Diakónussá szentelték Serényi Tamás piaristát – FRISSÍTVE

Megszentelt élet – 2015. november 8., vasárnap | 17:00

November 5-én az alsógödi Szent István-templomban Beer Miklós váci megyéspüspök diakónussá szentelte Serényi Tamás örökfogadalmas piarista szerzetest.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen a családon és barátokon kívül jelen voltak a gödi Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai. A frissen szentelt diakónus ugyanis ebben az iskolában tanít matematikát és fizikát, valamint az érettségi előtt álló 12.F osztályfőnöke.

Homíliájában Beer Miklós Szent Imre és Szent Fülöp alakjait idézte. Megköszönve Serényi Tamás hivatását többek között ezt mondta: „Saját magunkat is figyelmeztetnünk kell néha arra, hogy a mindent teremtő Isten bennünket Jézus nevében barátaivá, munkatársaivá fogadott. És akkor megvigasztalódunk, mikor Jézus szavát halljuk, hogy bármit kértek az én nevemben, úgy tekintek rátok, mint a barátaimra, akikért bármikor kiállok, akikért elkötelezem magamat és elküldöm a Szentlelket. És mi mindannyian azt kérjük ebben a diakónusszentelésben, hogy a jó Isten adjon áldást, adja az ő Lelkét, hogy tényleg Jézus szellemével, lelkével, nagy szívével tudd tanítani, vezetni azokat a fiatalokat, akiket rád bíz.”

A főpásztor figyelmeztetett, hogy „Isten a legnagyobb szeretet áldozatát hozta értünk a kereszten. (…) Jézus azért küldi Fülöpöt is, hogy az a jószándékú ember megismerje ezt az isteni szeretetet, és ebből a felismerésből kapja az új célt.”

Serényi Tamás október 3-án tett örökfogadalmat a budapesti piarista kápolnában. Az ünnepen készült képriportot ITT találják.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Serényi Márta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria