Bogányi Gergely zongoraművész is fellépett a Szent Gellért Fesztiválon Szegeden

Kultúra – 2022. szeptember 24., szombat | 9:00

Szeptember 23-án este a szegedi dómban, azaz a Fogadalmi templomban folytatódott az október 2-áig tartó Szent Gellért Fesztivál. A közönség ez alkalommal Mozart és Beethoven szimfonikus zenéjében gyönyörködhetett. Az esten fellépett Bogányi Gergely zongoraművész.

A koncertsorozat szimfonikus estjén elsőként Wolfgang Amadeus Mozart c-moll zongoraversenyét adta elő Bogányi Gergely zongoraművész a Szent Gellért Akadémia Zenekarának fúvósai és az Anima Musicae Kamarazenekar közreműködésével, majd Beethoven 6. F-dúr „Pastorale” szimfóniája csendült fel.

A zenekart Yoon Kuk Lee vezényelte.

Yoon Kuk Lee, aki 2008-tól Szegeden a Szent Gellért Fesztivál zenei igazgatója, Dél-Koreában született és nevelkedett. Tizenhárom éves volt, amikor családjával kivándorolt Amerikába. A középiskolát New Yorkban végezte, majd a Williams College-be iratkozott be, ahol filozófiát hallgatott. 1976-ban filozófiai és zenetanulmányait befejezte, majd Ausztriába utazott, ahol a karmesteri és zeneszerzői tanulmányait a salzburgi Mozarteum Egyetemen kezdte.

Lee egyik első zeneszerzői sikere 1982-re tehető, amikor elnyerte az Osztrák Közszolgálati Rádió és Televízió rádióversenyének legmagasabb díját. Lee a salzburgi Mozarteum Zeneegyetem tanára. Vendégkarmesterként számos zenekarral lépett fel világszerte.

Bogányi Gergely négyéves korában kezdett zongorázni szülővárosában, Vácon. Hatévesen különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amit kilencévesen meg is nyert. 1984-ben, tízévesen felvételt nyert a Zeneakadémia előképző különleges tehetségek osztályába. 1993-ban, a finn zeneakadémia ösztöndíjasaként, tizenkilenc évesen eljutott egy amerikai zeneművészeti egyetemre, ottani tanulmányait a budapesti Zeneakadémiával párhuzamosan végezte. Hangversenyezett a világ leghíresebb koncerttermeiben, repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel.

Eddigi munkásságának egyértelmű csúcspontja a 2010-es Chopin-év alkalmából rendezett két napon átívelő koncertsorozata, ahol a zeneszerző összes, szólózongorára írt művét megszólaltatta.

A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar – a „Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018–2020” cím birtokosa – Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője.

A zenekar missziójának tekinti az ifjúság klasszikus zenei nevelését: önállóan és a Filharmónia Magyarországgal közösen szervezve évente több ezer gyermekhez juttatja el az igényes, élő klasszikus zenét. Karitatív tevékenységként fellépett már a dévai Szent Ferenc Gyermekotthonban, a VI. Fogyatékosságtudományi Konferencián, az Óbudai Idősek Klubjában és Hospice Kórházban is.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír
(ve)

Kapcsolódó fotógaléria