Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató mutatta be az áldozópapságra készülő jelöltet, aki ünnepélyesen letette ígéreteit, vállalva e szolgálattal járó kötelezettségeket: az igehirdetést, a rendszeres imát, az Egyház imáját, a zsolozsmát, valamint a cölibátust, a papi nőtlenséget. Bakos Gábor a főpásztor elé járult, összetett kezét az ő kezébe helyezve engedelmességet ígért neki és utódainak.
Ezután a Mindenszentek litániája alatt a szentelendő leborult a földre, a jelenlevők pedig térdelve imádkoztak. A földre borulás kifejezője annak a tudatnak, hogy Isten erejét meghaladó szolgálatra hívta meg őt az Úr. Ez a teljes önátadás kifejezője is egyben. Ezt követte a tulajdonképpeni szentelés: a kézrátétel és a felszentelő ima. A jelölt a főpásztor elé térdelt, aki két kezét fejére téve csendben imádkozott. A jelenlevő hívek is csendben imádkoztak, hálát adva az Úrnak, hogy munkást küldött az aratásába. Ezután a szentelő püspök, Böcskei László elimádkozta a felszentelő imát.
A szentelést követően az újonnan szentelt diakónus beöltözött a szerpapi öltözékbe, a keresztben viselt stólába és dalmatikába. Ezek után Bakos Gábor átvette a főpásztortól az evangéliumos könyvet, hiszen a diakónus egyik legfőbb feladata az evangélium hirdetése. Végül a püspök és a szentelésnél asszisztáló másik diakónus békecsókot váltottak az újonnan szentelttel, kifejezve köszöntésüket és Bakos Gábor befogadását a diakónusi közösségbe. A szentmise az Eucharisztia liturgiájával folytatódott.
A szentmise végén a főpásztor tanácsokat adott az új diakónusnak, köszönetet mondott szüleinek, családjának és azoknak, akik szülővárosából eljöttek az ünnepre, hogy együtt imádkozzanak érte. Böcskei László záróbeszédében hangsúlyozta, hogy Bakos Gábor dicső elődjének bátor követője, hiszen ugyanabból a városból származik, ahol annak idején 1908-ban Boros Béla érsek született.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


