Az Eucharisztia ünneplése 95. (1. rész)

Téged az egész földkerekségen megvall a szent Egyház.

Míg a hatodik vers a teremtmények dicséretét gyűjtötte egy csokorba, addig a tizedik összefoglalja és kiteljesíti a hetedik versszaktól kezdődő teológiai gondolatot. Az apostolok, a próféták és a mártírok csoportjainak felsorolása közben nem veszíthetjük szem elől a téged névmást. A megdicsőültek serege dicséri az Urat, a szent Egyház végtelen fölségűnek vallja az Atyát, Isten igaz Egyszülöttjének a Fiút és Vigasztalónak a Szentlelket.

A tizedik vers ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az Egyház szent, és az egész világon elterjedt (katolikus). Egyházunk hitvallásainak mindegyike szentnek mondja az Egyházat, említsük bár a Kr. u. 160–170 környékén valahol Kis-Ázsiában keletkezett és a Mk 6,39 allegorikus magyarázatára építő formát; az ősi Dêr Balyzeh-i, egyiptomi egyház konstitúcióit; a Római Hippolütosz (170–235) Traditio apostolica című művében szereplő hitvallást; a milánói vagy a Szent Ágoston (354-430) által használt keresztelési hitvallásformulát.

Az Egyház tagjainak életéről így ír Órigenész (185–253): „Isten Krisztus által tanított egyházai azonban a szomszédos állami közösségekkel összehasonlítva olyanok, mint csillagok a mindenségben. Ki ne értene egyet azzal, hogy az egyházból valók közül még a rosszabbak is, akik az összehasonlításban a jóktól elmaradnak, sokkal kiválóbbak az állami közösségek tagjainál?” (Kelszosz ellen, III. 29.) Nyilvánvaló, hogy Órigenész szavai az Egyház tagjainak erkölcsi életvitelére vonatkoznak, akik – noha gyarlón és bukdácsolva – mégis Krisztus tanításának megfelelően akarnak élni, cselekedni.

Az Egyház szentségének egy másik oldalát mutatja be Szent Ágoston. „Beszéltünk Istenről és az ő templomáról. Mert Isten temploma szent, mondja az Apostol, ti vagytok az. Az Egyház az, ami szent, ami egy Egyház, igaz Egyház, egyetemes Egyház, s amely küzd valamennyi eretnekség ellen.” (Beszéd a Hitvallásról a hitjelölteknek, 6,14.)

Hitvallásaink az Egyháznak abból az önértelmezéséből fejlődtek ki, mely szerint a gyülekezet Istentől választott közösség. Aki meghívta és egybegyűjtötte, aki jelen van benne, aki törvényeit és liturgiáját adja és vezeti, az maga az Úr. A héber kahal, illetve a görög ekklészia ilyen értelemben üdvtörténeti, eszkatologikus jellegű liturgikus közösség, amely magában hordozza a teremtés üdvtörténeti értelmét. Tagjai zarándokokként hordozzák ezt a misztériumot a beteljesedés felé. Krisztus titokzatos testének tagjaiként, liturgikus közösségként az Eucharisztia ünneplésében teszik nyilvánvalóvá az ekklészia létének misztériumát, vagyis azt, hogy egyszerre földi és mennyei (transzcendentális).

Éppen a már említett Hippolütosz az, aki az Egyházat egyrészt a Dániel próféta könyvében szereplő Zsuzsannához, férjét pedig Krisztushoz hasonlítja, másrészt a jegyeshez. Az egyik a pusztából érkezik (vö. Én 3,6), a másik a Napba öltözött Asszony (vö. Jel 12,1). Hippolütosz értelmezésében az Egyház szentségének alapja a keresztség szellemi fürdőjében történő újjászületés Krisztus Jézusban.

Magyar Kurír