Cristina nővér a Voice nyertese – a közönség vele imádkozott – VIDEÓVAL

Kultúra – 2014. június 6., péntek | 10:51

Cristina Scuccia kapta az olasz Voice döntőjében a szavazatok 62%-át, és ezzel megnyerte a tehetségkutató vetélkedőt – az Aleteia beszámolója.

A finálé végén, az eredményhirdetést követően Cristina arra kérte a közönséget, fogják meg egymás kezét és mondják el együtt a Miatyánkot. A győzelem pillanatában a fiatal apáca megmutatta, mi az, ami igazán fontos neki: Istennek szentelte az életét, és az ünneplésnek egyetlen módját ismeri, az pedig nem más, mint az imádság. Istennek köszöni meg az ajándékot, amit kapott.

A fináléban Alicia Keys két dalával szállt versenybe (What a feeling, No One), végül pedig egy olyan dalt (Lungo la riva) énekelt, amelyet neki írt az Olaszországban Neffa néven ismert énekes-dalszerző.


A döntőt követően megvallotta az újságíróknak: „Egyáltalán nem ehhez az életritmushoz vagyok szokva. Most visszatérek azokhoz a dolgokhoz, amelyek a legfontosabbak számomra: imádkozom, korán reggel felkelek, foglalkozom a gyerekekkel az iskolában. A jövő a Gondviselés kezében van, ebben a pillanatban nem is tudom világosan átgondolni, megfogalmazni.”

Agata nővér, az elöljárója a verseny során végig vele volt, a győzelem pillanatában és az újságírókkal való találkozáskor is mellette állt.

„Miről énekelne szívesen az első lemezén?” – hangzott a Vanity Fair újságírójának kérdése. A válasz így szólt: „Szeretetről, valóságos élethelyzetekről, olyan nyelven, amely mindenkihez könnyen elér.” A világ körüli turnéról egyelőre így vélekedik Cristina nővér: „Ez a jövő dolga, vagyis a Gondviselés kezében van. Az evangelizáció nem ellentétes ezzel, tehát biztosan kimegyünk majd a terekre Istent hirdetni.” A győzelem anyagi oldaláról szólva hangsúlyozta, hogy ez őt valójában nem érinti. Azért jött el a versenyre, hogy elmondja: találkozott Jézussal.

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria