Érezze otthon magát nálunk minden jó szándékú ember – Interjú a római Szent István Ház igazgatójával

– Hogyan és mikor került a Szent István Ház élére?

– Kétezer óta élek folyamatosan Rómában. Az évek során levizsgáztam idegenvezetésből, és szabadfoglalkozású idegenvezetőként dolgoztam a római turizmusban, elsősorban magyar és német vendégekkel. Tanulmányaim és személyes kapcsolataim révén 2011-ben a Római Magyar Akadémia kulturális referense lettem. Az ott zajló programokat terveztük és szerveztük az akkori igazgatóval, Molnár Antallal és helyettesével, Fejérdy Andrással. Ha az ember több évet eltölt egy munkahelyen, belefásulhat a feladataiba, ezt éreztem én is.

Akkoriban történt, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) akkori titkára, Tóth Tamás atya, kedves barátom azzal a kérdéssel keresett meg, hogy elvállalnám-e a püspöki kar által megvásárolt és felújított római zarándokházak vezetését. Igent mondtam. Így aztán 2021-től először a Szent István Ház vezetője lettem, majd 2022-től a Villa Mater Redemptorisé is.

– A Szent István Házat 1967-ben szentelték fel. Ám a története egészen államalapító királyunkig, Szent Istvánig nyúlik vissza.

– Valóban így van. Némi büszkeséggel szoktuk hangoztatni, hogy mi valamiképpen a Szent István-i alapítás folytatói vagyunk, bár kétségtelen, hogy a zarándokház történetében van egy nagy törés.  

– Mire gondol?

– Szent István királyunk 1030 táján a régi Szent Péter-bazilika szomszédságában, a kis Szent István-templom mellett zarándokházat alapított, csakúgy, mint Jeruzsálemben és Konstantinápolyban. Távolba mutató diplomáciai elképzelés volt, hogy a magyar zarándokoknak legyen hol megszállniuk a fontos zarándokhelyeken. Sajnos azonban a Magyar Királyság később nem mindig fordított kellő figyelmet ezeknek az épületeknek a fenntartására. 1776-ban, amikor a már új Szent Péter-bazilika mellé sekrestyét építettek, lebontották a magyarok Szent István-templomát és a zarándokházat is. Kárpótlásul a pápa a magyar vonatkozású Santo Stefano Rotondo-templomban – ahol korábban a magyar pálosok mint a Szent Péter-bazilika gyóntatói tevékenykedtek, illetve laktak – alapított egy Szent István királyunkról elnevezett kápolnát a régi, lebontásra ítélt Szent István-templom helyett. A zarándokházat viszont akkor nem építették fel újra.

– Erre csaknem kétszáz évig kellett várni.

– A magyar kommunista állam és a Vatikán 1964-ben részleges megállapodást kötött, amelynek egyik feltétele az volt, hogy az Egyház váltsa le a Római Magyar Akadémia épületében található Pápai Magyar Intézet akkori vezetőit. Ez súlyos törést jelentett az emigráns papok, Zágon József és Mester István életében, hiszen el kellett hagyniuk az intézetet. Fölmerült a kérdés: mi lesz velük időskorukban, lévén, hogy külföldön kell maradniuk, nem térhetnek vissza Magyarországra. Ekkor született meg az ötlet, hogy építsenek egy papi otthont az emigrációban élő magyar papok számára, akik előbb-utóbb ápolásra szorulnak majd, vagy legalábbis visszavonulnának, mert már képtelenek lesznek dolgozni. Zágon és Mester ennek az otthonnak a megvalósítására hozta létre 1965-ben a Szent István Alapítványt a Genfben élő Fáy Erzsébet, Apor Gábor egykori szentszéki nagykövet, Magyary Gyula pápai prelátus és Békés Gellért bencés szerzetes közreműködésével. Az épülő ház alapkövet 1966-ban helyezték el, és egy évre rá, 1967. augusztus 20-án föl is szentelték a Szent István Házat, amely már az építés alatt funkciót váltott.

– Ez mit jelent?

– A befektetéshez az alaptőkét Fáy Erzsébet biztosította az örökségéből. Hosszú évekig ápolta ugyanis Lord Oliver Duncant, aki ráhagyta a vagyonát. Ő súgta meg az akkor még aktív papoknak, hogy ne álljon üresen az épület, inkább üzemeltessék zarándokházként. Ez a funkcióváltás annyira jól sikerült, hogy hamarosan a Kalocsai Iskolanővérek gondozására bízták a házat, ők látták el, egészen 2011-ig. Az évtizedek során aztán egyre jobb hírnévre tett szert a Szent István Ház, az épület szerkezete és berendezése viszont mind elavultabbá vált. Ezért az alapítvány 2017-ben belekezdett a ház teljes körű felújításába. Mivel azonban az anyagi hátteret ehhez egymaga nem tudta biztosítani, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia segített: állami támogatásból nemcsak felújította, hanem meg is vásárolta az épületet. Így lett a Szent István Ház az MKPK tulajdona. Az üzemeltető viszont továbbra is a Szent István Alapítvány. És ugyanez az üzemeltetési modell működik a Villa Mater Redemptorisban is. Ezt a házat az Isteni Megváltóról Elnevezett Nővérek építtették az 1960-as években, de a személyi állományuk zsugorodása miatt már nem tudták fenntartani, így eladták az MKPK-nak, s a 2021-es felújítást követően ez is újra megnyitotta kapuit.

– Mi a különbség a két ház között?

– Az alapvető különbség elsősorban a méretükből adódik. A Szent István Ház nagyobb térben helyezkedik el, kertvárosi környezetben, egy nagy park kellős közepén áll. Az épületünk modern, százhat vendég befogadására alkalmas. A Villa Mater Redemptoris kertje szintén gyönyörű, de az épület kisebb, egyszerre csak negyvennyolc zarándokot tud vendégül látni.  A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy míg a Szent István Házban kizárólag laikusok dolgoznak, addig a Villa Materban ott van még három apáca, akik közül az egyikük, Kinga nővér annak idején a ház építésében is részt vett. A funkciót illetően nincs eltérés, mindkét ház zarándokok elszállásolásával és ellátásával foglalkozik. A Villa Mater kisebb csoportokat fogad, a Szent István Ház azonban akár kétbusznyi zarándokot is el tud helyezni, mivel az udvarban busszal is lehet parkolni. Természetesen nemcsak csoportosan érkező, hanem egyéni zarándokok is megszállhatnak nálunk.

– A felújítási munkálatokat követően mennyiben változtak, illetve bővültek a feladataik és a lehetőségeik?  

– A feladataink lényegében nem változtak, de a lehetőségeink mindenképpen, hiszen a felújítás során mindkét ház modernebbé vált, terei új, jobb elrendezést kaptak. Most már minden szobához tartozik fürdőszoba, illetve valamennyi szobában és közösségi térben van klímaberendezés, ami Rómában elengedhetetlen. Energetikai szempontból is megújultunk: mindkét házban napelemrendszer működik. A Szent István Házban a kertben kutat fúrattunk, hogy önállóbbá tegyük a vízellátásunkat. A beruházás megtervezésekor a környezet kímélésére is igyekeztünk figyelmet fordítani. A Szent István Ház nemcsak zarándokház, hanem egyúttal a római magyar katolikus közösség kulturális központja is, ezért van egy nagy közösségi terme.

Már a Római Magyar Akadémián kiemelten fontos volt számomra, hogy létrehozzunk egy olyan fórumot, ahol a városon átutazó, illetve az itt élő magyarok találkozhatnak egymással, és magyarul beszélgethetnek. Ezt a hagyományt most a Szent István Házban folytatjuk, az úgynevezett Morzsa kocsmában. Az ötletet a valamikori híres Triznya-kocsma adta, a magyarok egykori római találkozóhelye, kulturális szalonja, amely Szőnyi Zsuzsa hazaköltözésével befejezte a tevékenységét. A Morzsa kocsmában tartott havi találkozásaink legfontosabb tanulsága talán az, hogy egymás életútját megismerve némi büszkeséggel tapasztalhatjuk: van bennünk valami. Nem vagyunk mi annyira elveszett magyarok, mint ahogyan azt gyakran pesszimistán gondoljuk a sorsunkról.

– Mik a terveik az idei esztendőre?

– A megszépült Rómába mindenképpen érdemes ellátogatni a szentév után, és természetesen tiszteletünket tehetjük az új pápánál a szerdai audiencián vagy a vasárnapi Úrangyala imádságon.  Egy tippet mindenkinek ajánlunk: ha tehetik, ne a főszezonban – tavasszal és ősszel – keressék fel a várost, amikor szinte mozdulni sem lehet, annyi a turista és a zarándok. Novemberben vagy januárban is sok mindent meg lehet nézni, ilyenkor ráadásul sorban állás nélkül, és az idő is jó, 16–18 fok körüli a hőmérséklet.

A szálláshelyek ezekben az időszakokban olcsóbbak Rómában, így nálunk is. Ez vonatkozik júliusra és augusztusra is, ami itt középszezonnak számít. A terveinket illetően: március 21-én a római magyar katolikus közösség megtartja a hét templom zarándoklatát, ami egy több mint húsz kilométeres városi túra. Néri Szent Fülöp indította el azt a szép hagyományt, hogy a hívek a négy pápai bazilikán túl még három másik templomot is felkeresnek, s mind a hét templomban bűnbánatot tarthatnak. Ez valójában nagyböjti zarándoklat, húsvéti előkészület. A nálunk megszállók némi kedvezményre számíthatnak, ha bekapcsolódnak ebbe a zarándoklatba. Egy újítással is jelentkezünk idén: június 15-étől kezdődően háromnapos lelkigyakorlatot szeretnénk meghirdetni papok számára, hogy Rómába érkezve Szentmártoni Mihály jezsuita atyával, a Gregoriana Pápai Egyetem nyugalmazott professzorával elmélkedéseken keresztül megerősödhessenek hivatásukban. Délutánonként fontosabb római szentek templomait keressük majd fel, illetve megszervezzük, hogy a Szentatya audienciáján is részt vehessen ez a kis papi csoport.

– Az irodájába belépve azonnal megakad az ember szeme a falon látható ikonon.

– Görögkatolikus hagyományban nőttem fel, édesapám pap volt, már elhunyt. Édesanyám pedig földrajz, rajz és történelem szakos tanár. A családunkban mindig jelen volt az Egyház, a liturgia, illetve a szépség iránti szeretet. Nagy öröm számomra, hogy a Szent István Ház is komoly művészeti örökséget mondhat magáénak, hiszen negyven éven át itt dolgozott Prokop Péter, a híres pap festő.  A falon látható ikont egyébként kedves unokatestvérem, Janka Gábor görögkatolikus pap, ikonfestő készítette nekem.

– A Szentháromság látható a képen.

– Igen, a szent vendégség. Azt a jelenetet mutatja, amikor Ábrahám és Sára vendégül látja a Szentháromságot, három angyal képében. Ez az ikon azért fontos számomra, mert a két legfontosabb közösség eszméjét egyesíti. Ábrahám és Sára az emberi közösség csúcsát, a házasságot jeleníti meg, amely képes befogadni és emberi módon másolni a legmagasabb közösség, a Szentháromság belső egységének titkát. Azzal a meggyőződéssel vettem át a Szent István Ház vezetését, hogy a hozzánk érkező zarándokok magát Krisztust hozhatják el közénk, de a Szentháromság titkához is közelebb vihetnek minket, ha közösséget vállalunk velük. Mi itt otthont szeretnénk teremteni nemcsak a zarándokoknak, hanem minden, Rómába látogató, jó szándékú embernek, aki magyar közegben szeretne megszállni.   

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. február 22-i számában jelent meg.