Az Úr barátainak „boldog sokasága” most is gyarapszik – 80 mártírt avattak boldoggá Spanyolországban

A szentség „minden megkeresztelt közös hivatása”, nem egy meghatározott történelmi korszakhoz kötődő erény, és nem is valamely Egyházon belül betöltött szerep kiváltsága. Minden keresztény arra kap meghívást, hogy az Úr barátja legyen. Egy közösség tagja, amely „folyamatosan gyarapszik és egyre láthatóbbá válik” azokban, akik befogadják hívását – mondta homíliájában Marcello Semeraro bíboros.

Mind népesebb sokaság

A bíboros emlékeztetett a pápa november 1-jén, mindenszentek főünnepén elmondott beszédére, amelyben az Úr barátainak „boldog sokaságáról” szólt. Hozzátette: a szentség folyamatosan terjed a világban, nem „korlátozódik sem egyetlen korszakra, sem egy helyre vagy egy adott életállapotra”. Minden boldoggá avatás újabb darabbal gazdagítja azt a mozaikot, amely még ma is formálódik.

A prefektus kiemelte, hogy

a most boldoggá avatott 80 vértanú között papok, papnövendékek, szerzetesek és világi hívek egyaránt vannak, ami jól mutatja, hogy az életszentség nem néhányak kiváltsága, és nem is kapcsolódik a megszentelt élet valamely sajátos formájához.

Az üldöztetés „különböző helyzetekben” érte a vértanúkat, de mindannyian ugyanarról tettek tanúságot: arról, hogy „Krisztushoz tartoznak”. A 80 új boldogot a múlt század harmincas éveiben, a spanyol polgárháború idején ölték meg. Némelyiküket megkötözött kézzel és lábbal, köveket erősítve rájuk a tengerbe vetették; mások az Alfonso Pérez nevű börtönhajón tűntek el; ismét másokat kivégeztek és holttestüket elégették. Voltak olyanok is, akik egyfajta koncentrációs táborban vesztették életüket. A vértanúk között 67 egyházmegyés pap, 3 kármelita szerzetes, 3 papnövendék és 7 világi hívő van.

Meghívás a szentek közösségébe

Semeraro szerint a boldoggá avatás nem csupán „az Egyház történelmének egy fájdalmas fejezetére való emlékezés”, hanem egy rés is a történelem szövetén, amelyen át megpillanthatjuk a kegyelem élő jelenlétét. Ez egy olyan tanúságtétel, amely felelősségvállalásra szólít fel. Ezért az új boldogok „nem a múlthoz tartoznak”, hanem itt és most mutatják meg nekünk a „hűség útját”. A szentek és boldogok „sokasága” nem csupán szemlélődésünk tárgya, hanem olyan „sokaság, amelyhez hivatottak vagyunk tartozni”.

Tanúságtételük nem engedi, hogy pusztán „nagyságuk csodálói maradjunk”, hanem arra ösztönöz, hogy „saját élethelyzetünkben mi is ugyanilyen hűséggel kövessük Krisztust”.

Az igazságtalanságot legyőzi az irgalom

Az evangéliumból felolvasott szakaszban Szent Lukács Krisztust tárja elénk, amint a kereszten azokért imádkozik, akik halálra ítélték: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Jézus igazságtalanságot szenved el, amely azonban „őt nem gyűlöletre készteti”, hanem megmutatja, hogy

a gonosznak nincs hatalma kioltani Isten irgalmát, mert az ő szeretete erősebb”

– magyarázta a bíboros.

„Itt találkozik az evangélium szava a vértanúk tanúságtételével: minden vértanúéval, és ma annak a 80 testvérünknek a tanúságtételével, akiket az Egyház boldoggá avatott. Rájuk tekintünk.”

A vértanúk tanúságtételét Krisztus tanúságtételének fényében kell értelmezni, „aki a kereszten imádkozott üldözőiért”. Ez az erő – amint azt a Jelenések könyvéből vett második olvasmány is világossá teszi – nem a keresztény saját erejéből fakad, hanem abból, hogy ruháját „fehérre mosta a Bárány vérében”.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News; Loli Gamazo/Santanderi Egyházmegye

Hollósi Judit/Magyar Kurír