Az öngondoskodást segítik az Ormánságban is – A Katolikus Karitász támogató jelenléte Mailáthpusztán

Nézőpont – 2021. április 5., hétfő | 20:13

Baranya megye legdélebbi részén, a Dráva közelében, Mailáthpusztán március elején találkoztunk Radó Marikával, aki tavaly óta egyedül neveli két kisebb gyermekét. Az ország egyik legszegényebb térségében, az Ormánságban élve mindent megtesz azért, hogy emberhez méltó körülményeket teremtsen a családnak. Ebben támogatja őt a Katolikus Karitász. Épp egy fürdőszobát segítenek kialakítani a házában.

Önmagában nem lenne működőképes a mellékhelyiséggel is ellátott fürdőszoba Mailáthpusztán. Ezen a hátrányos helyzetű településen ugyanis nincs kiépített csatornahálózat, ezért valahogy meg kell oldani a víz elvezetését. 

Marika jelenleg egyedül neveli két kisebb gyermekét, mert tizennyolc évi együttélés után a párja tavaly elköltözött tőle, így most mindent neki kell intéznie. Példaértékű, hogy ebben a nehéz élethelyzetben az asszony nem hagyta el magát, a Katolikus Karitász közvetítésével megragadta a lehetőséget, és pályázott az önkormányzatnál egy ülepítő ciszterna létesítésére a háza mellett, ami elengedhetetlen a vizesblokk működéséhez. Ott jártunkkor még nem jelölték ki a gödör helyét, de halad az ügy. Kísérőnk, Árvay Boglárka, a mailáthi lakosokat segítő karitászmunkatárs elmondja: a lakhatási program keretében már megvásárolták a szanitereket, pályáztak a munkaköltségre, a kivitelezővel szerződéskötés előtt állnak, így a vizes munkák hamarosan elkezdődhetnek. A fürdőszobának június 30-ig el kell készülnie. 

Árvay Boglárka Kisszentmártonban és a hozzá tartozó Mailáthpusztán dolgozik karitászmunkatársként a Felzárkózó települések (FETE) programban. Az ország háromszáz leghátrányosabb településének fejlesztése keretében a Katolikus Karitász az Ormánságban jelenleg hét településen végzi a komplex felzárkóztatást. Az országos programba a kormány bevonta a nagy, egyházi hátterű segélyszervezeteket. A munka a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenlét-alapú szakmai módszertana alapján zajlik. A Katolikus Karitász több ormánsági településen is kialakított már úgynevezett Jelenlét Pontot, ahol közösségi rendezvényeket (a Covid miatt ez ugyan most nem lehetséges – a szerk.), szociális tanácsadást, a gyerekek számára tanulási-fejlesztési alkalmakat biztosítanak a helyi lakosoknak. Mailáthpusztán úgynevezett mobil Jelenlét Pont létesült. 

Boglárka hetente kétszer-háromszor ellátogat a faluba, szociális munkát végez, lakhatási beavatkozásokkal, gazdaságfejlesztéssel foglalkozik. A Katolikus Karitász a segítségnyújtás keretében az ormánsági településeken öngondoskodásra is ösztönzi a rászorulókat: nemcsak vetőmagot adnak az itt élőknek, vagy éppen tápadományt az állattartóknak, hanem igyekeznek olyan körülményeket teremteni (például ólak, kerítések javítása, esővízgyűjtés megoldása), ami hozzájárul ahhoz, hogy a támogatott családok hosszú távon segítség nélkül is képesek legyenek gazdálkodni. 

Tavaly, a pandémia kezdetén gyorsan kellett cselekedni: maszkot, kézfertőtlenítőt osztottak a helybelieknek, és élelmiszeradományt azoknak, akik kiestek a munkából, ami itt többnyire a közmunkát jelenti. 

Radó Marika is közfoglalkoztatott. – Tevékeny asszony, nem hagyja parlagon a kertet, tavaly a gyümölcsfaosztáskor kapott fácskákat szépen elültette. Nincs könnyű sorsa, egy fizetésből neveli két kisebb gyermekét, de okosan vezeti a háztartást, a kevéske pénzét nem tékozolja el – mondja a pártfogoltjáról Boglárka.

Marika büszkén mutatja a kertben a gyümölcsfákat, mind megeredt. Idén ő fogja metszeni őket, és jövőre már várható a termés. 

A házba belépve tisztes rend fogad minket. – Hol fürdenek, amíg nem készül el a vizes helyiség? – kérdezem Marikát. – Kiskádban mosakodunk, fürdünk. Télen a kályhán melegítjük a vizet. Nem panaszkodom. Tizenkilenc éve lakom Mailáthon, szeretek itt élni. Igaz, nem így indult, az elején azt mondtam, ahogy megy a gólya, megyek én is innen, de azután itt ragadtam. Itt is maradok, nem megyek sehova: csend van és nyugodtság… – És munkalehetőség? – érdeklődőm tovább. – Régebben napszámba jártam. Ha jó a társaság akkor az sem nehéz, ha van lehetőség, most is elvállalom. Tavaly maradtam egyedül a két gyermekkel. Most hónapról hónapra élünk, a saját keresetemből tartom el Kornélkát és Natit, valahogy kigazdálkodjuk. A tél az nehéz volt, most jobb lesz. Több mint két éve itt a Karitász, s amióta egyedül maradtam, nekem nagyon sokat segítenek. Talpra álltam, itt vagyok – válaszolja.  

– Marika, te is sokat tettél ezért – szól közbe Boglárka. – Például amikor elszaporodtak a csótányok Mailáthon, milyen hamar úrrá lettél a helyzeten!  

– Hál’ Istennek nálunk már nincs – sóhajt fel Marika. – A napi takarítással, a csapdákkal, spray-vel el lehetett tüntetni a csótányokat, meg jöttek irtani is. Ezekből a bogarakból, köszönöm, nem kérek többet! Inkább maradok a hangyánál – mondja a fürge eszű, jó humorral megáldott Marika.   

A tizennégy éves Kornél a kertben ásáshoz készülődik, tevékeny ő is, sufnit épített, és tervezi a következőt, fát vág, elvégzi a férfimunkát. A hatéves Natália iskolába jár, Vajszlóra diákbusz viszi-hozza.  Kitűnő tanuló. – De a tanulásban nem hagyja, hogy segítsek neki – teszi hozzá mosolyogva az édesanyja. 

Az ormánsági településeken élő gyerekek számára az egyetlen kitörési lehetőség a tanulás. „Bennük van a jövő”, mondják a Jelenlét Pontok karitászmunkatársai, akik mindent megtesznek az iskolások tanulmányi előrehaladásáért, világszemléletük tágításáért.

A házban – amelyet a korábban a faluban működő, majd leépült és megszűnt nagygazdaság tejtároló raktárából alakítottak ki – még készül néhány fotó, és megtekintjük a szekrényen elhelyezett akváriumból kifelé bámészkodó ékszerteknőst, amelyet Marikáék egy kuka mellett találtak. Jó helye lett itt a kis páncélosnak.

Kilépünk a házból, és Boglárka kezdeményezésére meglátogatjuk Marika munkahelyét: autóba ülünk, és elindulunk a Mailáthpusztához közeli tóhoz, a Dráva közelébe. Marika mindennap idejár dolgozni, ha kell, sepreget, faleveleket szed össze vagy szemetet a horgászok után. Valamikor itt húzódott a Dráva egyik holtága. A közkedvelt horgásztó a folyóból nyeri a vizét, közel a part, az ártéri erdő. 

– Néha kijövünk ide piknikre, Kornélka pedig egyedül is le-lejön a tóhoz. Ez a legszebb környék, ide a vírus se jön le – mondja Marika, és tovább mesél: – A területen hódok élnek, hatról tudok, de lehet több is, fényképeim is vannak róluk. A tó körül nyaralóépületeket lehet látni, errefelé lakik a polgármester is meg a gátőr. Itt minden kis területnek van neve, emitt az Egyeskövezés, meg a Súgó, amott a Jendra, a horgászok ezeket mind ismerik.

Lassan leérünk a Dráva-partra. Még így a márciusi ágas-bogas kopárságában is szemet-szívet gyönyörködtető az ártéri erdő. – Egyébként a mi falunk is ártér, talán 1982-ben öntötte el a víz, azután épült meg a gát – teszi hozzá Marika, majd elgondolkodva mondja: – A medvehagymát várom, azt szoktuk összeszedni errefelé. Amikor a Mecsekben elnyílik, akkor kezd teremni nálunk, főleg lenn az Egyeskövezésnél. 

A partról visszatérve az autó felé bandukolunk, és ismét a családról beszélgetünk. – Ez a legszebb környék, csöndes, csak sajnos nincs igazán munkalehetőség. Ha lenne, szerintem nem is mennének el innen az emberek. Az egyik nagylányom, Betti itt lakik a faluban, gyermeket vár, a másik lányom, Mária Kisszentmártonban él a férjével meg az unokámmal. A lányok az első házasságomból születtek. 

– Talán visszatér a mostani párja – mondom menet közben megállva. – Hát, kapaszkodik... Tartjuk a kapcsolatot, majd meglátjuk – válaszol röviden Marika, aztán gyorsan témát vált. – Itt szinte mindenki a közmunkaprogramban dolgozik, a többi nyugdíjas. A városba ingázni szinte lehetetlen, ritkán jár a busz errefelé. De jó itt, és a nyárra lesz fürdőszobám is. Meg pár hét múlva megszületik a második unokám! 

Autóba ülünk, az út Mailáthig már csak pár szóra elég. A szomszédokról kédezzük Marikát. – Jóban vagyunk, együtt tartjuk a születésnapokat. Négy család lakik itt egymás közvetlen közelében, de nincs vita, veszekedés, s ha akad is nézeteltérés, az hamar elsimul.

Mielőtt elbúcsúzunk, még az is kiderül, hogy Marika nagyon készült a velünk való találkozásra, a fodrászhoz is elment, aki történetesen a szomszédasszonya.

Az Ormánság néprajzi eredetű fogalom, a népviselethez is kötődik. Egy mondás szerint: addig nyúlik az Ormánság, ameddig a bikla (fehér hosszúszoknya) ér. Tehát, ahol ezt a viseletet hordták. Az ország egyik legszegényebb vidéke ez, rengeteg természeti értékkel. Mailáthpuszta horvát terület volt, egy ottani uradalomhoz tartozott, ahogyan a neve is jelzi. Trianon révén került az országhoz.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. április 4–11-i ünnepi számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria