Az Eucharisztia ünneplése 171/7

Folytatjuk legutóbbi írásunk gondolatmenetét (171/6), amely így zárult: „A pap tehát nem önmagát képviseli, és nem saját vallási tekintélyének érvényesítésére kap küldetést, hanem Krisztus szolgájaként és az Egyház nevében végzi azt a szolgálatot, amelyre a Szent Rend szentsége felhatalmazza.”

Ez különösen az Eucharisztia ünneplésében válik láthatóvá. A Presbyterorum ordinis 5. pontja a pap megszentelő szolgálatának középpontjába állítja az Eucharisztia ünneplését. Az Eucharisztia ugyanis az Egyház életének középpontja, és általa épül folyamatosan Krisztus titokzatos Teste. Ezért

a szentmise bemutatása nem egyszerűen egy feladat a pap sok lelkipásztori teendője között, hanem papi szolgálatának egyik legmélyebb és leglényegesebb kifejeződése.

Az Eucharisztia ünneplésében a pap sajátos szentségi szolgálata által Krisztusnak, az Egyház Fejének cselekményében vesz részt, és Krisztus áldozatát az Egyház nevében jeleníti meg szentségi módon.

Ebből azonban egy másik fontos következtetés is származik: a liturgia nem a pap vagy a hívek magántulajdona.

A liturgia elsősorban Krisztus cselekménye, amelyet Krisztus, a Fő és az Egyház, az ő misztikus Teste együtt ünnepel.

„A liturgia az egész Krisztus, a Fő és a Test műve” (A Katolikus Egyház katekizmusa, 1136). Ezért senki sem rendelkezhet a liturgia fölött önkényesen. Sem a pap, sem a hívek nem alakíthatják át saját ízlésük vagy egyéni elképzelésük szerint az Egyház liturgiáját. A pap éppen azáltal szolgálja hitelesen a liturgiát, hogy Krisztus Egyházának nevében, az Egyház hitével és az Egyház által meghatározott liturgikus rend szerint végzi szentségi szolgálatát.

A liturgikus engedelmesség ezért nem pusztán jogi vagy adminisztratív kérdés, hanem magából a liturgia természetéből és a papi szolgálatból következő teológiai követelmény. A pap nem a liturgia ura, hanem Krisztus és az Egyház szolgája. Ugyanakkor

a hívek sem passzív szemlélői a liturgiának: keresztségükből fakadó egyetemes papságuk révén valóságosan és tevékenyen részesednek Krisztus istentiszteletében.

A liturgiában tehát a szolgálati papság és a hívők egyetemes papsága nem összekeveredik, hanem sajátos módon együttműködik: mindegyik a maga módján vesz részt Krisztus egyetlen papságában és az Egyház egyetlen istentiszteletében.

Így az Eucharisztia tisztelete végső soron nem valamely liturgikus forma vagy személyes vallásos érzület puszta tiszteletét jelenti, hanem magának Krisztusnak, az Egyház élő Urának imádását. Az Eucharisztiában Krisztus valóságosan, igazán és lényegileg jelen van; ezért az Eucharisztia szentségét nemcsak a szentmise alatt illeti meg a legnagyobb tisztelet, hanem azon kívül is. Az Eucharisztiával kapcsolatos minden liturgikus és személyes magatartásnak ebből a hitből kell fakadnia: az Egyház Krisztust imádja, aki az Eucharisztiában önmagát adja nekünk, és aki által az Egyház egyre teljesebben azzá válik, amire Krisztusban meghívást kapott.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír