A belső felújítási munkálatok azonban még folynak, a héten megkezdődik az udvar acélszerkezettel való lefedése. A tervek szerint az érsekség dolgozói ősz végére birtokba vehetik az épületet.
A Petőfi tér 8. szám alatti épület fog otthont adni a Hajdúdorogi Főegyházmegye székhelyének. Az épületet Debrecen Önkormányzatától kapta használatba a görögkatolikus egyház. Az első magyar görögkatolikus egyházmegyével (1912) egyidős, szecessziós épület eredetileg körfolyosós bérház volt utcafronti üzletekkel. A II. világháborúban lebombázták a ház hátsó részét, majdnem a teljes Petőfi térrel együtt. Az elmúlt évtizedekben sokféle használója volt az épületnek, legutóbb a Hatvani Istvánról elnevezett kollégium működött benne. A kilenc éve üres épület teljes felújításának terveit Kasuba János építészmérnök (Metope 2000 Kft.) készítette el szakági tervezőtársaival. A tervek szerint a belső felújítás mellett a belső udvar üvegtetős lefedést fog kapni, helyreállítva a függőfolyosók körbejárhatóságát. A kialakuló belső, zárt, temperált udvaron lift is épül. Az épületben az irodákon kívül kápolna, díszterem és levéltár is helyet kap.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír