Csendes tanúságtétel egy zajos világban – Véget ért az idei máriagyűdi ifjúsági találkozó

Hazai – 2020. július 7., kedd | 13:32

Ezüstmisével egybekötött tanúságtétellel zárult a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó. A július első hétvégéjén szervezett esemény zárónapján Schraub Ádám ezüstmisés véméndi plébános celebrált szentmisét.

Előtte Keresztes Andor máriagyűdi plébános, a találkozó házigazdája köszöntötte az ezüstmiséjét tartó Schraub Ádámot, aki elmondta, hogy 25 évvel ezelőtt újmisés papként ugyanezen a helyen mutatott be szentmisét, így különösen hálás, hogy újra itt lehet.

A homíliában Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatásáról beszélt a szónok. – Isten Anyjának az adott erőt, hogy az Üdvözítőt a testében hordozta. Mária tudta, hogy élete a világ üdvösségének van alárendelve, ezért elkötelezte magát Fiának alázatos magatartása mellett. Nem azért látogatott másokat, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon – mutatott rá.

Ezt követően az ezüstmisés tanúságot tett hivatásának megszületéséről, elsősorban a jelen lévő fiatalok számára.

„Mindenkit máshogy szólít meg az Isten, mindenkit máshogy hív az Úr, de minden esetben egyformán kell rá figyelnünk, meghallgatnunk Őt!”

Schraub Ádám keresztény fiatalként élt, így hallott először a máriagyűdi ifjúsági találkozóról; és életében először itt szembesült azzal a kérdéssel, hogy hisz-e Istenben. Évről évre visszajött a találkozóra, de számos egyházi eseményen, zarándoklaton és lelkigyakorlaton is részt vett. A leginkább II. János Pál pápa máriagyűdi látogatása hatott rá, nem sokkal később pedig már a szemináriumban készült a hivatásra.

Története megosztása után a plébános kiemelte, milyen fontos, hogy a papokat segítse a közösség. „A papi életben is vannak megpróbáltatások, ezért kell, hogy a hívek imádkozzanak a papokért, azért, hogy méltóképpen szolgálják a Jóistent és a közösséget.”

Sokfelé zarándokoltam, de Máriagyűd mindig lelki otthon marad. Imádkozzunk azért is, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban jöjjenek itt össze, és induljanak a kijelölt útra, amire Isten hívja őket – buzdított Schraub Ádám. 

A több évtizedes hagyományra visszatekintő máriagyűdi találkozó fontos jellemzője, hogy nem csupán néhány napra, hanem sokszor egy életre összekovácsolja a hivatásukban megerősödést és Isten sugallatát kereső fiatalokat.

A 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón celebrált szentmisék visszanézhetők a Pécsi Egyházmegye weboldalán, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria