Beran Ferenc: „Kardot” hoztam (Mt 10,34) – Ne legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk ellenségeinket

Háborús időket élünk, ilyenkor érzékeny figyelemmel hallgatjuk a Szentírásnak azokat a részeit, amelyek a báborúról vagy a békéről szólnak. Jól tudjuk, hogy Jézus azzal a küldetéssel bízta meg misszióba küldött apostolait, hogy ha belépnek valahová, akkor a hitükből faladó „békéjüket” adják tovább a ház lakóinak (Mt 10,12). A feltámadt Jézus pedig így köszönti tanítványait: „Békesség nektek.” (Jn 20,20) A címben idézett részben azonban mintha Jézus üzenete ellentétben állna szavaival. Jézus ezt mondja apostolainak: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot.” (Mt 10,34) Hogyan kell ezt helyesen érteni? – kérdezhetjük.

A görög bölcselet alapján a keresztény erkölcstan azt tanítja, hogy a béke kiindulási feltétele az igazságosság. Az igazság feltárása és az arra épülő igazságosság erénye nélkül ugyanis nem lehet a tartós békét biztosítani. Az igazság kimondása és az igazságos döntés azonban gyakran ellentéteket szül, és emiatt harcokat is eredményez.

A kard, amely „Isten Igéjét” jelenti, jelzi, hogy a küzdelem a bűn által megsebzett világ miatt elkerülhetetlen.

Aranyszájú Szent János szerint a szembenállást nem Jézus, hanem a bűn által megsebzett emberek gonoszsága okozza (Szent Tamás: Catena aurea, 338). Mások felhívják a figyelmet arra, hogy Jézus arra a harcra is utalhat, amely a kereszténység és a körülötte levő világ között jöhet létre. (Jakubinyi György: Máté evangéliuma, 131. o.) Jézus példái azonban elsősorban nem a társadalom életére, hanem fájdalmas módon a legszűkebb családi életre vonatkoznak. A tapasztalat szerint a hit és az abból származó erkölcs hiánya nemcsak a társadalomban, hanem a legszűkebb családi körben is ellentéteket szülhet: fiú és apa között, leány és anya között, meny és anyós között (vö. Mt 10,35).

Ezekre az esetekre is érvényes, hogy

csak az igazság kimondásával, adott esetben harccal lehet megvalósítani a békét.

De ez a harc, ami a Gonosz és az általa megsebzett világ között dúl, és amit vállalnunk kell, nincs-e ellentétben azzal a szeretettel, amit Jézus tanított? Hogyan kell értelmezni a bűn által megsebzett világban az ellenség szeretetét? Jézus tanítása szerint a szeretet ellen akkor vétkezünk, ha ezt a harcot rossz szándékkal vívjuk. Rossz szándék lehet például az ellenség legyőzése, megsemmisítése, és nem pedig az igazságról való meggyőzése. Ezt a sebzettséget azonban gyógyítani lehet. Ha figyelmesen hallgatjuk az evangéliumot, példákat találhatunk arra, hogy miképpen lehet az ellenség gyűlöletét feloldani: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, mondjatok áldást, imádkozzatok rágalmazóitokért.” (Lk 6,27–28) Ha ezeket a jézusi felszólításokat nézzük, érdekes gondolatokat felfedezhetünk fel. Eszerint

az ellenség szeretete nem jelent érzelmet, nem jelenti a rosszba való beletörődést sem, mert ez bűnpártolás lenne. Az ellenségszeretet azt a jelenti, hogy jóakarattal fordulunk az ellenségeink felé.

Ha szüksége van rá, adunk nekik, imádkozunk értük, és ha igazságtalanság érte őket, a védelmükre kelünk. Ez az igazi jóakarat, amit nem vonhatunk meg senkitől sem, még azoktól sem, akik rosszat akarnak nekünk.

Ebben áll a Jézus által adott szeretetparancs „kardélhez” hasonlító éle: vág, de gyógyít is.

Ez érvényes a keresztény életünkre is. Ki kell mondani az igazságot! Azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan, milyen indítékkal tesszük. A hagyományos keresztény erkölcsteológia az igazság mellé tette az igazságosság, az igaz lelkűség erényét is. Ezzel jelezte, hogy az igazságot úgy mondjuk ki, hogy az azzal

ne bélyegezzünk meg másokat, ne törjünk mások felett pálcát, hanem a másik ember javát szolgájuk.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír