A Chaconne rejtett szívverése – Bach-titkok nyomában Ábrahám Mártával

Bach-titkok nyomában – A Chaconne rejtett szívverése című előadása nyomán feltárultak a mű szerkezeti felépítésébe rejtett arányok és szimbólumok, amelyek az örök szerelem és az elmúlás misztikumát jelenítik meg a zene eszközeivel. Az est során maga a mű is felcsendült Ábrahám Márta előadásában.

A d-moll partitával és a Chaconne-nal minden hegedűművész találkozik az élete során. A zenekedvelő közönség számára sem ismeretlen: gyakran hallhatjuk, sokat játsszák. Nem véletlenül. Szuggesztív, izgalmas, sokrétegű és a lehető legnagyobb érzelmi ívet felrajzoló szólómű, amely a hangszer legszebb arcát mutatja meg. Hogy titka van, az mindenki számára világos, aki csak egyszer is hallotta már. De vajon mi lehet ez a titok? Ezt a kérdést járta körül Ábrahám Márta hegedűművész, Bach-kutató.

Az előadással egybekötött hegedűestre a Bach Mindenkinek Fesztivál programjai között került sor, s itt érdemes magáról a rendezvénysorozatról is ejtenünk néhány szót. 2010-ben New Yorkban indult útjára a Bach in the Subways nevű kezdeményezés, azzal a céllal, hogy ne csak a koncerttermek közönsége találkozzon a klasszikus zenével, hanem minél többekhez, így az utca legegyszerűbb emberéhez is eljusson, méghozzá avatott művészek tolmácsolásában. Bach kiválasztása e vállalás főszerepére minden kérdés felett állt, hiszen a barokk kor nagy német zeneszerzőjét – legalábbis névről – szinte az egész világon ismerik. Hatása felmérhetetlen nem csupán az európai, de az egyetemes zenekultúrára is: művészetében fejlődésének csúcspontjára érkezett a barokk hangszeres polifónia, általa nyerte el legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét a fúga műfaja, és valamennyi művére egyedülálló, komplex intellektuális rétegzettség jellemző. A zeneszerző, orgonista és hegedűművész munkásságának legnagyobb részét ugyan vallásos tárgyú kompozíciók alkotják (amelyek alapja a protestáns korál), művészete mégsem az egyházi zene zárványa, hanem a barokk kor zenei törekvéseinek monumentális és unikális foglalata. Bach zenéje a beavatottaktól a mélyebb zenei ismeretekkel nem rendelkezőkig bárkit képes megérinteni, sőt akár műkedvelővé varázsolhatja azt, aki korábban ódzkodott a komolyzenétől.

A Bach in the Subways koncepcióját kívánta továbbvinni és hazai környezetbe átültetni a Bach Mindenkinek Fesztivál, amelyet 2015 óta – Bach születési idejéhez igazodva – mindig márciusban rendeznek meg Magyarországon. Az eleinte félnapos rendezvény mára a Kárpát-medencén is túlmutató, nagyszabású eseménnyé nőtte ki magát. Idén március 16–31. között mintegy száz településen kétszáz programmal, valamint számos tematikus sorozattal készültek a szervezők és a művészek, az „utazó Bach-nagykövetek” határon túli koncertkörútjai pedig áprilistól egészen advent kezdetéig tartanak majd.

Nagy öröm volt Ábrahám Márta nevét ott látni a Bach Mindenkinek Fesztivál budapesti előadói között, személye ugyanis garancia arra, hogy zenetörténeti szempontból gazdag előadásban, a koncertélményt tekintve pedig kiemelkedő élményben lehet része az embernek. Nemcsak alapos ismerője, de értő előadója is Bachnak. Hisz abban, hogy ha közelebb akarunk kerülni a mester zenéjéhez, akkor el kell merülnünk benne, és amennyire csak lehetséges, fel kell fedeznünk, majd pedig felfejtenünk a műveiben jelen lévő sokrétegű szimbolikát, a rejtett formákba sűrített jelentéstartalmakat és az alkotói koncepciót.

A kérdés, hogy miben áll Bach zenéjének rendkívülisége, régóta foglalkoztatja a közönséget és a zenetörténészeket, zeneelmélettel foglalkozó tudósokat, kutatókat. Vajon tudatosan felépített alkotómunka eredménye az a gyakorlatilag változatlan intenzitással izzó zsenialitás, amely az alkotásaiból árad? Vagy nem más az, mint maga az isteni szikra, amelyet Bach kiválasztottként kapott meg ezen a világon? Netán a kettő ötvözete?

Ábrahám Márta nem először közelít egyedülálló módon ehhez a kérdéshez. 2017-ben Dukay Barnabás zeneszerzővel közösen a BioBach-Music Könyv- és Zeneműkiadó gondozásában a világon elsőként publikáltak egy minden részletre kiterjedő elemzést Bach legnépszerűbb hegedűművéről, a d-moll partitáról, s a tavalyi év végén a hegedűművésznek egy külön Chaconne-kézikönyve is megjelent. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két professzora nagyszabású kutatómunkával fényt derített egy – a mű szerkezetébe rejtett – speciális időkódra, amelynek létezéséről korábban tudomásuk sem volt a zenetörténészeknek. A felfedezés áttörést hozott a 21. századi Bach-kutatásokban: megfejtette a Chaconne titkát.

Mindig izgalmas vállalkozás egy-egy remekmű titkainak a nyomába eredni. Elég csak néhány példát említenünk: Vajon kik látszanak a holland Jan van Eyck Arnolfini házaspár című, fára festett híres olajképén a főszereplők háta mögötti tükörben? Kinek a mosolyát teszi halhatatlanná Leonardo da Vinci leghíresebb festménye, a La Gioconda? Kicsoda igazából Mona Lisa? A legendás holland festő, Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje című triptichonján elrejtett hangjegyek sorozata vajon miféle zene lehet? Nem vitás: számos halhatatlan művészt csábított efféle játékra a saját zsenije.

Ábrahám Márta előadásának bevezetéseként felidézte: a Bach-művek a teremtett világ fennálló rendjének hierarchiáját képviselik Isten dicsőségét hirdetve, miközben az olyan arányok, mint az aranymetszés vagy a matematikai számpárok a legmagasabb művészi, szellemi és spirituális szinten lényegülnek zenévé a mester keze alatt. Bach ugyan sokszor elrejti, kódolt jelképrendszerbe foglalja a zenei összefüggéseket, mégis: műveiben egyfajta kozmikus rend uralkodik. Csakhogy ez a rend többnyire a felszín alatt bújik meg. Ez tehát a magyarázat arra, hogyan fordulhat elő, hogy egy Bach-mű akkor is képes elvarázsolni és az örökkévalóság felé vonzani hallgatóját, ha az történetesen mit sem ért, mondjuk, az összhangzattanhoz. A hangok ugyanis szövevényes kombinatorikai kapcsolatokat rejtenek, futónövényként egymásba fonódó rendszereket, melyek végül olyan összefüggés-hálózatokat alkotnak, amelyek rejtelmes módon zenén túli, transzcendens, teológiai tartalmak közvetítésére is képesek.

A d-moll partitával és a Chaconne elemzésével a közönség az est folyamán ebbe a titokba kapott beavatást, mégpedig oly módon, hogy az a zeneértők és a laikusok számára is élvezetes és érthető volt.

A partita a 16. és a 17. század szóhasználatában eredetileg egyszerűen tánctétel-sorozatot jelentett, amelynek tartalmát és sorrendjét is szabadon megválaszthatta az előadó. A késő barokk német zeneszerzők többsége, köztük Johann Sebastian Bach is, már inkább zenedarabok gyűjteményének megnevezésére használta ezt a kifejezést, tulajdonképpen a szvit szinonimáját létrehozva. A szvit – s ekképpen a partita – tehát különböző jellegű tánctételekből álló hangszeres mű, a barokk zene kedvelt műfaja. Erre utal a partita szó jelentése is: részek. A tételek általában azonos hangneműek, lassú–gyors, páros–páratlan táncpárok váltakoznak, amelyek idővel sorozatba rendeződtek.

A Chaconne keletkezésének körülményei homályosak, mert csak nagyon kevés korabeli feljegyzés maradt fenn Bach életének ebből a szakaszából. Ám a kézirat 1720-as dátuma, illetve a zeneszerző életének legtragikusabb eseménye – első feleségének, Maria Barbara Bachnak a halála – közötti valószínűsíthető összefüggés többször felvetődött már a 20. századi zenetörténet során. Alaposan alátámasztott, bizonyító erejű teória ugyanakkor nem született erre vonatkozóan.

Korabeli feljegyzések igazolják, hogy 1720 nyarán Bach több hetet töltött távol az otthonától: a zeneszerző munkaadójával, Lipót herceggel Köthenből Karlsbadba utazott. Fia, Carl Philipp Emanuel Bach ekkor hatéves volt. Az ő felnőttkori visszaemlékezéséből tudjuk, hogy édesapja csak hazaérkezésekor, a lakás ajtajában értesült felesége hirtelen bekövetkezett haláláról, méghozzá úgy, hogy addigra már a temetés is lezajlott. Nem maradt fenn pontos adat sem a családfő utazásának kezdetéről, sem hazaérkezésének időpontjáról, sem arról, hogy Maria Barbara milyen betegségben és mely napon halt meg. Egyedül a halálozási anyakönyvi dokumentumra támaszkodhatunk, amely rögzítette a temetés dátumát: 1720. július 7.

Ez alapján kijelenthető: Az öt tételből álló d-moll partita (Allemanda, Corrente, Sarabanda, Giga és Ciaccona – azaz a Chaconne) keletkezését a zeneszerző életének legtragikusabb eseménye ihlette. De vajon mi egyebet rejthetnek még a zenei rétegek? Ábrahám Márta hangsúlyozta: a gyász az emberi lélek talán legmélyebben átélt érzése, erősebb a szeretetnél is, amelyből fakad. A Chaconne „igazi titka” ezért el nem mondható, fel sem fogható. Az elemzés során azonban minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy a mű szerkezeti összefüggései egy magasrendű szellemi koncepciónak engedelmeskednek: a külső és a belső formák, arányok és a matematikai összefüggések jelentéstartalmára a zenetörténeti háttér világított rá.

Maria Barbara temetésének napja az év huszonhetedik hetére esett, ami matematikailag az év felezőpontján van, középen szimmetrikusan kettéválasztja azt.  A Chaconne pedig hatvannégy zenei sor variációjának, háromféle szerkezeti egységének nagyobb csoportokba rendeződése. A több variációt is magukba foglaló szakaszok tisztán kirajzolnak egy nagyobb és egy kisebb, centrális felépítésű szerkezetet: az 1–52. variáció alkotja a nagyobb szerkezetet, melynek középpontjában a huszonhetedik variáció áll. Ezt követi a mű második részének tizenkét variációs szerkezete.

Ahogyan az irodalom, a tánc, a film- és a színművészet, úgy a zene is időbeli művészet. Ha feltételezzük, hogy Bach a Chaconne bonyolult és kifinomult zenei szerkezetének hátterében egy hangokból emelt szimbolikus emlékművet kívánt állítani rajongott feleségének, akkor ezt megtehette egy időkód alkalmazásával: a darab szerkezete az ötvenkettes és a tizenkettes számra épül – melyek az idő mérésének mértékegységei –, ebből egyenesen kikövetkeztethető a számok szimbolikus jelentése. A Chaconne eszmei mondanivalójának megfejtésével pedig máris értelmet nyernek a különleges formai megoldások, és gyönyörűen megvilágosodik az egységes hálózatba integrálódó zenei kapcsolatok szimbolikus tartalma – mutatott rá az előadó.

Az „egy variáció = egy hét” időkód alapján az 1–52. variációra az év ötvenkét heteként tekinthetünk. Az ötvenkét variáció szimmetrikus elrendezése két részre osztja a zenei folyamatot, így annak középpontjában, a huszonhetedik variációban találjuk azt a helyet, amely a halálesetre utal.

Az 53–64. variáció szintén kötődik a naptári időhöz. Nem mutat az előzményekhez hasonló közvetlen koherenciát, így ugyanannak az évnek a tizenkét hónapját szimbolizálja, „egy variáció = egy hónap”.

A kétféle időegység (52 variáció = 52 hét, 12 variáció = 12 hónap) egymásba szerkesztése az idő egyenletes haladásának emberi ésszel felfogható, de azon túlmutató, kozmikus léptékét szimbolizálja. A Chaconne zenei szerkezetébe ágyazott 1720-as esztendő naptára tehát egy memento, amelyet a szeretett feleség elvesztése felett érzett megrendülés, gyász és az Isten akaratában való megnyugvás ihletett.

S ezzel még nincs vége, hiszen további rejtvényeket is megfejthet a figyelmes elemző. A mű első része ötvenkét variációs nagyobb szakaszának közepén ugyanis egy arpeggiós rész áll. Az olasz kifejezés zenei díszítő játékmódot takar, melyben az előadó az akkordot hangjaira bontva szólaltatja meg. Ám ez nem pusztán előadói gyakorlat, hanem a zenemű része. Ez az akkordos hangzása révén „sűrű ködbe” burkolt rész jelképezi a zeneszerző otthonától távol töltött, bizonytalan időszakát: Bach nagyjából két hónapig volt távol a családjától, és csak homályos információi lehettek az otthoni helyzetről. A huszonhetedik variáció a szólamszám változása miatt ki is emelkedik a környezetéből: a három szólam hirtelen négy szólamra vált, s ez egy rendkívül finom ritmikai változást okoz a zenei szövetben. Ez a sűrűsödés tökéletesen ábrázolja a kibillenést az addigi rendből: ez a hely a Chaconne „szíve”, ahol a mű szívritmusa megváltozik. A rejtetten megjelenő, szubtilis jelenség Maria Barbara váratlanul bekövetkezett halálára utal – mutatott rá Ábrahám Márta, hozzátéve: erre a homályos, arpeggiós részre esik a Chaconne negatív aranymetszéspontja is, ami a befelé fordulás, a halál, az elmúlás szimbolikus megjelenítése.

Van azonban a Chaconne-nak pozitív aranymetszéspontja is, mégpedig a negyvenegyedik variációnál. E számmal a szerző magára is utal: a Bach műveiben gyakran fellelhető számbölcselet-technika (gemátria) szerint a szám nevének számszerű értéke. (A=1, B=2, C=3 és így tovább; a BACH = 14 a betűkhöz rendelt számok összege. Ennek tükörfordítása a 41.) A motivika és a „hangszerelés” korabeli rézfúvós és ütős hangszerekre emlékeztet, a figura hangismétléses motívuma pedig orgonapontként jelenik meg. Itt indul a darab legemelkedettebb része: a Chaconne fundamentális basszushangjain (A és D) nyugszik, melyek megegyeznek a barokk natúrhangszerek felhangjaival. Az ismételt hangok száma pontosan ötvenkettő, ami ismét a teljességre (52 hét) és a tökéletességre utal, s minden rossz ellenére is a teremtésbe, Istenbe vetett hitre és ráhagyatkozásra.

Az előadás végén felcsendült maga a mű is: Ábrahám Márta szuggesztív, ihletett, értő játéka feltette a koronát az estre.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika 

Fotó: Martaabraham.com; Wikipédia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.