A szentmisét élőben közvetíti a munkácsi egyházmegye a honlapján, a Veritas, az EWTN Ukrajna és a Mária Rádió.
Ukrajnában a római katolikus egyháznak hét egyházmegyéje van. Amikor Ferenc pápa 2022. január 28-án elfogadta Majnek Antal OFM püspök lemondását, Lucsok Miklós segédpüspököt nevezte ki apostoli kormányzónak. A Szentszék 2023. október 7-én jelentette be, hogy a Szentatya a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzóját, Excellenciás és Főtisztelendő Lucsok Miklós OP segédpüspököt nevezte ki az egyházmegye megyéspüspökévé.
Lucsok Miklós 1974. március 26-án született Munkácson. 1994-ben lépett be a domonkos rendbe, 2000-ben tette le az örök fogadalmát. Teológiai tanulmányait a domonkos filozófiai és teológiai főiskolán végezte Lengyelországban, Krakkóban. 2003. június 24-én szentelték pappá. Ezután Jaltában, Szentpéterváron, Csortkivban, Lembergben és Hmelnyickijben szolgált lelkipásztorként. 2018. júliusban a lembergi domonkos közösség elöljárója lett. 2019. november 11-én a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa kinevezte őt az ukrajnai római katolikus egyház munkácsi egyházmegyéjének segédpüspökévé.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria