Bo bíboros: „Mianmart elfelejtette a világ, de Isten nem”

Öt évvel a katonai puccs után Mianmar többszintű válságban él, amelyet Charles Maung Bo bíboros, jangoni érsek polikrízisnek nevez: egyszerre gazdasági, társadalmi, egészségügyi és oktatási válság. Az infláció nő, a munkahelyek száma csökken, több mint 3,5 millió ember kényszerült otthona elhagyására, és egy egész generáció életéből maradt ki ötévnyi oktatás. Sok kilátástalan helyzetben lévő fiatal elhagyja az országot. A főpásztor a vatikáni médiának úgy nyilatkozott: a nemzeten félelem, kimerültség és mély bizonytalanság lett úrrá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a remény „nem halt meg, hanem megfeszítették”.

A válság súlya a fiatalokra nehezedik

A lakosság érzései személyes tapasztalatoktól és földrajzi területtől függően változnak, de az biztos, hogy a fiatalok körében a bizonytalanság és a pszichológiai nyomás dominál. Állandó félelemben élnek, hiszen nincsenek biztonságban a széles körű erőszak, a gazdasági instabilitás és a kényszersorozás veszélyének közepette. Ez a hosszan tartó feszültség szorongást, stresszt és a jövőbe vetett bizalom hiányát szüli. „Különösen a fiatalok azok, akik állandó félelemben élnek a saját biztonságuk miatt” – magyarázza Bo bíboros. Az évek óta tartó zavargások eltörölték a normalitást és a távlatokat: az iskolák zárva tartanak vagy rendszertelenül működnek, kevés a munka, a társadalmi élet szétforgácsolódott. A felmérések azt mutatják, hogy növekszik a düh és az érzelmi feszültség a puccs előtti időszakhoz képest.

Csak nagyon kevés fiatal tapasztal meg az életében bármiféle stabilitást; sokan az emigráción gondolkodnak, vagy már el is mentek”

– erősítette meg a bíboros.

Reziliencia a romok között

A janguni érsek ugyanakkor arra int, hogy ne tekintsünk a fiatalokra pusztán áldozatokként.

Még a nehézségek közepette is ott vannak a rugalmas ellenállóképesség, azaz a reziliencia és az elszántság jelei. Vannak, akik továbbra is hisznek a jobb jövőben,

képzésekbe és digitális készségekbe fektetnek, igyekezve megteremteni a lehetőségeket ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Ugyanakkor az online életnek is megvannak az árnyoldalai: bár segíti a kapcsolattartást és a tanulást, kitesz a gyűlöletnek, a bántalmazásnak és a dezinformációnak is, ami aláássa a társadalmi kohéziót. Ezenkívül a politikában való részvétel is csökken a fiatalok körében, akik gyakran csalódottak és kiábrándultak.

A „keresztre feszített” remény

Ebben a helyzetben Bo bíboros „keresztény reményről beszél, amely a keresztből és a feltámadásból születik”, és amely nem politikai számításokon, hanem a hiten alapul. „Mianmar elveszítette a biztonságot, a stabilitást és a nemzetközi figyelmet, de Isten jelenlétét nem” – hangsúlyozza. Ez a jelenlét ott van a lerombolt falvakban, a menekülttáborokban, a családok, katekéták és szerzetesek csendes kitartásában. A családok megosztják egymással azt a keveset, amijük van, és együtt imádkoznak; sok fiatal önkénteskedik és szerepet vállal a közösségekben. Ezek az evangélium kicsiny, de konkrét jelei.

Az Egyház – elutasítva a gyűlöletet és az erőszakot, előmozdítva a megbékélést és az emberi méltóságot – a remény szentsége kíván lenni, mert meg van győződve arról, hogy nem az erőszaké lesz az utolsó szó.

Elfeledve, de nem elhagyatva

Sokan úgy érzik, a nemzetközi közösség elfelejtette őket, és a figyelem csak a legdrámaibb pillanatokban irányul rájuk. A szankciók és az elszigeteltség fokozzák az elhagyatottság érzését. A világ elhanyagolja őket, de ez nem jelenti azt, hogy Isten is elhagyta volna őket: „Isten tervében Mianmar nincs elhanyagolva” – jelentette ki a bíboros.

Az Egyház elkötelezettsége és a pápa figyelme

A helyi egyház továbbra is az erőszak beszüntetését, valamint az igazságosságon, a megbocsátáson és a könyörületen alapuló megbékélést szorgalmazza. Vallásközi kezdeményezések keretében keresztények, buddhisták, muszlimok és hinduk fognak össze közös imára a békéért, konkrét példát mutatva az együttélésre. Helyi projektek támogatják a menekülteket és a leggyengébbeket. Végezetül Bo bíboros emlékeztetett arra, hogy a Szentszék aggodalommal követi a helyzetet, békét, párbeszédet és a civilek védelmét sürgetve. Bár a politikai megoldások lassúak és összetettek, Rómában nem felejtenek el imádkozni értük.

Elveszteni a reményt azt jelentené, hogy átadjuk a jövőt az erőszaknak és a kétségbeesésnek.

Mianmar továbbra is remél, nem azért, mert a helyzet könnyű, hanem mert érzi Isten szeretetét” – zárta gondolatait.

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír