Búcsút ünnepeltek Nagypeleskén

2018. november 9., péntek | 15:00

A Szent Őrzőangyalokat, egyházközségük és templomuk védőszentjeit ünnepelték a partiumi Nagypeleske görögkatolikus hívei november 8-án. A szertartást Orosz Zoltán baktalórántházi parókus, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója vezette.

A november 8-án délután tartott Szent Liturgiára sokan érkeztek Szatmárnémetiből, Baktalórántházáról, Pátyodról, és a környékbeli falvakból. A szertartáson Orosz Zoltánnal koncelebráltak a szomszédos települések áldozópapjai; jelen volt Pallai Béla, a szatmári Szent Miklós-templom parókusa, valamint Kozsán István mikolai parókus és a balázsfalvi nagyérseki törvényszék törvénybírója.

Orosz Zoltán prédikációjában kiemelte, mennyire fontos az angyalok szerepe a mai világban, és valamiképpen mi is angyalok vagyunk, egymás őrangyalai, akik névtelenül és sokszor láthatatlanul teszünk jót embertársainkkal. „Ha pedig az őrzőangyalokat számonkéri Isten feladatuk elvégzése után, hogy vigyáztak-e a rájuk bízott személyekre, talán mi nem leszünk számonkérve, hogyan vigyáztunk egymás üdvösségére? Sokszor figyelmen kívül hagyjuk az angyalok jelenlétét, pedig érdemes hozzájuk is imádkozni” – tette hozza az ünnepi szónok.

A parókus feladatként a hívek lelkére kötötte, hogy este, lefekvés előtt mindenki imádkozza el az imakönyvből az őrzőangyalához intézett imádságot, legalább az ünnep napján. A Szent Liturgiát követően a Peleskére zarándokolt hívek a falu ékességének tartott és a görögkatolikusok által nagy becsben tartott Istenszülő-ikonhoz járultak.

Forrás:Romkat.ro

Fotó: Pallai Béla

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
te-is-tamogathatod-az-egyhaz-tarsadalmi-szerepvallalasat
Te is támogathatod az Egyház társadalmi szerepvállalását!

Az egy százalékok felajánlására bátorítjuk olvasóinkat, és figyelmükbe ajánljuk ismét a Viber alkalmazásban elérhető matricacsomagot, amelyet április 28-ig tölthetnek le.

12:00
akikert-harang-nem-szolt-tiz-eve-segiti-magzatvesztoket-kovacs-ferenc-es-treer-maria
Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

2019. április 23., kedd