Önmagában nem lenne működőképes a mellékhelyiséggel is ellátott fürdőszoba Mailáthpusztán. Ezen a hátrányos helyzetű településen ugyanis nincs kiépített csatornahálózat, ezért valahogy meg kell oldani a víz elvezetését.
Marika jelenleg egyedül neveli két kisebb gyermekét, mert tizennyolc évi együttélés után a párja tavaly elköltözött tőle, így most mindent neki kell intéznie. Példaértékű, hogy ebben a nehéz élethelyzetben az asszony nem hagyta el magát, a Katolikus Karitász közvetítésével megragadta a lehetőséget, és pályázott az önkormányzatnál egy ülepítő ciszterna létesítésére a háza mellett, ami elengedhetetlen a vizesblokk működéséhez. Ott jártunkkor még nem jelölték ki a gödör helyét, de halad az ügy. Kísérőnk, Árvay Boglárka, a mailáthi lakosokat segítő karitászmunkatárs elmondja: a lakhatási program keretében már megvásárolták a szanitereket, pályáztak a munkaköltségre, a kivitelezővel szerződéskötés előtt állnak, így a vizes munkák hamarosan elkezdődhetnek. A fürdőszobának június 30-ig el kell készülnie.
Árvay Boglárka Kisszentmártonban és a hozzá tartozó Mailáthpusztán dolgozik karitászmunkatársként a Felzárkózó települések (FETE) programban. Az ország háromszáz leghátrányosabb településének fejlesztése keretében a Katolikus Karitász az Ormánságban jelenleg hét településen végzi a komplex felzárkóztatást. Az országos programba a kormány bevonta a nagy, egyházi hátterű segélyszervezeteket. A munka a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenlét-alapú szakmai módszertana alapján zajlik. A Katolikus Karitász több ormánsági településen is kialakított már úgynevezett Jelenlét Pontot, ahol közösségi rendezvényeket (a Covid miatt ez ugyan most nem lehetséges – a szerk.), szociális tanácsadást, a gyerekek számára tanulási-fejlesztési alkalmakat biztosítanak a helyi lakosoknak. Mailáthpusztán úgynevezett mobil Jelenlét Pont létesült.
Boglárka hetente kétszer-háromszor ellátogat a faluba, szociális munkát végez, lakhatási beavatkozásokkal, gazdaságfejlesztéssel foglalkozik. A Katolikus Karitász a segítségnyújtás keretében az ormánsági településeken öngondoskodásra is ösztönzi a rászorulókat: nemcsak vetőmagot adnak az itt élőknek, vagy éppen tápadományt az állattartóknak, hanem igyekeznek olyan körülményeket teremteni (például ólak, kerítések javítása, esővízgyűjtés megoldása), ami hozzájárul ahhoz, hogy a támogatott családok hosszú távon segítség nélkül is képesek legyenek gazdálkodni.
Tavaly, a pandémia kezdetén gyorsan kellett cselekedni: maszkot, kézfertőtlenítőt osztottak a helybelieknek, és élelmiszeradományt azoknak, akik kiestek a munkából, ami itt többnyire a közmunkát jelenti.
Radó Marika is közfoglalkoztatott. – Tevékeny asszony, nem hagyja parlagon a kertet, tavaly a gyümölcsfaosztáskor kapott fácskákat szépen elültette. Nincs könnyű sorsa, egy fizetésből neveli két kisebb gyermekét, de okosan vezeti a háztartást, a kevéske pénzét nem tékozolja el – mondja a pártfogoltjáról Boglárka.
Marika büszkén mutatja a kertben a gyümölcsfákat, mind megeredt. Idén ő fogja metszeni őket, és jövőre már várható a termés.
A házba belépve tisztes rend fogad minket. – Hol fürdenek, amíg nem készül el a vizes helyiség? – kérdezem Marikát. – Kiskádban mosakodunk, fürdünk. Télen a kályhán melegítjük a vizet. Nem panaszkodom. Tizenkilenc éve lakom Mailáthon, szeretek itt élni. Igaz, nem így indult, az elején azt mondtam, ahogy megy a gólya, megyek én is innen, de azután itt ragadtam. Itt is maradok, nem megyek sehova: csend van és nyugodtság… – És munkalehetőség? – érdeklődőm tovább. – Régebben napszámba jártam. Ha jó a társaság akkor az sem nehéz, ha van lehetőség, most is elvállalom. Tavaly maradtam egyedül a két gyermekkel. Most hónapról hónapra élünk, a saját keresetemből tartom el Kornélkát és Natit, valahogy kigazdálkodjuk. A tél az nehéz volt, most jobb lesz. Több mint két éve itt a Karitász, s amióta egyedül maradtam, nekem nagyon sokat segítenek. Talpra álltam, itt vagyok – válaszolja.
– Marika, te is sokat tettél ezért – szól közbe Boglárka. – Például amikor elszaporodtak a csótányok Mailáthon, milyen hamar úrrá lettél a helyzeten!
– Hál’ Istennek nálunk már nincs – sóhajt fel Marika. – A napi takarítással, a csapdákkal, spray-vel el lehetett tüntetni a csótányokat, meg jöttek irtani is. Ezekből a bogarakból, köszönöm, nem kérek többet! Inkább maradok a hangyánál – mondja a fürge eszű, jó humorral megáldott Marika.
A tizennégy éves Kornél a kertben ásáshoz készülődik, tevékeny ő is, sufnit épített, és tervezi a következőt, fát vág, elvégzi a férfimunkát. A hatéves Natália iskolába jár, Vajszlóra diákbusz viszi-hozza. Kitűnő tanuló. – De a tanulásban nem hagyja, hogy segítsek neki – teszi hozzá mosolyogva az édesanyja.
Az ormánsági településeken élő gyerekek számára az egyetlen kitörési lehetőség a tanulás. „Bennük van a jövő”, mondják a Jelenlét Pontok karitászmunkatársai, akik mindent megtesznek az iskolások tanulmányi előrehaladásáért, világszemléletük tágításáért.
A házban – amelyet a korábban a faluban működő, majd leépült és megszűnt nagygazdaság tejtároló raktárából alakítottak ki – még készül néhány fotó, és megtekintjük a szekrényen elhelyezett akváriumból kifelé bámészkodó ékszerteknőst, amelyet Marikáék egy kuka mellett találtak. Jó helye lett itt a kis páncélosnak.
Kilépünk a házból, és Boglárka kezdeményezésére meglátogatjuk Marika munkahelyét: autóba ülünk, és elindulunk a Mailáthpusztához közeli tóhoz, a Dráva közelébe. Marika mindennap idejár dolgozni, ha kell, sepreget, faleveleket szed össze vagy szemetet a horgászok után. Valamikor itt húzódott a Dráva egyik holtága. A közkedvelt horgásztó a folyóból nyeri a vizét, közel a part, az ártéri erdő.
– Néha kijövünk ide piknikre, Kornélka pedig egyedül is le-lejön a tóhoz. Ez a legszebb környék, ide a vírus se jön le – mondja Marika, és tovább mesél: – A területen hódok élnek, hatról tudok, de lehet több is, fényképeim is vannak róluk. A tó körül nyaralóépületeket lehet látni, errefelé lakik a polgármester is meg a gátőr. Itt minden kis területnek van neve, emitt az Egyeskövezés, meg a Súgó, amott a Jendra, a horgászok ezeket mind ismerik.
Lassan leérünk a Dráva-partra. Még így a márciusi ágas-bogas kopárságában is szemet-szívet gyönyörködtető az ártéri erdő. – Egyébként a mi falunk is ártér, talán 1982-ben öntötte el a víz, azután épült meg a gát – teszi hozzá Marika, majd elgondolkodva mondja: – A medvehagymát várom, azt szoktuk összeszedni errefelé. Amikor a Mecsekben elnyílik, akkor kezd teremni nálunk, főleg lenn az Egyeskövezésnél.
A partról visszatérve az autó felé bandukolunk, és ismét a családról beszélgetünk. – Ez a legszebb környék, csöndes, csak sajnos nincs igazán munkalehetőség. Ha lenne, szerintem nem is mennének el innen az emberek. Az egyik nagylányom, Betti itt lakik a faluban, gyermeket vár, a másik lányom, Mária Kisszentmártonban él a férjével meg az unokámmal. A lányok az első házasságomból születtek.
– Talán visszatér a mostani párja – mondom menet közben megállva. – Hát, kapaszkodik... Tartjuk a kapcsolatot, majd meglátjuk – válaszol röviden Marika, aztán gyorsan témát vált. – Itt szinte mindenki a közmunkaprogramban dolgozik, a többi nyugdíjas. A városba ingázni szinte lehetetlen, ritkán jár a busz errefelé. De jó itt, és a nyárra lesz fürdőszobám is. Meg pár hét múlva megszületik a második unokám!
Autóba ülünk, az út Mailáthig már csak pár szóra elég. A szomszédokról kédezzük Marikát. – Jóban vagyunk, együtt tartjuk a születésnapokat. Négy család lakik itt egymás közvetlen közelében, de nincs vita, veszekedés, s ha akad is nézeteltérés, az hamar elsimul.
Mielőtt elbúcsúzunk, még az is kiderül, hogy Marika nagyon készült a velünk való találkozásra, a fodrászhoz is elment, aki történetesen a szomszédasszonya.
Az Ormánság néprajzi eredetű fogalom, a népviselethez is kötődik. Egy mondás szerint: addig nyúlik az Ormánság, ameddig a bikla (fehér hosszúszoknya) ér. Tehát, ahol ezt a viseletet hordták. Az ország egyik legszegényebb vidéke ez, rengeteg természeti értékkel. Mailáthpuszta horvát terület volt, egy ottani uradalomhoz tartozott, ahogyan a neve is jelzi. Trianon révén került az országhoz.
Szerző: Körössy László
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. április 4–11-i ünnepi számában jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria