a szentíráskutatók szerint talán Jeruzsálem ősi, még jebuzita (királykoronázási) éneke volt, amelyet egy szakavatott teológus költő trónra lépési himnusszá alakított át, feltehetően Salamon király idején. A zsoltár két pillére a két prófétai orákulum (1,1b.4b). A zsoltár szövege iránti tisztelet, éppen messiási-prófétai jellege miatt, még a fogság utáni, király nélküli időben is megmaradt.

Templomi vagy házi próféta közvetíti a király számára Isten üzenetét: a király Isten jobbján, mellette, az ő oltalmazó keze alatt foglal helyet trónusán (vö. 1Kir 1,46; Zsolt 45,10; 132,12). A királyi méltóság sajátossága, hogy annak hordozója nem csupán politikai és katonai, hanem az Istennel való egyedülálló kapcsolata miatt egyúttal lelki, üdvösségközvetítő vezető is – a 2. zsoltárhoz képest ez utóbbi a 110. zsoltár többlete. A mindenkori és végső soron a messiási király egyben főpap is, mégpedig Isten határozata alapján, vagyis a trónra lépés jogán elnyeri a melkizedeki papi funkciót, s egyúttal jelképesen megkapja az Úrtól a jogart, amely jelképezi a négy égtáj fölötti uralmat. A király győztes hadvezér, aki ellenségének fejére helyezi lábát (vö. Józs 10,24; Dán 6,14). A király az idők kezdetétől fogva és mindörökre a mennyei udvartartás része, az üdvösség közvetítője lesz. Az eszkatologikus messiási király Isten üdvtörténeti cselekedetei folytán az emberiség örök feje, és messiási birodalma az Isten országa lesz.

A kereszténység számára ez a zsoltár már sokkal többet mond, ugyanis Krisztus főpapi és királyi, a Sionon történő beiktatásáról énekel (vö. 1Sám 44; Iz 6; Jer 3,16–17; Mk 14,62; ApCsel 2,33–36; Róm 8,34; 1Kor 15,25; Ef 1,20; Kol 3,1; 1Pét 3,22). A 110. zsoltár az Újszövetség egyik legtöbbet idézett zsoltára. A Márk 12,35–37 ilyen értelemben mérvadó szövegnek tekinthető: „Jézus azonban, amikor a templomban tanított, megkérdezte: »Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: ’Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.’ Ha maga Dávid Urának nevezi őt, akkor hogyan lehet a fia?« S a hatalmas tömeg szívesen hallgatta őt” (vö. Mt 22,41–46; Lk 20,41–44).

Érdekes a zsoltár utolsó verse is, amely mintha utalna Salamon felkenésére a Gichon-pataknál (vö. 1Kir 2,38–39; Ter 2,3), Gedeon és katonái történetére (vö. Bír 7,4kk), de újszövetségi értelemben eucharisztikus jellege és a Megváltó kereszthalálra történő prófétai utalása kétségtelen (vö. Lk 22,42; Jn 19,33–35; Fil 2,6kk).

Fotó: Wikipedia (Pantokrátor-ábrázolás a magyar Szent Koronán)

Magyar Kurír