Az igazság ragyogása – A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata (5.)

Clairvaux-i Szent Bernát éberségre int: „Figyelmeztetlek titeket: senki sem él a földön kísértések nélkül; ha valaki megszabadul az egyiktől, biztosan számíthat egy másikra.” Gondosan őriznünk kell az egyensúlyt az Isten segítségébe vetett bizalom és a saját gyengeségünk miatti bizalmatlanság között, félve a kísértésektől, miközben elfogadjuk, hogy azok elkerülhetetlenek, valamint emlékezve arra, hogy Isten azért vet alá minket nekik, mert a javunkra válnak.

Milyen értelemben válnak a javunkra? Amikor felvértezzük magunkat a Hazugság Atyja által kilőtt nyilak ellen, megerősödik az igazság iránti elkötelezettségünk. Elfordulva a gyengítő hamisságtól, alkalmassá válunk arra, hogy megerősítsük testvéreinket.

Az ambíció megvakítja a szívet

Az ambíció a hamisság előtti behódolás egy sajátos módja; a kapzsiság alig leplezett formája. Bernát, aki mindig is ékesszóló volt, erről írva túltesz önmagán. Az ambíció – mondja –, „alattomos betegség, rejtett fertőzés, titkos pestis, a csalás mestere; a képmutatás anyja, az irigység szülője, a bűnök forrása; fellobbantja a vétkek tüzét, rozsdássá teszi az erényeket, romlottá a szentet, vakká a szíveket”.

Az ambíció egy őrület, ami akkor jelentkezik, amikor valaki elfelejti az igazságot. Minden formájában nevetséges, de különösen akkor, ha önzetlen szolgálatra vállalkozó embereknél jelentkezik. Nem véletlenül kísért az ambiciózus pap alakja az irodalomban és a filmekben, mint nevetséges, de valójában nem szórakoztató karakter.

Mi az igazság?

Korunk emberei komolyan felteszik ezt a kérdést, gyakran figyelemre méltó jó szándékkal, habár össze vannak zavarodva, félnek és állandó rohanásban vannak. Nem hagyhatjuk ezt a kérdést megválaszolatlanul. Ugyanakkor minden erőforrásunkra szükségünk van, hogy az alapvető, szabadságot adó, valódi igazságot megvédjük a mindenféle, többé-kevésbé ragyogó, félig-meddig rosszindulatú helyettesítőktől.

Elengedhetetlen, hogy Krisztus fényében lássuk és értelmezzük a világot. Krisztus, aki az igazság, nemcsak megvéd minket, hanem meg is újít, türelmetlenül vágyva arra, hogy rajtunk keresztül kinyilatkoztassa önmagát a teremtésnek.

Irányt mutatni a világnak

Csábító gondolat, hogy lépést kell tartanunk a világ divatjaival. Az Egyház, mint lassan változó szervezet, mindig kicsit elavultnak tűnik. De ha jól használja a saját nyelvét, a Szentírás és a liturgia nyelvét, a múlt és a jelen kor tanítóinak, költőinek és szentjeinek nyelvét, akkor eredeti és friss lesz, képes lesz örök igazságokat újszerűen megfogalmazni, és esélye lesz arra, hogy – ahogy korábban is tette – irányt mutasson a világnak.

Mindennek jelentős intellektuális és exisztenciális dimenziója is van. Ahogy Boldog Alfredo Ildefonso Schuster OSB bíboros a halálos ágyán mondta: „Úgy tűnik, hogy az emberek már nem hagyják magukat meggyőzni a prédikálásunkkal, de a szentség jelenlétében még mindig hisznek, még mindig leborulnak és imádkoznak.”

Az életszentségre való egyetemes meghívás, vagyis az igazság kifejezésére való meghívás volt a II. Vatikáni Zsinat egyik legfontosabb üzenete. Ez a gondolat a zsinat minden döntésében harangszóként visszhangzott. A keresztény igazság akkor válik meggyőzővé, amikor annak ragyogása az egyénben is nyilvánvalóvá válik az önfeláldozásra kész, megszentelt szeretet révén.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír