Az Eucharisztia ünneplése 171/8

A pap Krisztus személyéhez és az Egyházhoz fűződő mély, bensőséges és baráti kapcsolata megóvja a papi szolgálatot két végletes torzulástól. Az egyik a klerikalizmus, amelyben a pap saját személyes hatalmának tekinti mindazt, amit Krisztustól és az Egyháztól kapott szolgálatként. A másik a puszta funkcionalizmus, amelyben a pap önmagát csupán a közösség által igényelt szolgáltatások végrehajtójának tekinti. A katolikus papi szolgálat egyik felfogással sem azonosítható. A pap Krisztus pásztori és főpapi szolgálatában részesedik, és ezért egész szolgálatának célja az, hogy Krisztushoz vezesse Isten népét.

Ezt a gondolatot fejti ki bővebben a Presbyterorum ordinis 6. pontja. A pap feladata, hogy Krisztus, a Fő és Pásztor szolgálatát gyakorolva összegyűjtse Isten családját élő és egyesült testvéri közösséggé.

A papi szolgálat tehát nem merül ki a szentségek kiszolgáltatásában, még akkor sem, ha a szentségi szolgálatnak központi jelentősége van. A pap egész lelkipásztori tevékenységének végső célja az, hogy az emberek Krisztusban egymással is közösségre lépjenek.

A pap ezért tanít, megszentel és vezet. Tanítania kell, mert az Egyház nem pusztán érzelmi közösség, hanem az igazság közössége. Megszentelői szolgálatot folytat, mert az ember nemcsak erkölcsi tanácsokra, hanem leginkább Isten kegyelmére szorul. S vezetnie kell, mert Isten népe önmagától nem jut el Krisztus teljességéhez.

Ez a vezetés azonban nem uralkodás. A pap tekintélye szolgáló tekintély. Nem azért kapott lelki hatalmat, hogy a saját akaratát érvényesítse, hanem azért, hogy Krisztus testét építse. Ezért a papi tekintély és a papi szeretet nem egymás ellentétei. A hiteles papi tekintély éppen abban mutatkozik meg, hogy képes igazságban és szeretetben Krisztushoz vezetni.

Ezért a Presbyterorum ordinis 6. pontjának szellemében a papnak sem a puszta tekintélyelvűség, sem az emberi tetszéskeresés nem lehet célkitűzése. Nem az a feladata ugyanis, hogy mindig azt tegye, ami a közösségnek kellemes, de az sem, hogy saját tekintélyét mindenáron érvényesítse. Feladata az, hogy Krisztus igazságában és szeretetében szolgálja Isten népét.

A plébánosnak ezt a szolgálatot nem elszigetelten kell végeznie. A Christus Dominus 30. pontja szerint a plébános a püspök sajátos munkatársa. A plébánia ezért nem autonóm vallási közösség, amely saját belső törvényei szerint létezik, hanem az egyházmegye és az egyetemes Egyház konkrét helyi megvalósulása. A plébános sajátos pásztori felelősséget kap, de szolgálata az egyházmegye püspökével való közösségben történik. Ugyanakkor – amint azt a Klérus Kongregációjának 2020-as La conversione pastorale című instrukciója is hangsúlyozza – a plébániának a mai kor kihívásai közepette túl kell lépnie a pusztán földrajzi-adminisztratív szemléleten. A felgyorsult mobilitás és a digitális kultúra korában a terület nem csupán egy határok közé szorított tér, hanem az ember egzisztenciális területe, ahol kapcsolatai és mindennapjai zajlanak.

Ezért a plébánia nem ragadhat meg a puszta önfenntartás vagy a múlt nosztalgiájának szintjén, hanem határozott missziós megtérésre van szükség: ki kell lépnie önmagából, hogy az evangelizáció élő központjává váljon a modern ember számára.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír