Brébeuf Szent János áldozópap és társai, kanadai vértanúk

Kultúra – 2021. október 19., kedd | 12:32

Kanadai vértanúknak azt a nyolc francia jezsuitát – Daniel Antalt, Garnier Károlyt, Lallemant Gábort, Brébeuf Jánost, La Landei Jánost, Jogues Izsákot, Chabanel Natalist és Goupil Renatust – nevezzük, akik a kereszténység második misszióját vezették a huron indiánok között. Rájuk emlékezünk október 19-én, liturgikus emléknapjukon.

A franciák 1603-ban léptek Kanada földjére. Ferences misszionáriusok 1615-ben és 1622-ben próbálkoztak a huron indiánok térítésével, sikertelenül. 1625-ben jezsuiták indultak Kanadába, de négy év múlva, amikor az angolok háborút nyertek, kiutasították őket, és vissza kellett térniük Franciaországba. 1632-ben ismét útra keltek, s ezúttal szabadon hirdethették az evangéliumot a huronoknak.

Az őslakosok azonban nem akarták befogadni a hitet. Hiába adták tanújelét a jezsuiták emberszeretetüknek az 1639–40-ben kitört járvány idején, az indiánok nehezen tértek át a keresztény hitre.

A misszionáriusokat nem a huronok, hanem egy másik törzs tagjai, az irokézek ölték meg. Goupil Renatus segítő testvér lett először vértanú, 1642. szeptember 29-én. Négy évvel később, 1646. október 18-án ölték meg Jouges Izsák atyát, majd másnap La Landei Jánost. Kegyetlen kivégzést kellett elszenvedniük, és helytállásuk a huron indiánokat úgy megrendítette, hogy tömegesen megtértek. „Mintha nem is mi, hanem inkább az angyalok működtek volna köztük” – jegyezte fel a misszió vezetője.

Az irokézek elhatározták, hogy kiirtják a huronokat; 1648-ban háborút indítottak. E harcok során halt meg a másik öt jezsuita misszionárius. A vértanúcsoportot Brébeuf Jánosról nevezték el, mert az ő életét ismerjük legrészletesebben.

János régi normann család sarja volt. Rouenban lépett be a jezsuiták közé 1617-ben. Először a jezsuiták kollégiumában tanított. 1622. február 22-én Pontoise-ben szentelték pappá. Ezután három évig tanár és gondnok volt a roueni kollégiumban, majd megbízták, hogy utazzon a kanadai misszióba. 1625 áprilisában két jezsuita és egy ferences társaságában szállt hajóra. Első missziós útja nem tartott sokáig. Előbb a hegyi, majd a huron indiánok között működött. Az angolok győzelme után a francia misszionáriusoknak haza kellett térniük. Így 1629 októberében János ismét Rouenban volt. Eljárt egy előadás-sorozatra, amelyet a 17. század egyik legnagyobb lelki tanítója, Louis Lallemant tartott. Ekkor tette le utolsó fogadalmát. 1633-ig Eu városában a jezsuita kollégium tanára volt.

Közben Anglia és Franciaország békét kötött, és ez ismét megnyitotta az utat a francia misszionáriusok előtt. János négy évig irányította a huron indiánok közötti missziót. Iskolát és kórházat alapított, emellett megalkotta a huron nyelv szótárát és nyelvtanát, egy korabeli, keresztény tanításról szóló művet pedig lefordított az indiánok nyelvére. Idővel egyre több huron keresztelkedett meg.

A vidéken váratlanul járványok törtek ki, amelyekért a jezsuitákat tették felelőssé, ezért 1638-ban Jánosnak vissza kellett vonulnia Sainte Marie-ba. Ekkor a misszió vezetését Lallemant Gábor vette át, aki gyökeresen más missziós módszerrel dolgozott. Népszámlálást rendelt el, amit azért tartott fontosnak, mert a háborúk és járványok miatt a népesség száma nagyon megcsappant. Az adatok szerint a huron misszióban harminckét falu volt, amelyek öt központ köré csoportosultak. E falvakban mintegy hétszáz sátor, kétezer tűzhely volt, és mintegy tizenkétezer ember élt. Az új missziós főnök az apostoli munkát a dél-amerikai redukciók mintájára szervezte meg, és a sok szétszórt szálláshely lakóit egy nagy központba szervezte, amelyek „mini köztársaságokként” működtek.

János rövid ideig együtt dolgozott Chaumonot-val, de aztán egészségi állapotának gyengülése miatt – eltört a kulcscsontja, ami igen sok kínt okozott neki – vissza kellett térnie Québecbe. 1644-ben azonban ismét az őslakosok között volt. Amikor az irokézek megtámadták a huron missziós falut, társával, Lallemant-nal együtt őt is elfogták. Rituális kínzások után megölték őket.

Brébeuf három óra hosszat szenvedett a legborzalmasabb kínzások között, „oly buzgón imádkozva kínzóiért, hogy még az indiánok is elképedtek e türelem és ellenségszeretet láttára. Soha nem tudták megérteni, miért tért vissza ez a misszionárius újra meg újra, amikor minden látogatása csak veszélyt, nyomorúságot és szenvedést jelentett neki. Nem értették meg, hogy van az embernek olyan tulajdonsága is, amely kiemeli a testi világ törvényszerűségéből, és képessé teszi, hogy azokat is szeresse, akik neki bántalmat okoznak… ott járt köztük egy ember, aki nem zárta korlátok közé szeretetét, hanem úgy ontotta magából, mint fényét a nap, amely télen éppúgy melegít, mint nyáron, függetlenül attól, hogy kitárul-e előtte a föld, vagy felhőkbe burkolózik.”

(Részlet Melocco János Mint a nap című írásából)

A csoport tagjait 1930. június 29-én avatták szentté. Ünnepüket 1969-ben egy napra tették, és felvették az egyetemes naptárba.

Istenünk, te Észak-Amerika országait de Brébeuf Szent János, Jogues Szent Izsák, valamint társaik igehirdetésével és vére hullásával megszentelted. Add, hogy a kereszténység viruló vetése közbenjárásukra mindenütt egyre gyarapodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Jezsuita.hu

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria

A Sainte Marie-i misszió kápolnája