O'Malley 1944-ben született Ohióban, és már 12 évesen belépett a St. Fidelis Kisszemináriumba, ahova olyanokat vártak, akik azon gondolkodtak, hogy egyszer majd belépnek a ferences rendbe. 1965-ben lépett be a kapucinus rendbe, 1970-ben szentelték pappá. Az egyetemen hitoktatást tanult, valamint doktorátusa van spanyol és portugál irodalomból. 1967-től a washingtoni egyházmegye spanyol anyanyelvű híveinek lelkipásztora. Ilyen minőségében nyitott egy spanyol könyvesboltot és megjelentette a régió első spanyol nyelvű lapját, az El Pregonerót. Tagja a Papi Kongregációnak, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának és a Család Pápai Tanácsának.
A bíboros egyszer kifejtette, hogy a Demokrata Párt folyamatosan ellenséges az abortuszellenes csoportokkal, ezért az, hogy rengeteg katolikus a Demokrata Pártot támogatja az Egyesült Államokban, „a botrány határán van”. A bíboros elutasította az abortuszpárti politikusok megáldoztatását. Megvédte XVI. Benedek pápát, amikor feloldotta a X. Szent Piusz Papi Társaság engedély nélkül felszentelt püspökeinek kiközösítését. Mivel a bostoni egyházmegye a papi szexuális botrányok egyik kiindulópontja volt (ezek miatt kényszerült lemondani az érseki posztról elődje is), Séan zéró toleranciát hirdetett és kidolgozta az első átfogó programot az ügyek kezelésére.
Blogját 2006. szeptember 19-én kezdte el írni, alcíme szerint azért, hogy megossza az érdeklődőkkel élményeit és gondolatait. Legújabb posztjában arról számol be, hogy részt vett a Szent Sír Lovagrend helyi tartományának lovagavatásán, valamint találkozott három svájci gárdistával, valamint részt vett egy díjátadáson.
A november 18-i bejegyzésben arról ír a bíboros, hogy közzétett egy lelkipásztori levelet a vasárnapi szentmise fontosságáról (Jesus’ Eager Desire: Our Participation in the Sunday Mass). Szerinte ugyanis szükséges, hogy újra rámutassunk a liturgia és a vasárnapi szentmise fontosságára, amelynek életünk középpontjában kell állnia. A levél szövegét magában a posztban is közzétette a főpásztor.
Ugyancsak megosztotta olvasóival a római ad limina látogatás tapasztalatait (az Egyesült Államok püspökei ezekben a hónapokban tesznek ad limina látogatást a pápánál). Mint írja, a Szentatya meglátása szerint „különösen barátságos és melegszívű” ember. A püspökökkel való beszélgetés folyamán XVI. Benedek leginkább az evangelizáció állásáról érdeklődött, valamint a szemináriumok és katolikus egyetemek állapotára volt kíváncsi.
Az előző három rész:
Katolikusok a kapitalizmusért: az Acton Intézet blogja
Pápanyalóka: keresztény giccs ínyenceknek
Blogot indított Ravasi bíboros
SzG/Magyar Kurír