Csíkszentkirályon találkoztak idén Székelyföld hagyományőrző betlehemes csoportjai

„Több héten át figyeltük, ahogyan a fény lassan növekszik, ahogyan a várakozás egyre sürgetőbbé, egyre személyesebbé válik. Advent negyedik vasárnapján már a teljesség, a karácsony közepén állunk, már nem csak várunk, hanem szinte halljuk a lépteket: az Úr közel van! Az adventi koszorú növekvő fénye különösen szépen összefoglalja mindazt, amiről ez az időszak szól, hiszen a fény nem magától terjed. A fényt nem lehet erőszakkal vinni, a fényt csak az hordozhatja, az adhatja tovább, aki vigyáz rá, aki tudja, hogy a sötétség nem végleges és annak a hatalmát megtartja Krisztus világossága” – mondta Papp Márton csíkszentkirályi plébános prédikációjában, arra is figyelmeztetve a jelenlévőket, hogy Isten nem távolról szemléli az emberek küzdelmeit.

„Nem kívülről avatkozik be az életünkbe, hanem belép az emberi történelembe, belép a tevékenységünkbe, belép a bizonytalanságba. Isten velünk akar lenni ott, ahol félünk, rettegünk, ahol kérdéseink vannak, vagy ahol elfáradunk. Úgy, ahogyan a fény dereng a sötétben és nem eltünteti a sötétet, hanem megtöri annak hatalmát.

Isten jelenlétét ébreszti számunkra üzenetével az adventi koszorúnk fénye, ahogy egyre nő, ahogy egyre teljesebbé válik. Isten fénye nem egy elvont eszme lesz, nem egy távoli tanítás, hanem konkrétan megérkezik otthonainkba, a kérdéseinkbe, a fáradtságainkba.

Nagy kérdés számunkra, különösen a mai rohanó világunkban, hogy tudunk-e krisztusi fényt kovácsolni az otthonaink csendjéből, a munka utáni fáradtságból, a hűségből, az egymásért vállalt áldozatból? Értjük-e mi, akik nem a szavakból élünk, hanem a kétkezi munka mindennapi fáradtságából tartjuk el a családjainkat, hogy időt, figyelmet és hitet kell tovább adnunk gyermekeinknek? A fényt nem birtokolni, hanem hordozni, nem elrejteni, hanem tudni kell megosztani, továbbadni azoknak, akik még a sötétségben várják” – fogalmazott.

Ettől a gondolattól szinte magától vezet az út József alakjához, amit az evangéliumi részlet állít elénk. József nem király, bár királyi családból származik, nem tanító, nem próféta, kétkezi munkásember, aki tervez, aki felelősséget hordoz és családot szeretne alapítani, s egyszer csak minden felborult. Mária gyermeket vár, József pedig nem érti, hogy mi történik. Milyen érdekes a reakciója,

nem kiabál, nem mutogat, nem keresi a botrányt, hanem csendben szenved, igazságot és irgalmat keres. És ebben a csendben szól hozzá az Isten. Nem magyarázkodva, nem ígérve neki könnyű utat, hanem ennyit mond: ne félj!

És József enged, elfogadja Máriát, elfogadja a Gyermeket, elfogadja azt a küldetést, amelyet nem ő választott, nem ő álmodott, de amelyet rábíztak. Ő lesz az, aki dolgozó kezeivel oltalmazza a világ Világosságát, aki csendben őrzi a rábízott életet, és aki a mindennapok hűségében készít helyet Isten fiának ebben a világban. Tulajdonképpen József így válik adventi emberré. Nem beszél sokat, nem ért mindent, de rábízza magát Istenre.

Advent negyedik vasárnapján a kérdés már nem az, hogy eljön-e az Úr, a kérdés az, hogy mit kezdünk azzal a fénnyel, amely már megérkezett közénk. „Engedjük-e, hogy karácsonynak a fénye belépjen az életünkbe, vagy csak kívülről fogjuk szemlélni? A fény ma bennünket keres, ne félj befogadni, ne félj elköteleződni, ne félj őrizni azt, ami rád bizatott” – biztatott prédikációjában a vendégeket fogadó település plébánosa.

A betlehemes előadásoknak is legfontosabb hivatása ezt az üzenetet továbbítani. Ezt ismerték fel a székelyföldi hagyományőrző csoportok szervezői, akik a diktatúra bukása után felkutatták, „újraélesztették” településeik évszázados karácsonyi szokását, és önkéntesen évről évre gondoskodnak arról, hogy előadásukkal hirdessék a Megváltó születését.

Fontos ennek a hagyománynak a megőrzése – mondta Tánczos Vilmos csíkszentkirályi származású néprajzkutató, aki érdeklődéssel követte a találkozót. Szerinte minden keresztény ember számára fontos az, amit a nagyon szép Kájoni-ének is kiemel: „Itt éjfélnek idején mind nagy hallgatásban, mindőn az ég és a föld fénylenék magában, a Szűz szülé szent Fiát, váltságunknak díját, jászolyba helyezteté szerelmes magzatját.” Az itt élő katolikus népnek alapvető értéke ez a közös hit, amit együtt közösségben megélnek.

A vendéglátók részéről, a csíkszentkirályi csoport vezetője, Gábor Dénes elmondta: a betlehemezésnek közösségerősítő ereje is van. „Összekovácsol, merthogy amikor megyünk az előadással és az utcákban is játsszunk most már, összegyűlnek a szomszédok, egymással beszélgetnek, együtt ünnepelnek.”

A közös szentmise után a résztvevők saját településük gondosan őrzött betlehemeseit mutatták be az alcsíki falvak templomaiban. Az angyalokat, pásztorokat, királyokat és a Szent Családot megjelenítők minden helyszínen különleges karácsonyi hangulatot ajándékoztak a nézőknek.

A bemutatók után a betlehemesek visszatértek a csíkszentkirályi kultúrházba. Rövid kulturális műsor keretében fellépett a helyi Férfidalárda és a Házasember Néptánccsoport regős csapata is. Az esemény zárásaként átadták a stafétának számító vándorbölcsőt a székelyföldi betlehemes találkozó jövő évi házigazdáinak, a gyergyóditrói hagyományőrző csoportnak. 

Szöveg és fotó: Csúcs Mária (kiemelt kép: Folk Csűr Egyesület)

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír