Böjte Csaba a házasságról: Arra születtél, hogy valaki számára ajándék legyél

Nézőpont – 2019. február 12., kedd | 22:06

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg hazánkban a házasság hete rendezvénysorozatot február 10. és 17. között, melyhez kapcsolódóan Böjte Csaba ferences szerzetes az M5 csatornán osztotta meg gondolatait.

Gyerekek között élek. A gyerekekben hihetetlen elementáris erővel a serdülő korban feltör a vágy a közösség után. Szomjúság, éhség. Ez a vágy őket másik testvérük felé fordítja. Legfontosabb kérdés számukra, hogy kapjanak, találjanak egy olyan társat, akinek megfoghatják a kezét, akinek mindent elmondhatnak, akivel reggeltől estig együtt lehetnek.

Ezért a célért képesek ők tanulmányaikat, mindent felrúgni. Ezt a vágyat, hisszük, hogy a Jóisten ültette az emberbe, és ezt a vágyat, nem lehet büntetés nélkül ignorálni.

Igen, szinte predestinál, belelök a párválasztásba, abba, hogy találj valakit magad mellé, akinek megfoghatod a kezét, akinek elmondhatod, hogy „nélküled az életem semmit sem ér”, hogy „veled, melletted szárnyaim nőnek”, hogy „le tudnám érted hozni az égről a csillagot”.

Azt gondolom, hogy nem az ember találja ki a házasságot, hanem a Jóisten, aki ezt a szép vágyat belénk ültette, és én biztatok mindenkit szeretettel, hogy hallgasson a szívére. Isten nem fog helyettünk dönteni. Merjük a legszebb vágyunkat, legszebb álmunkat kivitelezni, megvalósítani. Keressük meg hiányzó társunkat, és legyünk boldogok.

A család évében erre a nagy igazságra próbálja az Egyház és az állam is fölhívni a figyelmünket.

Arra születtél, hogy valaki számára ajándék legyél. Merd vállalni hivatásod! Merj Isten áldása lenni egy férfi, egy nő számára, egy család számára! Teljesedj ki a házasság szentségében!

S ha megszületett a döntés, és a házasságban egymásnak örök szerelmet vallottatok, akkor nyugodtak lehettek, mert a Jóisten nem játszik velünk.

Ő öt év múlva, tíz év múlva nem mondja azt, hogy meggondoltam magam, hogy itt van egy újabb, egy jobb valaki.

Én hiszem, hogy a szerelem örök életre szól. Te is arra vágysz, társad is arra vágyik, hogy együtt maradjatok. Fogd meg a kezét, és ne engedd el soha! Ti összetartoztok, egymásért felelősök vagytok, és az utolsó ítéleten számot is kell adjatok egymásról!

A videó ITT nézhető meg.

Forrás: Magnificat.ro

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria